Irodalmi Szemle, 1978
1978/4 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Kulcsár Ferenc: Az amatőr művészeti mozgalom
4 Látjuk tehát: a magasabb kultúrák felé való közvetítő szerepén az amatőr művészetnek önálló emberi és társadalmi funkciója van. Hiszen akik rajzolnak, festenek énekkarokban tevékenykednek vagy akár irodalmi alkotókörökben dolgoznak, nemcsak közvetítenek, hanem az eredendően emberit cselekszik: az igaz, mély örömöt keresik, találják meg és élik át. Tulajdonképpen a szocializmus, de még inkább a kommunizmus eszménye felé közelíthető ez a jelenség, a társadalomnak arra a fejlettségi fokára, amikor — a munkamegosztás megszüntetésével — az emberek egyebek között festenek, írnak, zenélnek, pódiumra lépnek. Természetesen ezt csupán egy jövőbe kivetített előjeleinek tekinthetjük, hiszen a munkamegosztás ma még nemcsak általában a társadalomban, hanem bizonyos mértékben magán a hivatásos művészeteken belül is érvényesül. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül az amatőr művészeti csoportok alapvető fontosságú közösségnevelő szerepét sem, főleg a fiatalok esetében, akiknek érzékenysége, friss felfogása gyorsan reagál a kollektív szellemből kisugárzó megtartó erőkre; nagyobbá- ra ők lesznek azok, akik később, felnőtt korukban is közösségben tudnak majd gondolkodni és érezni, maguk körül jó szellemű közösséget teremteni, vagy önmaguk számára a legideálisabb, leghaladóbb közösséget önkéntesen kiválasztani. Végül is: minden kultúra létének, életének és megmaradásának egyetlen, ezért nélkülözhetetlen feltétele van — hogy közösség vagy közösségek hordozzák. Fontos tehát, hogy a társadalom nagy közösségét milyen szintű, tartású, erejű közösségek alkotják, s nekünk ebben hangsúlyozottan is állást kell foglalnunk, hiszen a nemzetiség, mint sajátos kultúrájú közösség önmagát, önmaga hagyományait és kultúráját az amatőr művészeti mozgalmak alkotta kisközösségek által is ápolja és hordozza. Azért is fontos ez, mert a műkedvelő mozgalmak java mindig kapcsolatban volt és van a haladó társadalmi mazgalmakkal, eszméiket élték és élik, azt fejezik ki: progresszív politikummal és eti- kummal telítődnek, mivel az amatőr művészetek egyik jellemzője, hogy saját korukat, jelenüket igyekeznek ábrázolni. 5 Egy lélegzetvételnyire vallassuk meg az időt is, mi változott a mindig egymásba folyó hivatásosság és műkedvelés viszonyában, mi a hagyományos és mi a merőben új vonás benne. Tulajdonképpen a klasszikus kapitalizmus előtti időkről szólva nem is beszélhetünk határozottan hivatásos és határozottan amatőr művészetről. Számtalan példát sorolhatnánk föl — például az egész görög színjátszás, a trubadúrok költészete, a francia udvari balett és így tovább —, melyek lényegükben, helyzetüknél fogva amatőr produkciónak foghatók föl. Ezeknek a művészeteknek az értékéről nem a hivatásosság vagy amatőrködés döntött, hanem az idő: ami nagy és igaz érték volt, az máig fennmaradt. A problematikus illetőleg a meghatározó a jelenségben csak az, hogy az effajta műkedvelés a felsőbb réteg, az uralkodó osztályok művelt rétegein belül jött létre, s a nagy tömegek kívülrekedtek e körön, nem juthattak ilyen lehetőséghez. Igaz, a parasztság megalkotta a maga páratlanul nagy, gazdag és megismételhetetlen művészetét, de ezt a legjobb akarattal sem nevezhetjük műkedvelésnek, amatőrködésnek. Hivatásos festők, szobrászok, zeneszerzők vagy regényírók pedig csak a szabályt erősítő kivételként kerülhettek ki soraikból. A városi tömegeknek, a kézműveseknek, a munkásságnak ennyi sem adatott meg, még a klasszikus kapitalizmus idején sem, mert voltak ugyan törekvések önképző egyesületek, dalárdák megteremtésére, de csak szórványosan, szervezetlenül és a színvonaluk is alacsony maradt. Századunk amatőr művészeti mozgalmait viszont, nyugodtan állíthatjuk, a forradalmak, a szocializmus előszele hívta életre. Ezt tanúsítja egyre tudatosabb és következetesebb szervezettségük, egyre több csoportos mozgalom alakulása, egyre szélesebb körű elterjedésük, behatolásuk a legelnyomottabb rétegek köreibe Is, de ezt tanúsítja színvonaluk fokozatos emelkedése is. Tehát már a felszabadulás előtt is sok amatőr csoport működött Kelet-Európában, így hazánban is, de még mindig sokukra volt rásüthető a giccsesség, a kispolgáriság, az igénytelenség bélyege. H A felszabadulást elsősorban a munkásság és parasztság soraiban alakult nagy számú műkedvelő csoportok előretörése jellemezte, amely — okait bonyolult össztársadalmi függvényekből kellene kibogozni — napjainkra lelassult, elmaradt nemcsak a lehetősé
