Irodalmi Szemle, 1978
1978/4 - Tóth László: Vita és vallomás (Beszélgetés Cselényi Lászlóval)
•szabadon), akkor írhatna akár bantu négerül is, akkor is csak magyar író maradna. Így van ez a csehszlovákiai magyar írósággal is. Tudom, mert saját bőrömön tapasztaltam. Aki egyszer itt született, ezen a történelmileg-etnikailag olyannyira összekuszáló- dott Dunatájon, az tehet akármit ellene, a bőréből nem bújhat ki. Ezért nevetségesek ama bizonyos gyökértelenségről szóló vádaskodások. Irhatok én akármilyen vad, gyö- kértelennek, hagyománytalannak, a csehszlovákiai magyar valóságtól elrugaszkodónak tűnő szöveget, a mélypszichológia bebizonyítja, hogy szándékom akkor is szándék ma- Tadt csupán. S van aztán ennek egy másik vonatkozása is. Mert miből él az író? Azt •csak a kezdők és dilettánsok hiszik, hogy szüntelenül új témák után kell loholniok. Az író a múltjából él! Az én koromban (mire ez az interjú a Szemlében megjelenik, •betöltőm a negyedik X-et) az ember már egyre inkább az eltűnt idő nyomában kutat. Azaz: talál elegendő élményt, feldolgozásra váró életanyagot a saját életében (a múltjában) akár egy könyvtárnyi kötethez is. Valószínű tehát, hogy amit ezután írok, akár itíz, akár húsz esztendő múlva, ha élek addig egyáltalán, az tulajdonképpen már mind megíródott. (Hogy is mondja Weöres? „Nemcsak az ember írja a verset, a vers is írja az embert.”) Az én dolgom csak annyi, hogy mindezt papírra vessem. — Ifjúkori verseidben a világigény, a mindenség-igény költői programját hirdetted meg. Tulajdonképpen ugyanez az igény vezérel most is minden emberi és költői cselekedetedben. Tehát: birtokba venni, meghódítani a világot. Magánemberként, egyszerű állampolgárként mennyit hódítottál meg belőle? Hol jártál, mely országokban Francia- országon kívül? — Nézd, e tekintetben én nem panaszkodhatom; lehetőségeinkhez mérten jókora (terepet bejártam — legalábbis Európából. Igaz, hogy nálam épp fordítva volt ez is, imint ah6gy általában szokás, tudniillik, hogy előbb a költő elmegy valahová, aztán megverseli élményét. Én még ki sem tettem itthonról a lábamat, amikor, szinte egész korai verstermésemben, már meghirdettem magam számára az utiprogramot. S aztán következett a megvalósítása ennek a programnak. Előbb a gomb, aztán a kabát. Jártam a Szovjetunióban, s Párizson kívül mindmáig legnagyobb élményem a Jerevánban eltöltött egy hét. Aztán voltam két hétig Londonban, jártam Hollandiában (ez a kis mézeskalácsország is felejthetetlen élményem marad), voltam Svájcban, Belgiumban, Nyugat- iNémetországban, Ausztriában, Olaszországban, Lengyelországban, Jugoszláviában. Egys- •lőre nem futotta többre erőmből, időmből, lehetőségeimből. — S hova szeretnél eljutni még? — Mindenhová. Olaszországba legelsősorban, mert eddig csak Firenzéig jutottam el, ■márpedig Rómát feltétlenül szeretném megnézni. Aztán Görögországba. Skandináviát is jó lenne szemügyre venni. S az Európán kívüli nagyvilágot. Egyiptomot, Indiát, Dél- .Amerikát. (Argentínában terebélyes rokonságom van, remélem, egyszer megismerkedhetek velük!) — Párizs? — Oda minden évben elmennék, ha lehetne. Egy-egy nyári hónap alatt bebarangolnám minden zeg-zugát, megnézném az új filmeket, színdarabokat, meghallgatnék egy- ■^gy hangversenyt, végigjárnám a képtárakat s összeszedném az év folyóirat- és könyv- lüjdonságait. Aztán visszabújnék velük itthoni barlangomba és eléldegélnék rajtuk egy további esztendeig. így álmodtam én ezt meg valamikor. Ugye, milyen szép lenne? — Csaknem másfél évtizedes szünet után az idén újabb verseskönyved jelenik meg. TCerveid, elképzeléseid szerint mi követi majd a Krétakört? — Negyvenéves .vagyok. E tény arra kényszerít, hogy számot vessek lehetőségeimmel: mire futhatja még az -erőmből és az időmből. A jövőben kétségtelenül még az ■eddiginél is jobban kell gazdálkodnom mindkettővel. Nézd, én sohasem törekedtem arra, hogy összeírjak egy könyvtárnyi könyvet. Egyetlen könyvet, ha úgy tetszik, egyetlen verset írok egész életemben (ahogy mások is ezt teszik, tudatában ennek a ténynek wagy sem). S ha már így adódott, eltökélt szándékomról a jövőben sem akarok lemondani. A Krétakor elképzelésem szerint első része egy kompozíciónak, amely egy négyes struktúra szerint rétegeződik. Ez a négyes számmisztika alighanem a számomra legtökéletesebb zenei műfajra, a klasszikus szimfónia-képletre s a négyszólamúságra ve
