Irodalmi Szemle, 1978

1978/2 - LÁTÓHATÁR - Mináč, Vladimír: Jozef Miloslav Hurban összegyűjtött perei — II. rész (esszé)

ki iszik mézsört és ki pálinkát. Mert, ahogy Húrban észrevette, „már a szlovák paraszt is fejvesztve fut a méhsörtől, s a gyári pálinka ivására adja a fejét.” Ö, boldog méhsörös idők! Ö, mézédes atyai örökségünk! Az „el Nyugattól” s a „vissza a forrásokhoz!” jelszavak bizonyos belső és külső tör­vényszerűségekhez igazodtak. A belsők ismertek: a szlovák élet fejletlensége, a mos­toha szociális körülmények, az anyagi és erkölcsi nyomor, a szlovák társadalom vidéki, illetve falusias jellege stb. [Az első felső-magyarországi manufaktúrákat a forradalom után, az ötvenes évek elején alapították. De hiába alapították meg őket, mert elégséges kereskedelmi kapcsolat és pénztőke hiányában idővel még a virágzók is bedöglöttek, mint pl. a liptói Klemens-manufaktúra is.) Kevésbé ismertek, vagy legalábbis kevésbé emlegetettek Štúrék Nyugat-ellenes és ősi forrásokhoz forduló magatartásának külső, külföldi-kulturális összefüggései. Ezeknek a külső összefüggéseknek a hátterében magatartásuk visszahatásnak tűnik: a nyugat-európai burzsoázia mindent megvetett, ami szláv volt. S ez a megvetés a szol­gák megvetése volt az urak által; nem ritkán faji előítéletek is szerepet játszottak benne. Az alsóbb fajok fogalmát nem Nietzsche, nem Rosenberg, s nem is Hitler találta ki, az uralkodó nemzetek mindig így, vagy hasonlóképpen igazolták más nemzetek el­nyomását. Már a régi rómaiak is ... Évekkel később Tolsztoj Nyugat gőgös nemzetein nemcsak úgy állt bosszút, hogy megteremtette von Berg karikatúraszerű alakját, de úgy is, hogy hátat fordított Nyugat szellemének. De előbb még szemébe vágott néhány magas szinten megfogalmazott szemtelenséget. Dosztojevszkij zseniálisan s a fekete föl ­dig lehordta útinaplójában Nyugat-Európa korlátoltságát, erkölcstelenségét és gonosz­tevőhöz méltó szokásait. S mindez visszahatás volt, a megsértettek és megalázottak reakciója. Elkeseredett szívekből fakadt, tehát nem volt mindig igazságos. Az ötvenes évek elején egy angol valamiképpen megismerkedett az orosz és más szláv népek költészetével. S merészelt dicsérőleg nyilatkozni róla, sőt össze merészelte hasonlítani Puskint és Miczkiewiczet — ó, irgalom atyja, ne hagyj el! — Goethével! Erre a németek fellázadtak, s olyasféleképpen válaszoltak, hogy hát igen, létezik egy Puskin, s létezik egy Miczkiewicz, s még egy-két szláv költő, de ami sok, az sok: „Aber mit der deutschen Literatúr sogar die besten Erzeugnisse des slavischen Geistes zo Vergleichen, das ist doch absurd und lächerlich!” Nemhogy Goethével, de a kisebb német irodalmakkal sem lehet össze hasonlítani a szláv szellemiség legnagyobb vív mányait sem, hisz ez nevetséges és lehetetlen. így nyilatkoztak hát Puskinról és Miczkiewiczről: hogyan nyilatkoztak volna hát a mieinkről? S nemcsak a nyárspolgá­rok, a faji és nemzeti előítéletektől elvakultak néztek így a szlávokra. Sok nyugat- európai forradalmár is a reakció kimeríthetetlen forrásának tartotta a szláv keletet; s ami keletről érkezett, az legalább is gyanús volt. Egyrészt a forradalom szükség­letei, másrészt a szláv problematika nem-ismerete magyarázza magatartásukat. Egyébként az ilyen viszonyulás nem kizárólag a 19. század szabadalma. Saját sze­münkkel láttuk, hogyan lett a fasizmus gyakorlatában ez a pusztító előítélet valósággá. És csak nemrégen is: kvázi-forradalmáraink alighogy kinevezték magukat európaiak nak, azon melegében felosztották öreg kontinensünket s megint kiközösítették belőle az — „ázsiaiakat”.27 Quod erat demonstrandum: fel kellett mutatnunk ezeket az összefüggéseket, hogy rátérhessünk Húrban legalapvetőbb perére. I Folytatjuk) Jegyzetek: 15. Boleslavín Vrchovský, Štúr barátja, a pozsonyi diáktársaság egyik szervezője, az angol és amerikai irodalom jó ismerője és népszerűsítője. 16. Samo Chalúpka (1812—1883), Stúr romantikus költő-iskolájának egyik leg jelen tősebb tagja. 16a. Húrban felesége, Anička Jurkovičová mielőtt Húrban felesége lett, Ján Francisci jegyese volt. 17’ Húrban katonáit, fegyvereseit „humanistáknak" nevezték. 18. Firsnál (Fürstenallé), ma Gottwald-tér Pozsonyban, a Húrban-féle szabadcsapatok ott rakták le a fegyvert.

Next

/
Thumbnails
Contents