Irodalmi Szemle, 1978

1978/3 - FIGYELŐ - Duba Gyula: Vaszilyij Suksin: Harmadik kakasszóra

lomi esküvőt akart, Eilipp pedig már az új idők szavára hallgatva, nem egyezett bele. Marját elvette egy szomszéd falusi legény, de hallotta, hogy neim élnek jól, mint ahogy ő sem jött ki soha az ő későbbi, házsártos Fjoklájával. A lakodalmasok után halottszállító kocsi jött a kompra, melyben a révész meglátja Pavelt, első szerelmének a férjét és rádöbben, hogy a koporsóban Marját viszik. Fájdalmas dobbanással a szívében egyszerre átérzi egész életét: milyen más lett volna minden Marjával; megérte-e, amit akkor tett? Megérte-e az új rend mellé állni és segíteni, agitálni mellette és harcolni érte? Igen, de a templomi esküvővel szembeni makacssága fölösleges volt. Kéri Pavelt, hogy utoljára mutassa meg neki Marját, összeszólalkoznak, botrányt kavarnak és Filipp rádöbben: „Visszafordítani most már semmit sem lehet.” Látszatra aprócska történet, valójában kútnyi mélységeikkel: egyetlen tettünk meghatározhatja és jó vagy rossz irányba terelheti életünket! Talán jóhiszeműen tettük, igazunk tudatában, életvággyal telten, öntudatosan, mégis a lassú drámák végtelen sorozatát indítjuk meg vele, s amikor sok év múlva visszaemlékezünk, már nincs mit tennünk. Valahogy le kell élni, „ami még hátra van”. És belátni, ahogy Filipp belátta: „Igein, ez az ... ősz, mitől lenne meleg?”

Másfajta Suksin-elbeszélések az élet kemény és kegyetlen realitásaira figyelnek, hogy látszólag könnyedén, szellemesen, a groteszk ötletektől sem idegenkedve megjelenítsék az emberi sorsok egyéni tragikumát. Ezek a novellák kérlelhetetlenül következetesek és őszinték. S úgy érezzük, hogy mégis fájdalmas szomorúság bújkál valóságlátásuk mélyén, mellyel a nagy emberi értékek — erkölcsi és érzelmi eszmények — megrendüléséről és esetenkénti csődjéről beszélnek. Megtartó szomorúságnak nevezhetnénk — ez adja drámai- ságukat és korszerűségüket. Suksin nem szenveleg az emberi rossz láttán, kemény marad, de nem tud nem szomorú lenni s nem szégyalli fájdalmát, mert kegyetlen igazságokat kell elmondania. Nézzük Az élet szerelme című novellát! Messze a taj- gában, gerendaházban, elégedetten pipázva üldögél a melegben az öreg Nyikics, a tajgavadász. Kint farkasordító hideg, sítalpak surrannak, ismeretlen, rokonszenves fiatalember köszönt be hozzá és szállást kér. Félig megfagyott, kimerült,

ereje végét járja. Beszélgetnek, majd iszogatnak, öreg Nyikicsnek tetszik a fiú. Űjabb jövevények érkeznek, rendőrök, a fiú bevallja az öregnek, hogy bűnöző, éjszaka ellopja a puskáját és eltűnik. Nyikics utána indul és beérd, a rendőröktől kölcsönvett puskával lefegyverzi, aztán megszánja, nála hagyja a puskáját, és egy faluban lakó ismerőséhez Igazítja. A fiú hálálkodik, öreg Nyikics pedig visszaindul a házikója felé, de a fegyenc utána surran, leüti és betemeti hóval. „Jobb ez Így, papa... biztos, ami biztos.” A történetzáró megegyezés emberi tisztasága és nagyvonalúsága után úgy zuhan a fiatalember ökle az öreg tarkójára, mint egy dühödt jajkiáltás: ilyen vagyok én, az ember, fiatal fenevad vagyok! S lélekben még hozzátesszük: de öreg Nyikics igaz ember volt, szép igaz ember! S lélekben az öröm melegét érezzük, hogy vannak még ilyen emberek.

Suksin talán olyan hévvel nyomozza és fedi fel az emberi romlottság és aljasság földi útjait, hogy közben moralizál, tanítani akar? — kérdezhetnénk. Bizonyára programszerűen meg akarja javítani — váltani? — az emberiséget!

Szerencsére — nem! Mint minden igazi művész, Suksin a legkevésbé sem didaktikus. Nevelő szándékai nincsenek. De etikai kérdésekre különösen érzékeny — mint általában az újabb szovjet irodalom

— és a dráma-érzékenysége az erkölcsi összecsapások légkörében különösen otthonos. Megérzésünk pontosabb kifejezése érdekében úgy is mondhatnánk, hogy az író igazságérzetét a jó és tiszta a közösségi érzés mély átélése támasztja alá. S lévén szó szocialista közösségi érzésről és korszerű valóságlátásról, művészete utá- nozhatatlanul eredeti és felfedező jellegű, elbeszéléseinek hangulata, atmoszférája és minden apró részlete újszerűen megkapó. Érdemes megismételni: utánozhatat- lanul egyedi. Az Energikus népségben a szocialista üzlethálózatban vezető szerepet játszó alkalmazottak — üzletvezetők, eladók, gazdasági hivatalnokok —, néhá- nyan már büntetett előéletűek, csalók és feketézők, Isznak és szórakoznak, üzleteket kötnek, a leleplezés lehetőségétől megrémülnek, majd megkönnyebbülten fellélegeznek, s amikor már biztonságban érzik magukat — lebuknak. Drámájuk —• drámájuk? — a kicsinyes ravaszság és tekintet nélküli önzés váratlan — s nem mindig törvényszerű — bukása, emberi