Irodalmi Szemle, 1978
1978/1 - Duba Gyula: Irodalmi paródiák
Duba Gyula Irodalmi paródiák BERECK JÓZSEF Időjósnak készült, de egy nyomott hangulatú, vihar előtti csallóközi kocsmában olyan látnoki és meggyőző erővel fogott mellé az égiháború megjövendölésében, hogy óhatatlanul író lett belőle. Ezen maga is meglepődött, mert titokban hivatásos biliárdjátékos szeretett volna lenni, de beletörődött sorsába, olyannyira, hogy némi töprengés után hosszabb novellába kezdett. Állítólag havonta két sort ír meg belőle, befejezését — és természetesen megjelentetését — az ezredforduló nagy meglepetésének szánja. CSAPOLÄS ELŐTT Sörcsapolás előtt a hombári kocsmában olyan mély a csend, mint egy búvárharangban, amelyből két hete kiszivattyúzták a levegőt, de benne hagyták az embereket. Régi törvény ilyenkor a síri nyugalom. Minden csallóközi bennszülött tudja ezt. A söntésben üldögélők annyira vigyáznak, hogy ne háborgassák a nyomott hangulatot, hogy óvatosságból fordítva teszik szájukba a cigarettájukat és bejeié füstölögnek. Nagy dolog készül, mindenki tudja, a sánta kocsmáros révetegen néz ki az ablakon ... Pöfög, gondolja magában komoran, megint pöfög ...! A ránehezedő felelősség súlyától elsápad, gombostűfej nyi verejtékcseppek bújnak elő a homloka mögül, krákog idegességében. Az öreg Ojjé, Kakasy Béla, Izsó Ernő, Mokány Bence és néhány útkaparó borzongva figyeli a sánta kocsmárost, ahogy reszkető kézzél törölgeti ráncos homlokát. Ök is hallották, hogy a söröshordó rézcsapja rosszindulatúan pöfögött... pukk ... pukk ... puuukk ... pik, pik, pik ... lő dözte boldogan a meddő habpamacsokat, pfüüü ... svííí... sikított gonoszkodva, fúúú ... puf, puff ... Az emberek jelentőségteljesen összenéztek s mindenki tudta, hogy ez mit jelent: kifogyott a hordóból a sör. Ez már így van mifelénk, erre az egész vidéket hagymázos csömör fogja el, és a botlófüzek izzadni kezdenek. Ha ilyenkor idegen lép a kocsmába, ne köszönjön, tartsa a száját, mert ha meg- nyikkan, megkeserüli. Törvény ez, melyet mindenki betart, a kutyák, a kecskék, tehenek és libák, a lábasólak és a petren- cék befogják a szájukat. A mórvető tó idegességében összezeverodik. Én akkor tanultam meg, hogy ilyenkor hallgatni kell, amikor még zöldfülű koromban odaszóltam a kocsmárosnak, hogy elfogyott a söre, fater... mire az öreg Ojjé nyakon öntött egy korsó mosogatóvízzel. Azóta behúzom a nyakam és hallgatok, s mint a többiek, tűkön ülve méregetem a sánta kocsmárost. Mert a hombári kocsmában egy kicsit mindig elferdül a világ, amikor Böllér, a sánta kocsmáros sört csapol. Nem mintha részegen csapolna, ilyen a természete. Jámbor, de tehetetlen. Néhány éve gurította fel a lépcsőkön a söröshordót a pincéből, de elbambáskodott, megbotlott vagy mi történt vele, s a hordó visszafelé indult, földre döntötte Böllért és eltörte a bal lábát, majd a pince falának csapódva felrobbant, és majd romba döntötte a kocsmát. A kocsmáros azóta reszket, ha csapolni kell. Más alkalommal nem jól célozta meg a zömök hordó érdes tölgyfatestében a lyukat és a karcsú rézcsap bevágó hengerével melléje ütött. A dugót a hordóba nyomta, de a csap nem állt
