Irodalmi Szemle, 1978
1978/4 - Duba Gyula: Irodalmi karikatúrák
Duba Gyula Panoramatikusan széles vásznú, körképszerűen tablójellegű, mozaikrendszerű, váltott idősíkokkal rendelkező, regényesített életképek filmvágásokkal tagolt, laza sorozatának esztétikai rendszere napjainkból és a keservesen romantikus nemzetiségi előidőkből. 1. A vízözön korában kaptunk új lakást, de az ár hátán érkező tragédiák annyira levertek, hogy alig tudtunk beköltözni. Halogattuk a foglalást. Sár, iszap és könny a világ. A rovarok könnyű léptei alatt besüppedt a föld. A dobhártyámon buzgárok dörömbölnek. Segítenék. De kinek? Hogyan? Hernyóerejű vagyok az árral szemben. A roppant víztükrön tárgyak úsznak: háztetők, teknők, deszkaillemhelyek. A nagy diófákon és a jegenyék csúcsán öregemberek ülnek. Egyikük azt mondja: látja ezt a teremtő? — Nem — mondom —, nincs teremtő. Özönvíz van. Sorscsapás. Lázadó prófétákat ver ilyen keményen a sors, hogy meg- juhászodjanak. — Miért — kérdi a diófán az öreg, tatár, török, kereszteshadak, labanc fehérterror, csősz, végrehajtó, filoxéra és tüdő- vész ... miért minden minket...? Nehéz sorsot örököl itt az ember. — Gyere, öreg, mert leszédülsz a diófáról — mondja neki a katona —, viszünk! — Nem — kiabál — a fát apám ültette, az enyém. Miért... — és dicséretet énekelt, keserű éneket mondott, hasztalan. Helikopter zúg. Kétéltű vizet borzol. Csónakunk csíkot húz. Deszkatutaj ring. Mosóteknőben másik öregember evez. Makacsok a vének. Halálraszántak. Belekapaszkodnak a felázott földbe, kerítésbe, kapufélfába, nem engedik el. Nem boldog percek ezek. Keservesek. Borka istennő osztja a lakásokat. Nem megy a költözés~ A vízözönben házak feküsznek a földre alázattal, s mi költözzünk? Felviszünk egy kosár ruhát, néhány könyvet, sámlit. Mondják, a lakásban Borka találkozgat a főmérnökkel. — Tanyára megyünk — mondja reggel a járási. Nóé bárkája a csónakunk, amikor megtérünk. Három tyúk, Libák, kutya,, macska, két házinyúl, néhány egér és egy elkínzott patkány. Az öreg a padláson maradt. Nézi a vizet. Száraz a szeme. Tűr. Ez a sorsa. — Megkötözzük és elhozzuk — mondja kínlódva a járási. — S ha közben összeomlik a ház? Vállat von. — Makacs vénember. Keresi a halált. Másnap. A ház ráborult a vízre, de a zsuptető tovább óvja a vályogfalakat, mint kotlós a kicsinyeit. De a kotlós halott. A zsuptető vizbefult. Alóla jön ki az öreg. Iszapos. Kezében zsoltároskönyv. Szó nélkül jön velünk. A katonák szeme meleg. — Este kimenő — mondja az egyik. — Reggel bemenő — így a másik. Komolyak, de gondtalanok. — Miért mindig mi? — panaszolja 2Z öreg. Nem tudom. Hallgatok. A víz morajlik. Előretör. Mindent leigáz. A házunk éjszaka mesebeli betonasztaq,. ujjongva mondja örömeit: ablakai világítanak. Lakunk. Kopácsolunk. Ismerkedünk. Közeli idegenek. DOBOS LÁSZLÓ LYUKAS FUSZEKLIBAN Irodalmi karikatúrák
