Irodalmi Szemle, 1978
1978/4 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Szilvássy József: Amatőr művészeti mozgalmunk jelene és jövője
ségeket a múlt és jelen között. Bizonyosnak látszik, hogy az embereket még ma is elsősorban a szereplési vágyuk kielégítésének lehetősége vonzza a mozgalomhoz, ám' egyre hangsúlyosabbá válik a megismerés, az értelmi és érzelmi kiteljesedés vágya, a közösségi munka igénye is. S ami a leglényegesebb különbség a néhai állapotokhoz viszonyítva: népművelésünk társadalmi céljainknak, igényeinknek megfelelően a szocialista ember formálása érdekében igyekszik kihasználni a művészetek iránti érdeklődést. Igaz ugyan, hogy a művészetek elsősorban az érzelmekre hatnak, az emberek érzelemvilágát gazdagítják, de ezen túl az értelemre, gondolkodásra, tudatra is nagy hatással vannak, főleg azért, mert a műélvező ember többet lát meg a világból és jobban is látja azt. S ami az amatőr művészeti mozgalom egyik varázsa: az ember átérzi az alkotás gyönyörét, életének értelmét, közelebb kerül ahhoz, hogy szellemével, szivével birtokba vegye a világot, meglelje helyét, azaz, Tamási Áront idézve, otthon legyen benne. Mindezekből adódik, hogy egyre növekszik az amatőr művészeti mozgalom társadalmi jelentősége és súlya. Elsősorban azért, mert fontos szerepe van az ember eszmei, érzelmi és értelmi nevelésében, aktivizálódásában, életszemléletének és életstílusának formálásában, szabad idejének értelmes eltöltésében s nem utolsósorban az önmegvalósítás folyamatában. Közösségi érdek tehát, hogy megfelelő feltételeket teremtsünk a mozgalom töretlen fejlődéséhez, a fentebb említett funkciók maradéktalan ellátásához. II Az alapvető elméleti összefüggések és tudnivalók ismeretében megkísérelhetjük fölvázolni amatőr művészeti mozgalmunk jelenlegi helyzetét. Elsősorban arra keresünk választ, hogy a mozgalom irányításáért, fejlődéséért felelős népművelő intézmények — hazai magyar viszonylatban a CSEMADOK központi szervei — miképpen segítik elő a társadalmi érdekek érvényesülését, közösségi céljaink gyakorlati megvalósítását. A Népművelési Intézet nemzetiségi osztályának, valamint a kerületi és a járási népművelési központoknak a módszertani segítség a feladata. Eme sokrétű tevékenységük a megfelelő szövegkönyvek, színdarabok, kották, néptánc-kompozíciók kiadásától, terjesztésétől kezdve a rendezők, díszlettervezők és szereplők oktatásán át egészen az egyes műsorok, összeálítások betanításánál segédkező szakemberek megszervezéséig- terjed. Nem is kell hangsúlyozni, mennyire szerteágazó, sok vesződséggel járó munka ez. Ha figyelembe vesszük azt is, hogy egészen az elmúlt év végéig a Népművelési Intézet nemzetiségi osztályának 4—5 munkatársa az országos rendezvények megszervezésében is jelentős részt vállalt, a meglevő hiányosságok tudtával is csak az elismerés hangján szólhatunk róluk. Tehát nem a munkájukkal szembeni elégedetlenkedés, hanem a továbblépés, a még jobb eredmények szüksége íratja le velünk, hogy a módszertani segítség színvonalát számos vonatkozásban emelni kell. A színjátszók és kisszínpadok, de leginkább az ifjúsági és gyermekszínpadok esetében mindenekelőtt sokrétűbb, a csoportok személyi és anyagi lehetőségeihez jobban igazodó szövegkönyv-kínálattal. Igaz, leírni mindezt könnyebb, mint megvalósítani, de ez utóbbi sem elképzelhetetlen. A magyarországi, valamint a szlovák és cseh szerzők színművein, kisszínpadi összeállításain kívül nagyobb és rendszeresebb figyelmet kellene szentelni főleg a lengyel, szovjet és NDK- beli kiadványoknak is. Rugalmasabb kiadói politikával hazai magyar kiadványokkal is bővíthetnénk a választékot. Az elmúlt években Gágyor Péter, Csáky Károly, Jarábikné Trúchly Gabriella, Zalabai Zsigmond, hogy csak néhány példát említsünk, több színvonalas kisszínpadi összeállítást is készített, amelyek mindössze egy-egy színrevite.'t értek meg, holott más megfelelő összeállításokat kereső csoportok saját rendezésben és elgondolásukkal bizonyára ezeket is szívesen előadnák, ha a Népművelési Intézet, esetleg a CSEMADOK kiadásában hozzájuthatnának. Hasonló a helyzet a gyermek- és ifjúsági irodalom szakaszán is, ahol a meglehetősen gyér kínálat valóban megnehezíti a választást. Éppen ezért kellene fölfedezni végre hazai magyar irodalmunk értékeit. Ismeretes ugyanis, hogy az elmúlt években gyermekirodalmunk szinte mérföldes léptekkel fejlődött: Tóth Elemér, Simkó Tibor, Tóth László, Kulcsár Ferenc, Varga Imre- az egyetemes magyar gyermekirodalom mércéjével is mérhető gyermekverseket ír. A mai napig azonban egyikük sem kapott megbízást, hogy verseikből készítsenek összeállítást a gyermekszínpadok számára. Más sem próbálkozott vele, pedig mindannyian gazdagodnánk ezekkel a szövegkönyvekkel.
