Irodalmi Szemle, 1978

1978/3 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Németh István: Cselédek utódai (riport)

— Ez a gyerek az utolsó támaszom, ha ezt is elviszik tőlem, én nem is tudom, mi lesz velem. De az biztos, hogy elölöm magamat...

Mi lenne jobb, elvinni vagy sem, iki tudja. Nem voltam ugyan a lakásukban, de jártak ott mások, ők mondják, ne is kívánkozzak. Aztán az anyja élete is. Semmi különös benne, akármelyik gyárban, üzemben is eldolgozhatna. Ha más környezetbe kerülne, meglehet,

6 sem hagyná így el magát. Az állatok persze ragadnak a lucsoktől. S hát haszon? Két-három literke tej tehenenként. A fiúcska terve, elképzelése? Természetesen itt akarna dolgozni. Itt a munka nem nehéz, és már érti is. Hát így hová is kívánkozna, ezt látta, csak erről álmodik, csak erről álmodhat. Az iskolában, lehet, kinevetik, meghurcolják, mert tanulni nem akar, olykor esetleg piszkos a ruhája, vagy talán még férgek is akadnak a hajában, testén.

Nos, végre, bár elég későn, de az utolsó ajtó azért kinyílik és megjelenik M.-né, s utána nyomban mögötte a két ötévesforma kislány.

— Ikrek — mondja az anyjuk. A kislányokat többször is visszaparancsolná a konyhába, hogy ne lássam rajtuk a piszkos, inkább fekete, mint narancssárga ruhát. De hát minek lármázzon, hiszen az ő ruhája sem tisztább. A kislányok fésületlenek, ám a nagyobbik büszke, hogy a szvetter alatt van még egy lélekmelegítője is, s hogy megmutassa, félre húzza a nyakán a szvettert. A lélekmelegítő fekete, vagy hogy ne túlozzak, piszkosszürke. Két vagy három hónapja sem látott vizet.

M.-ék régebben már laktak itt ebben a majorban, de akkor állítólag rosszak voltak a fizetések, s egy házzal odébb mentek, Csergőbe. Most ott csökkent a fizetés, s ráadásul a lakásuk is tönkrement, így hát visszajöttek ide. Egyébként hat gyerekük van, ebből négyet nem láttam, iskolában voltak. Az ő gyerekeik járnak, nem úgy mint...

A lakásba nem engedett be. Ennivalójuk lehet elegendő, mert az apró kis kutyájuk s kölykei sem soványak. Tüzelőjük is van, nemrég hozták a szenet, leszórták a földre a szabad ég alá, valami szakadozott igelitdarabot vetettek rá. Nem volt hová behozni, vagy talán nem is akartak fáradni vele.

— Tacsi, Tacsi — becézgeti az apróbb kiskutyát az anyja háta mögül a lány, a másik pedig a nagyobbat hívja: Kantyi, Kantyi. A tévésorozat híres Kántor kutyája nyomán adták rájuk ezeket a szép, kedves neveket. Eszerint tévé is van... Az ő férje sincs idehaza, bement valahová a faluba. Négy óra tájban jön haza, csak egy pillanatra látom, duzzadt a szeme, kifejezéstelen az arca.

Most, hogy mindezt végignéztem, beszélgettem az emberekkel, legszívesebben már mennék, szaladnék innen. De hát mégsem szökhetem meg így. Újra az iroda felé veszem az utat. Ott a nagy fák alatt már álldogál néhány ember. Köztük Csányi Zoltán, a gazdaság intézője. Délelőtt nem találkoztunk. Aztán Stefanovics Gyula zootechnikus, őt sem ismerem még. Eddig nem vettem észre őket, de lehet már két órája is, hogy itt állnak. Figyelik utaimat. Nyugodtak, derűsek. Mind a ketten szinte kicsattannak az egészségtől. Piros, tiszta és borotvált az arcuk. Fizetésnapok után megerősítik a szolgálatot s ketten gyűjtik össze az embereket a munkára. Persze, ha nem lenne tiszta a lelkiismeretük, bizonyára elrejtőznének. Mi tartja őket itt, kérdezem magamban, s hagyom, hogy beszéljenek csak. Nem takarják el a dolgokat, nem húzgálják az orrom előtt a mézes madzagot. És miért nem mennek el innen? Csak mert a mezőgazdaságot választották? Vagy azért, mert szeretik a földet, az állatokat. Szívükhöz nőtt a mezőgazdaság? Úgy látszik. A módszereik, maguk is mondják, nem éppen a legválo- gatósabbak. No de leiiet ezt másképp? A major egyik-másik épülete háromszáz éves, vagy talán még ennél is vénebb. Aztán itt az a nagy változás. Meglódult az egész ország, fejlődni, kezdett a mezőgazdaság, új istállókat is építettek, s ahogy gyarapodott, emelkedett lassan a gazdaság, úgy gyarapodtak a régi cselédek is, és aztán elmentek. Házat építettek a faluban, új munkát kerestek azok is, akik valaha itt születtek. A szegényebbjének nem volt lakása, hát gyorsan átalakították az üresen maradt, elhagyott istállókat. De ekkorra már más munkaalkalom is adódott a környéken, s így aztán csak az jött ide, s az maradt itt, aki nagyon rá volt szorulva. Akinek lába alól kicsúszott a talaj, vagy akiben annyi erő sem volt, mint a régi cselédekben. Régen száz pár kéz kínálkozott és csak két pár részére volt munka. Az intéző könnyen válogathatott. Ma viszont fordított a helyzet. Száz munkára is csak két pár kéz ha akad. JÉs kevés itt a gép is.