Irodalmi Szemle, 1978
1978/4 - LÁTÓHATÁR - Mináč, Vladimír: Jozef Miloslav Hurban összegyűjtött perei IV.
Vladimír Mináč JOZEE MILOSLAV HÚRBAN ÖSSZEGYŰJTÖTT PEREI — IV. Fordította és jegyzetekkel ellátta: TŐZSÉR ÁRPÁD A kommunizmus kísértete nagyon alaposan bejárhatta Európát, ha Hurbant Is azzal vádolták, hogy kommunista; s az ördög sem félt jobban a tömjéntől, mint ő ettől a vádtól. S mintha csak valaki úgy akarta volna, gyakran vádolták kommunistasággal, sok kellemetlensége volt belőle. S úgy mondják, nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja. Egy Paldauf nevű faragatlan tuskó, gazember és börtöntöltelék (természetesen Húrban, illette ezekkel a jelzőkkel), máskülönben volt bécsi újságíró és ha jól tudom, a vág- újhelyi cs. k. posta egykori alkalmazottja, szóval ez a Paldauf kiadott egy füzetet,, amelyben megvádolja a Hurbanische Gruppé-t, hogy egyéb bűnei mellett felgyújtotta és kirabolta Budatint. S az nagy hiba volt. Mert: Budatin Csáky gróf birtoka; Csáky gróf felesége pedig Lazaňský-lány, akinek fivére, gróf Lazaňský abban az időben Morvaország kormányzóhelyettese, tehát a trón hű embere. S azonkívül személyesen kérte meg Hurbant — ez akkor úgy látszik, nem volt szokatlan —, hogy ezt a birtokot kímélje meg lázadóitól. Dehát, ahol fát vágnak, ott repül a forgács: Budatin leégett,, s bizony ki is rabolták. Ma már nehéz lenne megállapítani, hogy ki tette. Budatin a korabeli bíróság számára is bonyolult ügy volt. Húrban azt állítja, hogy az ő önkéntesei, derekasan harcoltak, védték a Budatinhoz vezető hidat, s a falun éppencsak átrohantak.. Embereinek arra sem lehetett idejük, hogy egy ezüst kanalat az ingük alá rejtsenek.. S az előőrs, lehet, hogy valóban csak átfutott a falun, dehát az előőrs még nem az: egész had, s mi minden vonult abban az időben a hadak után! Más forrásokból is tudjuk,, hogy Húrban önkéntesei az urakat és zsidókat nem egyszer „megkopasztották”. így hát nem lehetetlen, hogy a lemaradó „gyengélkedők” valóban megszedték magukat Budatinban. S tettükhöz minden bizonnyal hűséges szövetségesre találtak a helyi jobbágyokban, akiknek a kordokumentumok tanúsága szerint nem nagyon volt mit sajnál- niok, s akiknek ereiben ráadásul még betyárvér is folyt, hisz Tyerhova37 egy hajítás- nyira van Budatintól. De egyébként is: Budatin ellenséges erőd volt, amely védekezett,, s amelyet Hurbanék bevettek: nem cirógathatták hát végig a védőket. Csakhogy ami 1849-ben ellenséges erőd, az egy évvel később egy hatalmas nemzetség birtoka, amely nemzetségnek kapcsolata van Kossuthal is, meg az udvarral is. S így történt, hogy Hurbant, alighogy hazatért a felséges császárért folytatott csatából, elűzték papi hivatalából és „s pert indítottak ellenem, a rebellis és kommunista ellen — előbbi nevemet, a kamarilla kiszolgálóját óvatosan elhallgatták —, kikergettek hajlékomból, s teljes nyolc hónapon át liberalizmusuk kínpadjára vonva tartottak.” Amint látjuk, akkor is az volt az időszerű kérdés: miért harcoltunk? S ha valaki, akkor Húrban joggal kérdezhette. De minket nem is annyira a világ háládatlansága érdekel — hálátlanság van a mai világban is —, hanem inkább a kommunizmus újra meg újra megismétlődő vádja. Milyen szél fújta hát azt a zörgő harasztot? Hisz nemcsak a bécsi és pesti polgári lapok vádolták Hurbanékat kommunizmussal, s nem is csak egy senki: egy Paldauf, de bizo
