Irodalmi Szemle, 1978

1978/4 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Ág Tibor: Az énekkari mozgalom jelenlegi helyzete és problémái

mokban nem szerettetjük meg a fiúkkal az éneklést és nem sikerül fejleszteni a hallásukat, később már nem lehet az amuzikalitáson segíteni. Itt viszont egy óriási akadályba ütközünk. Hány olyan tanítónk van az elsősökkel foglalkozók közül, akik szeretnek és tudnak énekelni? Sajnos, nagyon kevés. Sok esetben a tanterv által előírt 15 dalt sem tanítják meg az első osztályban. Pedig van rá példa, hogy ott, ahol a tanítónő szeret énekelni, a gyerekek egy év alatt száz dalt is képesek megtanulni. Ilyen osztályban az éneklő és az orruk alatt morgó tanulók arányát egy év alatt meg lehet fordítani. (Egy harmincas létszámú osztályban év elején csupán 5—8 énekes van. Fél év alatt az énekesek száma 14—16-ra, év végére pedig 25—26-ra emelkedik.) Véleményem szerint csak akkor várhatunk jobb eredményeket kórusaink művészi színvonala terén, ha az óvodai és iskolai zenei nevelés hatékonyságát növeljük.

A következőkben nézzük meg azokat a tényezőket, amelyek elengedhetetlenül szükségesek ahhoz, hogy egy kórus eredményesen működjék. Ezek:

1. Megfelelő létszámú lelkes énekesgárda.

2. Rátermett, zeneileg és pedagógiailag képzett karvezető.

3. Fenntartószerv, amely biztosítja a kórus anyagi bázisát, a megfelelő próbahelyiségeket, kottákat, fűtést, világítást stb.

4. Megfelelően biztosított lehetőségek, távlatok.

1. Aránylag kevés az olyan kórusunk, ahol időnként ne küzdenének az egyes szólamok létszámbeli feltöltésének problémájával. A legtöbb kórusunkban viszont az összlét- szám alig több 30—35 tagnál. Ha a kóruslétszám ennél több is, akkor általában ez csak papíron van így, ha netán a fellépéseken csaknem teljes is a létszám, a próbákról rendszerint hiányzó tagok éneklésében nincs sok köszönet. Minden karnagynak az az álma, hogy létszámban is kiegyensúlyozott szólamokkal dolgozhasson, mert csak így lehet szép, tömör hangzást elérni. Igen ám, de ha egy 35 tagú kórusban csak 12—13 férfi van és ezek sem tenorok, sem nem basszusok, hogy valósíthatja meg mindezt a karvezető? A legtöbb esetben úgy, hogy három szólamú vegyeskari műveket választ a repertoárba. Ez azonban megfosztja a kórust attól, hogy a kórusirodalom legszebb gyöngyszemeit, amelyeket négyszólamú vegyeskarra irtak, műsorára tűzze. (Háromsző- lamú vegyeskari mű kevesebb, mint négyszólamú.)

Ahhoz, hogy egy műkedvelő énekkar magasabb művészi fokon tolmácsolhassa a kórusműveket, legalább 50—60 énekes szükséges, amelyből 22—24 a férfiak száma. Minél kisebb létszámú egy kórus, annál jobb énekesekből kell hogy álljon. Egy 18—22 tagú kamarakórus minden egyes tagjának kitűnő hanggal és bizonyos énekkari gyakorlattal kell rendelkeznie, hogy szólamát teljes biztonsággal és ha kell, önállóan is el tudja énekelni. Nálunk a tapasztalat azt mutatja, hogy néhány jó fülű és hangú énekes közé olyanok csoportosulnak, akik a hangadó énekesek nélkül nem lennének képesek elénekelni szólamukat.

A kórus tagjainak átlagéletkoráról már beszéltem. Sajnos, a legkitűnőbb hangú énekes Is megöregszik, hangja idővel kopottá, fénytelenné, a férfiaknál reszelőssé válik.

A meglévő énekkarok művészi fejlődését nagyban hátráltatja a fluktuáció. Sok kórusnál észleltem, hogy a próbákon való részvétel alig 60—70 százalékos. Ennek következtében az új művek betanulásának folyamata jelentékenyen lelassul. Azok a tagok, akik becsületesen járnak a próbákra, elkedvetlenednek, mert a hiányzók miatt az előző próbán megtanult részt újból kell ismételni. A próbákon folyó munka hatékonyságával kapcsolatban szólnom kell a tagok zenei képzettségéről, illetve zenei képzésének fontosságáról is. A szólamok betanulása a legtöbb helyen hallás után történik. Tehát a tagok túlnyomó többsége nem tud a zenei írásra támaszkodni. Kodály Zoltán a Karéneklésünk jövője című írásában erről a következőképpen nyilatkozik: „Gondoljuk meg: micsoda munka volna egy színdarab előadása, ha a szereplők nem tudnának olvasni, s úgy kellene beléjük verni, szajkó módra, a szerepeket. Pedig a dalárdák ezt csinálják a mai napig. Annyi munkával, amennyi analfabéta dalárdának egy darabhoz kell, olvasó énekkar tizet is megtanul.” (Visszatekintés I. 1942. 121. old.) Ebből az következik, hogy kórusaink tagságát meg kell tanítanunk a kottaolvasásra.

2. A kórusok művészi színvonala nagyrészt a karvezető munkájától függ. Az együttes profilját, a művészi teljesítményének szintjét határozza meg. Van-e hát elegendő számú