Irodalmi Szemle, 1978

1978/3 - FIGYELŐ - (tóth l., gágyor, mészáros l., kulcsár f., szigeti, bodnár): Tollhegyen

üldözött kisembert személyesíti meg és kalandsorozata azt bizonyítja, hogy a körülményekkel szemben mindnyájan csak kis emberek vagyunk. A körülmények sorsmedvéje tehát állandóan mögöttünk lépeget. Mindez azonban csak a medve-jelenet első felét magyarázza, a medvét, de elfeledkezik Charlie válaszáról, helytállásáról, Charlie király életfilozófiájáról. Charlie tudott a medvéről, de tudta azt is, hogy nem eshet pánikba, hanem nyugodtan tovább kell mennie. Charlie mindig ezt tette, a legmostohább körülmények között is ember maradt: amikor az éhségtől félőrült aranyásó társa már csirkének véli őt, Charlie még méltósággal és eleganciával fogyasztja el puhára főtt bakancsát. Charlie tehát tudott a medvéről, de nem félt tőle. „Bármennyire sújtott a balsors, mindig azt tartottam, a jó- és a balszerencse olyan véletlenül éri az embert, mint ahogy felhők vonulnak az égen”. Ne feledjük hát a csavargókirály üzenetét: „akár bölcsek vagyunk, akár bolondok, meg kell birkóznunk az élettel”.

(mészáros l.)

Ködfelhők a képírás körül

Kezdettől fogva gyanakodva hallgattam és hallgatom ma is a bölcs klnyilatkozá- sokat, miszerint a képzőművészetnek nincsen nyelve, ezért minden nemzet fia megértheti, olvashatja az alkotásokat, anélkül, hogy lefordítaná az illető művész anyanyelvére — népének történetiségére, földrajziságára, vagy ha tetszik, politikumára. Ez a vélemény, ez a hamis és kozmopolita „közvélemény”, sajnos — minden túlzás nélkül — tragikus [esetleg komikus vagy tragikomikus) helyzeteket teremtett

— nemcsak a nemzetek —, de konkrétan a csehszlovákiai magyarság kulturális-művészeti életében is.

Sokan még ma is öszvéren lovagolnak

— sánta és vak öszvéren ráadásul —, és hiszik és elhitetni szeretnék, hogy ilyen fogalom nem létezhet: csehszlovákiai magyar képzőművészet. Márpedig, ha létezik

csehszlovákiai magyarság, tehát egy népcsoport, amely sajátos helyzetben egy sajátos kultúra hordozója és teremtője, akkor minden ilyen állítás eleve rosszízű, értelmetlen, mert valóságtagadó koholmánnyá degradálódik. Ez a képlet tiszta és megcáfolhatatlan.

Ezért sokkal inkább és minél előbb az lenne, az a feladatunk, hogy tisztázzuk a tisztázandókat, megoldjuk a megoldan- dókat. Elsőrendű gondunk és kötelességünk, hogy a meglevő — megteremtett és megteremtődött — szakadékokat betölt- sük: feltárjuk, összegyűjtsük a hagyományokat, mely, meggyőződésem, óriási kincsesbánya lehet művészeink számára, és sok meglepetéssel szolgálhat.

Voltak és vannak sznob művészek, sznob kritikusok, sznob közönség is, akik önmaguktól sem, másoktól sem vártak vagy várnak el semmit, sem igaz értékeket, sem igaz magatartást. De nekünk tudnunk, tudatosítanunk kell — tőlük függetlenül —, hogy csak saját hagyományainkból születhet megújulás, saját gyökereinkből fejlődhet képzőművészetünk is — akár a népművészetre, akár haladó hagyományainkra gondolva, melyek megadhatják az értelem rangját, hitelességét az alkotásoknak. A szintézis és továbbhaladás, a megszüntetve megőrzés ugyanolyan erejű és érvényű törvény a képzőművészetben, mint például az irodalomban. A változásoknak, az új minőségeknek egymásból kell kinőniük, történetiségük, belső törvényük alapján.

A művészet internacionalizmusának, ha úgy tetszik, európaiságának is ez az útja. Tehát éppen fordítva, mint némely elméletek hirdetik. Mert a művészeti internaeio- nalizmus menthetetlenül provincionaliz- mussá kicsinyül, ha külső hatásokra épül, idegeneket utánoz: mucsai picassokat, tanyasi vasarelyket gyarapít, akiknek műveiről nem tudni, Párizsban, Moszkvában vagy Stockholmban születtek-e.

A feladat világos: tudatosan betölteni a szakadékokat. S ebben részt kell vállalnia mindenkinek, művészeknek, művészeti íróknak, kultúrmunkásoknak, mindenkinek, aki kapcsolatba kerül a képzőművészettel. Vannak már eredményeink, nagy művészeink is, akik az elmondottakat a maguk és a mi ügyünknek tudták vagy tudják és aszerint dolgoztak-dolgoznak — eredményesen, példát teremtően. De sokan vannak, akik nem értek még el ehhez a felismeréshez, s képeik előtt analfabétákén t állunk: nem tudjuk olvasni anyanyel