Irodalmi Szemle, 1978

1978/4 - Tóth László: Vita és vallomás (Beszélgetés Cselényi Lászlóval)

zethető vissza. (Már a Nap-ének is így épült.) A Krétakor formailag a szimfónia expozíciója lenne, tartalmilag a szülőföld, a gyerekkor, ellenpontozva a nagyvilággal és a háborúval. Ezt követné a második tétel, amely intellektuális fejlődésemet követné nyomon, a Védáktól, mondjuk Weöres Sándorig, kollázsok, montázsok, fordítások, hom- mage-ok, esszék, riportok, naplójegyzetek stb. segítségével. Tehát, a gyermekkor után, ha úgy tetszik, az én egyetemeim. E ciklus részei a Kiegészítések Hérakleitoszhoz, a Tragédia magyar nyelven, a Dosztojevszkij, az Anyamadár-sirató, vagy éppen a H-va- riációk avagy A történelem kerekeiben, amely egy Hegel-montázs. Ezek képezik, többek között, a most megjelenő kötet harmadik részét, de a végleges kompozíciótól még jó messze vagyok, annak ellenére, hogy rengeteg anyagom gyűlt már össze ehhez is. A harmadik tétel pedig a Jelen és történelem címet kapná, s a gyermekkor és a tanulóévek után azt a kort lenne hivatva megörökíteni, amelyet immár felnőtt fejjel éltem végig. Az ötvenes, hatvanas, hetvenes és talán (ki tudja?) a nyolcvanas éveket is. Az egész gyújtópontjában a hatvanötös nagy árvíz lenne, ezt a részét már közölte a Szemle is, többet egyelőre nem tudok mondani róla, mert bizony még ennek is csak az elején tartok. Elképzelésem szerint saját és idegen alapszövegekre (riportok, újsághírek stb.), s a belőlük továbbfejlesztett kollázs és montázsversekre épülne az egész, miként a közölt anyag is. Tudósításokra és látomásokra. Ahogy említettem, ennek bizony még jócskán a kezdetén tartok, az adat- és anyaggyűjtésnél, s alighanem (ahogy a munkatempómat ismerem) egy újabb évtizedet elvesz az életemből. Ha egyáltalán elkészül valaha.

— S a negyedik tétel? A jinálé?

— Igen, ez a legnagyobb problémám. Nemcsak azért, mert ebből még egy sor sincs meg, inkább azért, mert a Nap-ének utolsó részének kudarcából tudom, milyen veszedelmes az, ha előre kész konstrukciókhoz akarjuk hozzáerőszakolni a képzeletünket. Így erről csak annyit, hogy a múlt és a jelen után a jövővel kellene, hogy szembenézzen. Talán Núdia lesz a címe. Núdia egy elképzelt ország. Egyrészt a jövő birodalma, a harmadik évezredé, másrészt a pőreségé s a halálé. Mert ez a Jövő számomra, vagyis a lírai hős számára, vagy egyszerűen a mindenkori individuum számára egyben a halál birodalma is. S ahogy a Krétakor a gyermekkor édene és a háborús gyerekkor, illetve a szülőföldromantika és a nagyvilág ellenpontozására épült fel, úgy épülne a Núdia eme „napfényes jövendő” és halálország-jövendő kettősségre. Segítőtársul itt a tudományt szeretném megnyerni. Egyelőre ott tartok, hogy megint próbálok egy kissé tájékozódni az évekig elhanyagolt ismeretterjesztő irodalomban, futurológiában stb. Dehát ez még (nemcsak a szójáték kedvéért mondva) nagyon is a jöv5 zenéje.

— És a verseken kívül?

— E négyes kompozíció, elképzelésem szerint ugyancsak része lenne egy további négyes struktúrának. Ennek egy Mikrokozmosz című, gyerekverseket tartalmazó ciklus lenne a második része. A cím nem véletlenül utal Bartókra. Nemcsak a szerző miatt, a rendszer miatt is. A legkezdetlegesebb, legkisebbekhez szóló gyermekmondókáktól a legbonyolutabb szövegekig vezetné mégig a gyermekképzeletet a modern költészet útvesztőiben. Nem erre a célra készült ugyan, de érzékelteti talán az elképzeléseimet az Új Szóban megjelent Tudósítás és látomás, amely egymás mellett közli az eredeti riport-részletet és az ebből írt verset, így mutatva, minden tudálékos belemagyarázás nélkül, hogy milyen áttételek alakítják a modern költészetet. Egy további rész prózai írásaimból (publicisztika, naplórészietek, esszék, vallomások) lenne megkomponálva, legfőképpen a versek értelmezése miatt, hiszen a legtöbb szövegem visszautal valamilyen más, leginkább publicisztikai írásomra, s így ezek alighanem nélkülözhetetlen téglái, építőkövei lesznek az egész struktúra megértésének. S legeslegvégül a negyedik rész, a műfordítások. Megintcsak a Védáktól (lefordítottam belőlük néhány himnuszt) a középkori szlovák, cseh, orosz, francia históriás énekeken s a XIX. századi epikán át a kortárs költőkig. De erről majd egy legközelebbi alkalommal.

— Terved tehát van elegendő.

— Van, hála istennek. Őszintén szólva, magam sem hiszem, hogy mindezt meg tudom valósítani. Dehát nem is ez a fontos, hanem a célhoz vezető út. Azonkívül két nehéz