Irodalmi Szemle, 1978

1978/3 - NAPLÓ - Duba Gyula: Petőfi és a forradalom

része volt egy sovány testalkatú és szenvedélyes fiatalembernek: a 48-as magyar nemzeti forradalomban Petőfi Sándor képviselte legteljesebben a jogokért folyó harc jövőbe mutató eszmei tisztaságának és európai jelentőségének két döntő összetevőjét: a néphez való hűséget és a feltétel nélküli hazaszeretetei. Egyéni sorsában is mintha a forradalom felivelő, majd aláhulló fénycsóvája sziporkázna: alulról, a népből jőve a nemzeti közfigyelem és megbecsülés csúcsára emelkedik, majd a forradalom bukásával együtt aláhull és halálra sebezve elbukik Segesvár mezején.

A szocialista társadalom történelem- szemlélete a történelmi materializmus, melynek a szempontjai szerint értelmezi az emberiség fejlődését és keresi a saját előtörténetét. Mintegy a gyökerei után ku- tat az emberi nem ezredéveinek mélyén és összegyűjti azokat az eseményeket, melyek során az elnyomott nép elnyomói ellen lázad és magának emberi jogokat és szabadságot követel. így kerülnek a történelem haladó hagyomány-alapjaiban egymás mellé a római rabszolga, Spartacus lázadása, Húsz János mozgalma és Dózsa György parasztháborúja, így lehetnek Rákóczi Ferenc felkelésének népi mozgalommá növő harcai a párizsi forradalom korai előfutárai, hogy a Bastille ostromát és a barikádokat fél évszázad múltán nyomon követhesse a magyar forradalom, majd két évtized elteltével újra a párizsi kommünárdok fegyverzaja.

A negyvennyolcas forradalom szociális jellegét és össznépi értelmét keresve, tudatosítanunk kell, hogy ekkor még fennáll a feudális jobbágyrendszer. II. Józsefnek a jobbágy felszabadító kalapos királynak rendelkezéseit sorra érvénytelenítette a magyar főnemesség és a királyi udvar egységét szimbolizáló Bécs. A forradalmat megelőző években erről folyik a vita a pozsonyi diéták során. Ľudovít Štúr, Zólyom városának küldötte így érvel a kérdésben az 1847-i országgyűlésen: „...A rabszolgaság igája alatt görnyedez mindaz, kinek nincsen sajátja, és nem sajátja még azon darabka föld sem, melyet százszor és ezerszer szántott, megvetett és verítékével öntözött, s kinek életfeladata abban áll, hogy másokat fenntartson... A parasztság a kezén lévő 13 240 974 hold föld után teméntelen terhet fizetni köteles, míg a 32 millió hold föld birtokában levő nemesség alig járul hozzá valamivel a közterhekhez...” A forradalmi eszmék képviselőinek munkásalakja, Táncsics Mihály, akit a márciusi ifjúság 15-én szabadít ki börtönéből, így ír a Nép szava — Isten szava című tanulmányában a forradalom előestéjén: „Ez ország népessége 14 millió. Képtelenség nélkül nem mondhatni, hogy a körülbelül 800 000 adómentes teszi a nemzetet, a többi 13 200 000 pedig semmi: ellenben megint képtelenség nélkül azt sem állíthatni, hogy a 13 200 000-ből álló szolganép teszi a nemzetet, holott törvényhozáshoz egy hangja sincs, hanem csak várja, mit neki parancsolnak, miit rendszabásul elébe adnak, hogy szorosan ahhoz tartsa magát.” A forradalomban tehát a közép-európai önkényuralmat megtestesítő Béccsel szemben áll a magyar középnemesség és a nép. Céljuk egységes és közös: emberi szabadság jogokat és nemzeti önállóságot akarnak. Az adott történelmi helyzetben mindkét cél haladó és indokolt. A jobbágyfelszabadító törvény fő szorgalmazója Kossuth, legszélesebbkörű értelmezője Petőfi. Március közepén javában folyik róla a vita az országgyűlésen, a konzervatív képviselők húzzák-halasztják a törvény megszavazását, amikor megérkezik Pozsonyba a pesti március 15-e híre és az országházi vita feszült légkörébe berobban a forradalmár költő szelleme: Petőfi negyvenezer paraszt élén áll a Rákoson! Az országgyűlés a hír hatására megszavazza a törvényt, és Petőfi Sándor ezután már sem fizikailag, sem szellemileg nem marad távol a forradalomtól, szinte egyesül vele. Őszintén, következetesen és vér- mérsékletének megfelelően sokszor szertelenül hű marad eszményeihez, még akkor is, amikor elvei és magatartása miatt másokkal szembekerül. Olyan, mint egy óriási üstökös, amely keresztül-kasul száguld a forradalom égboltján, mindenütt ott van, mindenkivel kapcsolatba jut és változatlanul elemi erővel sugározza azt a lángot, amely a kezdet kezdetén meggyúj- tota az egész tűzözönt. A forradalom vívmányai megtartásának a korszaka, az önállósuló magyar politika gyakorlata alakítja és változtatja az embereket, szép pályákat tesz lehetővé, személyes sikerekkel kecsegtet. Meg aztán a fiatalok forradalma ez, számos benne a lobbanékonyság és következetlenség. A költő még csak a huszonötödik évében jár, Kossuth is csak negyvenhat éves. Klapka György, az isaszegi győző és hős huszonkilenc éves, Görgei tábornok, hadvezér és hadügyminiszter csupán harmincegy. A költőóriás, őrnagyi rangban maga is katona,