Irodalmi Szemle, 1978

1978/4 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Szilvássy József: Amatőr művészeti mozgalmunk jelene és jövője

turális alapot arra, ami a rendeltetése: a helyi csoportok támogatására. Ha összehasonlítjuk a szlovák és cseh együttesek anyagi lehetőségeit a hazai magyar együttesekével, akkor éppen ezen a téren észlelhetünk nagy különbséget. A szlovák és cseh amatőr színpadok zömét évente Jelentős pénzösszegekkel támogatják különféle üzemek. Dél- Szlovákiában is egyre több a gazdaságilag erős ipari üzem és földművesszövetkezet, amelyek — különösen az ipari üzemek — vajmi keveset fordítanak a hazai magyar együttesek támogatására, holott az itt dolgozók Jelentős része magyar nemzetiségű, tehát ezek a csoportok a nemzetiségi művelődést, s a jó értelembe vett szórakoztatási szolgálják.

Az elmúlt években sok új művelődési ház, szövetkezeti klub épült, de a dél-szlovákiai csoportok próba- és játéklehetőségei nem javultak ezzel egyenes arányban. Először is a kulturális létesítmények tervezésénél nincsenek mindig tekintettel a falvainkban is differenciálódó igényekre. A mai művelődési házak belső elrendezése nem sokat változott: színházterem (nem a legjobb akusztikával), ahol filmet is lehet vetíteni, adminisztrációs helyiségek, kávéház vagy büfé — ilyen ma is egy művelődési otthon. Hiányoznak a klubhelyiségek, a kamaratermek, ahol a kisszínpadok, bábosok megfelelő környezetben próbálhatnának, felléphetnének.

Az egyes csoportok tevékenysége, próbalehetősége sincs kellőképpen összehangolva. Ez pedig a csoportvezetőknek, a kulturális létesítmények igazgatóinak, több esetben pedig a nemzeti bizottságok illetékes dolgozóinak a hibája. Nem ritka eset: a csoportok rossz körülmények között, kis helyiségben próbálnak, a korszerű művelődési otthon pedig üres, zárva van. Példaként Vágsellyét említjük, ahol a diákszínjátszókat tavaly nem engedték be a Duslo korszerű üzemi klubjába (bár sok tanuló szülei éppen ebben az üzemben dolgoznak), s emiatt kénytelenek voltak az osztályban és az iskola folyosóján próbálni. Amikor az országos fesztiválon — életükben először — nagyszínpadra kerültek, szinte elvesztek a nagy térben. Néhány röpke óra alatt ugyanis nem lehetett más mozgásra beállítani őket, s így érthetően nem tudták kihasználni a színpadot. Sok ilyen példát fölhozhatnánk még.

Szólnunk kell a csoportvezetők, rendezők és szereplők erkölcsi elismeréséről is, mert e téren sem kielégítő a helyzet. Arról már beszéltünk, hogy az amatőr művészek szabad idejük nagy részét áldozzák e nemes tevékenységre. Azt is kimutattuk, hogy az amatőr művészeti, mozgalom továbbfejlődése társadalmi érdek. A rendezők és a szereplők a helyi állami szervek képviselőitől, az iskolák igazgatóitól, a tanfelügyelőktől, az iskolaügyi szervektől ennek ellenére sokhelyütt még a legcsekélyebb erkölcsi elismerésben sem részesülnek. Jó példák ugyan akadnak, de sajnos, ma még több az olyan hnb-elnök, szövetkezeti elnök, aki arról sem tud, hogy az adott községben vagy városban milyen csoportok működnek. És azt sem hallgathatjuk el, hogy akad olyan rosszhiszemű iskolaigazgató és tanfelügyelő is, aki — fittyet hányva a nemzetiségi kultúra fejlődését szavatoló központi párt- és állami határozatoknak — ferde szemmel tekint a hazai magyar együttesekben tevékenykedő egyénekre és nemcsak hogy nem támogatja, de különböző körmönfont érvekkel gátolja is ezeknek az egyéneknek és csoportoknak a munkáját. Az ilyen elfogult embereknek az értésükre kell adni, hogy a társadalmi érdekek, valamint a párt- és állami határozatok ellen cselekednek.

Áttekintésünkben nem feledkezhetünk meg a választó és bíráló bizottságok munkájáról, felelősségéről sem. A zsűri ugyanis jelentős mértékben befolyásolja a csoportok munkáját, fejlődését, hiszen értékeli, rangsorolja, dicséri vagy elmarasztalja a különböző produkciókat. A bíráló bizottságok munkája az énekkari mozgalomban, valamint a tánccsoportoknál, legutóbb pedig a bábosoknál mondható megfelelőnek. Elsősorban azért, mert kellőképpen felkészült szakemberekből tevődnek össze. Értékeléseik szakszerűek, s így ha ellenvéleményen is vagyunk néha, munkájuk általában színvonalasabb, rangsorolásuk reálisabb, mint az amatőr színjátszók, különösen a kisszínpadok seregszemléin. Ez utóbbi területeken leggyakrabban a kerületi fesztiválokon kérdőjelezhető meg a bíráló bizottsági tagok szakmai hozzáértése, pedig nagyrészt ezeken a rendezvényeken múlik az országos rendezvények színvonala is. A mellébeszélések, a nyilvánvaló szakmai melléfogások érthetően rossz vért szülnek.

A Jókai-napokon is több fogyatékosságot észlelünk már évek óta e tekintetben. A bíráló bizottsági tagok s a rendező szervek illetékesei — vulgárisán értelmezve a társadalmi elkötelezettség fogalmát — sokszor fölöslegesen aggályoskodnak a műsorvS- lasztás miatt. Megfeledkeznek közben a kultúra társadalmi funkciójáról szóló marxi és