Irodalmi Szemle, 1978
1978/4 - LÁTÓHATÁR - Mináč, Vladimír: Jozef Miloslav Hurban összegyűjtött perei IV.
Hát igen: a költészet is komoly dolog, néha a költőnek is sikerül mondania valamit. De mennyi időt, fáradságot, komoly kutatómunkát fecsérelnek el így néha semmiségekre, semmit érő, véletlenszerű versezetekre! S milyen kevésre értékelik a szlovák társadalomban a nem-lírai, esetleg éppenhogy líra-ellenes munkát: például a politikus munkáját. A lírikusoknak — ez általánosan ismert tény — mindig is tiszta volt a lelkűk, a politikusoknak viszont piszkos a kezük. Egyesek tisztaságának, s mások tisztát- lanságának mítosza még ma is él, mocorog és kísért néhány zseniális üres fejben. A napi munka gyakorlatában még nem tudatosítottuk, hogy a falánk történelmet tápláló emberi munka nem magasztos szavakból, s főleg nem azokból áll. A szó ugyaa túléli a kort, de a történelem emberi munkából, tettekből épül. S csak annak a szónak van reménye a fennmaradásra, amelyiket az ember „valósággá tévé,”42 azaz amely erejével és súlyával történelemformáló tényezővé válik. Milyen emelkedetten hangzik a sző: költő. Valószínűleg emiatt az emelkedettség miatt állítjuk például Vajanskýról,43 hogy költő, prózaíró és irodalomkritikus volt, s hogy csak úgy mellékesen valamiféle politikai szerepet is játszott. Isten ments, hogy kijelentenénk róla: politikus volt, hogy irodalmi munkássága egy nagyon markáns osztály- és társadalmi helyzet megnyilvánulása; mi több, egy pontosan körülhatárolt politikai csoport, a Mudroň—Dulovský-féle národnyikok érdekeinek kifejezése. Elhallgatjuk, hogy irodalmi szövegei tulajdonképpen azoknak az eszméknek a kultivált megfogalmazásai, amelyeket abban az időben a szlovák polgárság egy része vallott, s éppen ezért Vajanskýt olyan politikusnak kell tartanunk, aki elsősorban az irodalom közvetítésével valósította meg önmagát. Politikus volt, s csak másodsorban lírikus, Schuh- macher und Poet dazu. Az emelkedettség kedvelői valószínűleg nem engednék meg, hogy így megszégyenítsük Vajanskýt, s egyben az egész nemzetet; csakhogy Vajanský Irodalmi szövegeinek elemzése ezt vice versa bebizonyítaná. S egy ilyen elemzés semmit sem venne el Vajanský valóságos történelmi érdemeiből; a korona azért még nem esne le a fejéről. Bizony nem. Sőt éppen ellenkezőleg: az értékeknek ez a megfordítása igen hasznos lenne. Segítene szétverni az egydimenziójú szlovák szellemi élet mítoszát. Vagy nem mi magunk szoktuk mondogatni, hogy — bizonyos korszakokban — az irodalom volt az egyetlen szlovák politikai megnyilvánulás? Csakhogy ez nem igaz. A politikai munka a szlovák feltételek között Is szuverén emberi tevékenység; már százharminc éve, a Štúr Társaság fellépte óta az. A szlovák politikának története van, ok-okozati vonulata, belső hibái és tragédiái, sőt vívmányai is vannak. A szlovák politika vívmányait a felületes szemlélő is láthatja; az elsuhanó áramvonalas repülőgépből is észlelhetők. A tiszta házakat nem tiszta kézzel építik. A lélek emelkedettsége egyetlen tégla előállításához sem elégséges. Abban az időben, amelyről szólnunk kell, a lírai gesztusok kétszeresen nevetségesek voltak: a nép térdre kényszerítve élt. A legyőzöttek számára állított akasztófák már rég üresen álltak a kopár dombtetőkön; a győzteseknek emlékműveket emeltek. Az élet visszatért a medrébe, de ó, milyen volt az a meder! Tele vigasztalan hínárral, piszokkal, sekélyes pocsolyákkal: a lapulók még jobban meglapultak, s a bátrak is lukakat, réseket kerestek! „Az ember itt kénytelen elismerni az igazságot, hogy aki dicsőségre vágyik, az búcsúzzon el az élettől”, mondja ezekről az időkről a kortárs Húrban. „Mert mivel jobb a harc után élni, mint a harcban kimúlni?” Élet vajon ez a nyomorgás? A fellépő reakció először habozott, aztán habozó keménységgel látott munkához, s végül a természeti törvény kérlelhetetlenségével működött. S ez a reakció már nem csak a kereszt és kard szövetsége volt; a kettős szövetséghez a Hivatal is társult. A jozefinizmus magvából éppen ebben az időben burjánzott fel a bürokrácia gyomnövénye. Nem a kard tartotta a birodalmat össze, hanem a toll; nem a vér, hanem a tinta. A centralizmus szálai között futkározó vetélőben a bürokrácia erős kenderfonala pörgött, s a vásznat úgy szőtték, hogy ezer évig tartson .. . A gondolat menekülőben volt. Minden béklyóban nyögött, csak a pénz ficánkoit szabadon. A politikai reakció nem zárja ki a gazdasági liberalizmust; a pénz olyan, mint a tetű, mindenhová bemászik, mindenhová berakja a petéit, s a petékből megszületik a burzsoázia tetűkirálysága. A krajcárok s aranyforintok meneteltek, bejárták a birodalmat, egyik zsebből a másikba vándoroltak, szétrágták az óriási latifundiumo-
