Irodalmi Szemle, 1978

1978/3 - NAPLÓ - Duba Gyula: Petőfi és a forradalom

Bem tábornok szárnysegéde szinte mindnyájukkal szembe kerül. Azok a politika szabályai szerint viszonyulnak az eseményekhez és mindenekelőtt valónak hiszik a katonai rend és fegyelem szükségét. Petőfi a lényegre ügyel, a formákat nem bírja, nem tud alkalmazkodni, örök lázadó. Hegyes nyilát nemcsak a királyi trón bársonyába lövi, de következetlen elvbarátaiba is. Nemcsak a főurak nyakába fon erős kötélből jó szoros nyakravalót, de Mészáros Lázár tábornok katonai pedantériáját is kigúnyolja, amikor a tábornok leszidja, hogy nyakkendő nélkül jen lent meg előtte kihallgatáson, ironikusan írja: „Nyakravalótalanok, takarodjatok a osatatérről... Éljen Mészáros Lázár és a nyakravaló!”

Családját otthagyja és a hadak útját járja, újságokban cikkez és bírál, gyújtó verseket, csatadalokat ír, az ügy érdekében mindenkire való tekintet nélkül, szinte egyedül képviseli a lázító szenvedélyt és a kérlelhetetlen igazságérzetet. Beim tábornok mellett hős lesz, Klapka György letartóztatja, Görgei „kedvenc poétám”-nak nevezi, Kossuth fanyalogva szól róla. Eléri őt övéi körében a géniusz sorsa, nem értik meg, mert nem érthetik. Félreértik őt, a legtisztább forradalmárt, aki mindenét adja a szent ügyért, életét is áldozza igazságaiért. Érzi ezt az utókor is, a forradalom vezetőinek a szerepét elemző történetírás számára szinte mindenkivel kapcsolatban merülnek fel kérdőjelek: jól tettek, hol hibáztak? Petőfi a legszigorúbb történelemszemlélet előtt is tiszta marad, cselekedeteiben egyértelmű, jellemében tiszta és átlátszó, mint a kristály. A nép, a mindenek előtt való nép nem engedett és nem enged hozzáférkőzni kétségeket. Mint ahogy azt sem hitte el annak idején, hogy a költő valóban meghalt Segesvár mezején. A nép Kossuthot is sokáig visz- szavárta, de Petőfiről nem tudta elhinni, hogy már nem él... nem, az ilyen emberek nem halhatnak meg dolguk végezetlenül! Pedig csak ezt az egyet tehette: a forradalom elbukott s költője bevárta a cári kozákdárdák hegyén érkező halált.

Artúr Lundkvist svéd költő írja Petőfi koszorúja című szabadversébein: „Nyoma veszett, mondták az emberek, s a nép fantáziája legendákat szőt köré; úgy tudták, fogoly Szibériában, vagy megállás nélkül bolyong a világban, és várták, hogy visszatér, felszabadulás Messiása, hős és költő, aki nem hal meg soha, mily rövid

idő, s mégis egy egész élet, huszonhat tovarohanó év, meredekség és zsúfoltság, annyi élet és költészet, küzdelem és halál ily szűk határok között: ő pedig előre látta sorsát, és rohant elébe, készségesen.” Ezeknek a gondolatoknak a jegyében hajtunk fejet a negyvennyolcas forradalom és Petőfi Sándor géniusza előtt, aki anyanyelvűnk fegyvereivel harcolt a világszabadságért és a halhatatlanságot magának így szerezte meg.

Duba Gyula

Koloman Sokol: Indiánfej — 1938