Irodalmi Szemle, 1978
1978/4 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Kulcsár Ferenc: Az amatőr művészeti mozgalom
géltől, de a társadalmunk által ideálisnak, de még inkább szükségesnek tartott fejlődésétől is. Okai, jeleztük, sokszálúak, de megkockáztatjuk a kijelentést, hogy egyik oldalon nem szenteltünk kellő figyelmet a megváltozott és a változó helyzetekben fejlődésük mikéntjeinek, hogyanjainak, a másik oldalon — és ez az előbbi okkal kicsit összefügg — mintha az anyagiasodás a kelleténél erősebben hatna, a látszólagos fölszabadítás, életkönnyítés helyett gúzsba kötne, mintha a nagy iramban sokasodó tárgyak — melyek között még mindig sok a giccs — körülzártak volna minket, sokszor egyetlen lakásba, egy kékesen sugárzó képernyő elé, mintha megcsappant volna a kollektív szellem frissítő és összetartó ereje, melynek feloldásában ugyancsak nagy szerep jutna a különféle amatőr csoportosulások tevékenységénke. Az ilyetén problematikus ellentmondás mellett megfigyelhetünk egy más jellegűt is, jelesen a színvonalbeli hullámzásokat, illetőleg az aránytalanul és károsan nagy eltéréseket az egyes csoportok produkcióinak a színvonalában. Ez az egyoldalúság — bár olykor pozitívan is — zömében negatívan hat a mozgalom egészséges, fejlődését is meghatározó egyensúlyára. De meg kell vizsgálnunk mondanivalójában, tartalmi elemeiben, eszmeiségének helyességében, mélységében és nagyságában, magatartásában, irányszabásában is az amatőrök produkcióit. Mert a kellő érettség, alaposság, összefüggésekben való pontos és szigorú gondolkodás hiánya félmegoldásokat, eltorzulásokat, negatívan ható propagáció- ízt, sematizmust, sőt retrográd elemeket hordozó produkciókat teremthet, annak ellenére, hogy mind az irányító- és fenntartó szervek, mind a mozgalom tagjai jóakara- túak és helyes irányt kiszabók. Persze, ilyenkor sem az asztal lesöprése a megoldás. Sokkal inkább az ösztönzés az önképzésre, önművelésre, új, jobb utak keresésére. És még valami: hatékonyabb támogatás szükséges, de — kritikus támogatás. Csak mellékesen jegyezzük meg: mindezt magunkért tesszük, a jó államforma okos, hasznos, fontos kitöltéséért, ezért ez a magatartás a legtermészetesebb kell, hogy legyen. Végeredményben ml csak a buktatókra mutattunk rá, egyes megoldandó problémákra, hogy ismerjük és tudjuk a javítandókat is a mozgalom egészén belül, hogy az arányok helyes megoszlása segítse a közművelődésünkben olyan fontos szerepet játszó amatőr mozgalmak fejlődését, és egyre szélesebb alapokra való helyezkedését. A mindannyiunk számára oly fontos szocialista művelődés mennyiségi, de elsősorban minőségi javítása az amatőr mozgalmak helyzetétől is függ, mivel ő hivatott betölteni az elit- és tömegkultúra közötti szakadékot, a művészet termelésének és fogyasztásának merev ellentmondását általa is mérsékelhetjük, s ami még fontosabb, csökken, illetve mérséklődik általa a tömegeknek jutó selejtkultúra fogyasztása, csökken negatív, vegetációt, konzerváltságot előidéző hatása. Mégis: tudnunk kell, hogy az amatőr művészeti mozgalmak még forrásban levő, lehetőségeiket kereső, igazi csúcsai felé még csak most induló mozgalmak, igazi jelentőségük — a szocialista művelődés segítése — csak a jövőben válhat egészen tisztán láthatóvá. Az a felfogás, mely szerint az amatőr mozgalom helyettesítheti a hivatásos művészetet avagy új lendületet adhat neki, téves vagy túlzott, mert a kettőt szembeállították, nem pedig egymás mellett létezőnek, egymást a maguk eszközeivel segítőnek ítélték. 7 Szólni kell végezetül az amatőr és hivatásos művészet néhány törvényszerűségéről, azonosságáról, különbözőségéről, sajátosságáról. Valljuk: a művészet — minden ágában — csak egy módon ítélhető meg: jó vagy rossz művészetről beszélhetünk.Az esztétika is oszthatatlan: nem alkalmazhatunk más mércét az egyik művel szemben, mint a másikkal, nem mérhetjük más mércével a hivatásos művészetet és megint mással az amatőrt, mert a megoszlás a kettő szembeállításához vezetne, eleve kizártsághoz és megkülönböztetéshez, s megkérdőjeleznénk annak a lehetőségét, hogy az amatőrök jó művészetet is képesek nyújtani. Példák sokasága tanít erre, hiszen az amatőrök egy része éppenséggel tehetsége, színvonalas munkája révén hivatásos művésszé lesz, s ezen kívül is, társadalmunknak ma még nincsen, nem is lehet teljességgel szavatolt döntése arról, hogy a sokmillió egyén közül mindig, mindenüvé a legelhivatottabbak választatnak ki, vagy legalábbis sokan vannak, akik a különböző főiskolák, egyetemek behatárolt kapacitása miatt amatőrként dolgoznak — sokszor a hivatásosak szintjén. De mehetünk és menjük még tovább: a kultúra legalapvetőbb vonása a természetéből adódó demokratizmus. Mert bár határokat szabhat ki az amatőrök előtt a téma, a műfaj
