Irodalmi Szemle, 1978

1978/4 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Kulcsár Ferenc: Az amatőr művészeti mozgalom

' WMJL

wcmisrs^s^x.iEB^.is1

MAGYAR NEMZETISÉGI NÉPMŰVELÉS

Kulcsár Ferenc

AZ AMATŐR MŰVÉSZETI MOZGALOM

i

A közművelődés társadalmilag rendkívül nehéz, bonyolult, sokszor megoldhatatlannak, megvalósíthatatlannak látszó kérdéseit a történelem során sok társadalomban, egymástól nagyon is eltérő államformákban próbálták már úgy-ahogy elfogadható szinten megoldani. Mondanunk sem kell, reménytelenül, megnyugtató eredmények nélkül. Okait nem érdemes nagyon mélyrehatóan vizsgálnunk, mivel — legalábbis általánosságokban

— mindenki számára ismertek. Ennek ellenére tanulságos visszahajózni az időben, mégpedig mindjárt jó kétezer évet, s horgonyt vetni a hellén partokon. Tanulságos két okból is; először, hogy lássuk, mekora időív feszül a felemás eszméjű görög és a mára megvalósult szocialista eszme között; másodszor, hogy rámutassunk a görögöknek egy máig hatóan fontos és modern felismerésére. A görög politikusok, tudósok és filozófusok ugyanis, keresve a legjobb államforma létrehozásának a módját, a legeszményibb és legharmónikusabb államrend megvalósítását, rájöttek, rá kellett jönniük, hogy annak alapjai a közművelődésen nyugszanak. A kulcs tehát: a jól elvégzett munka mellett a szabad idő helyes és hasznos kitöltése, s ehhez elősorban a művészetek segítségére van szükség, mégpedig azoknak aktív módon való felhasználásával, alkalmazásával. Vagyis, az állam szabad polgárainak nemcsak szemlélnie kell a műalkotásokat és nemcsak hallgatnia kell a zenét és nemcsak megnéznie kell a színházi előadásokat, mert aki jómaga nem próbálkozik meg műalkotások létrehozásával, zenéléssel vagy akár komponálással, énekléssel vagy színjátszással, lehetetlen, hogy igazán értse, élvezze, szeresse és támogassa a magasrendű művészeteket. Mégis: mi volt elgondolásukban a felemás megoldás, a felemás eszme? Az, hogy ők az ilyen hatékony, nemesítő, szabad és okos polgárokat teremtő nevelést csak a társadalom egy kis csoportjának szánták, s a nagy tömegek, a rabszolgák, a kézművesek, a földművesek ezen a körön kívül rekedtek, mondván, hogy ők erre úgyis alkalmatlanok.

Ami a kétezer év alatt azóta történt, most nem tárgyaljuk, de a későbbiekben részben még utalunk rá. Lépjünk tehát újra a mába, s állapítsuk meg: korunk és szocialista társadalmunk olyan feltételeket teremtett mára, melyben egyre érvényesebben lehetőséggé válik a társadalom minden polgára számára a szabad idő testet-lelket építő kihasználása, vagyis — többek között — a művészetek valamelyik ágának a gyakorlása, egyelőre persze változó mértékben és színvonalon, mégis, megtéve az első lépéseket afelé, hogy mindenki közel jusson és befogadhassa a legmagasabb rendű kultúrákat.