Irodalmi Szemle, 1978

1978/2 - Tóth László: Vita és vallomás (Beszélgetés Dénes Györggyel)

# Voltál-e már Pelsőcön író-olvasó találkozón?

— Egyszer. Húsz évvel ezelőtt. Azóta nem hívtak. Nemrégiben Gömörhorkán voltam

— Lovicsek Bélával együtt —, de sajnos, az érdeklődéssel itt sem dicsekedhettünk. Alig lehettek húszan-haminoan. De van ezeknek a találkozóknak még egy felfigyeltetö vonatkozásuk is. Az ember ilyen alkalmakkor legalább olvasóinak véleményét szeretné megismerni a versekről, irodalomról, életről, társadalomról, történelemről — mindenről. Vitatkozni szeretne velük, érvelni, meggyőzni, okulni. A legtöbb esetben azonban ré szűkről hallgatás a válasz a felmerülő kérdésekre. Általában suták, esetlegeseik ezek a találkozások. De az ember mégis elmegy, mert úgy érzi, egyetlenegy lehetőséget sem utasíthat vissza, hogy olvasóival találkozzék. És a sikeretlen író-olvasó találkozók sem teljesen értelmetlenek. Már az is eredmény, ha az írónak-költőnek csupán néhány emberben sikerül fölkeltenie az érdeklődést a csehszlovákiai magyar irodalom — s áttételesen a csehszlovákiai magyar valóság — iránt.

0 Jellegzetesen népben-közösségben gondolkodó költőként tartunk számon téged, ha a legszélesebb rétegek körében is népszerű, s a legegyszerűbb olvasóknak is közérthető költészetre kell példát mondani nálunk, a kritika elsők között említi a neved. Sőt, nemegyszer ellenérvként, ellenpéldaként használtak jel a fiatal költőket, a költészet új lehetőségeit kereső kísérleteket támadó vitákban. És most kiderül: olvasóinkban az általad képviselt verstípus sem rezonál különösképpen.

— Illyés Gyula ezzel kapcsolatban úgy fogalmaz, hogy megszakadt a régi, bensőséges kapcsolat költő és olvasója között. A jelenség szimptómái nálunk — de általában is — így mutatkoznak: míg az olvasók nagy tömegei szerint érthetetlen, élvezhetetlen a mai költészet, addig a költők azt állítják, hogy az olvasóközönség kényelme- sedett el túlságosan — nem képes elmerülni a költő gondolataiban, nem olvassa elég türelmesen és tüzetesen a verset. Az egésznek az a lényege, hogy egyrészt igyekezzen a költő megtalálni azt a hangot, amellyel az olvasók legszélesebb rétegeihez is szólni tud. De másrészt Igaz az is, hogy csak az értheti ős értékelheti igazán a költészetet s az irodalmat általában, aki szüntelenül foglalkozik vele, aki rendszeresen olvas, aki többre vágyik, többet akar, mint egyszerűen vegetálni ezen a földön. Aki az emberi szellem és lélek olyan birodalmaiba is el kíván jutni, ahová csak a költészet által juthat el.

9 Schöpflin Aladár írja Ady orvén: „Kicsit költőnek kell lenni annak, aki költőt érteni akar s aki Adyt érteni akarja, annak egy kicsit Adynak is kell lenni...”

— Tulajdonképpen minden emberben ott szunnyad a költő is. Ezt a költőt kell fel ébresztenünk az olvasókban, s ezt a költőt kell nekik megtalálniuk magukban. Ezért nemcsak a versírónak kell szüntelenül saját magával, saját maga művelésével foglalkoznia, hanem az olvasónak is. Máskülönben nem csodálható, ha úgy áll majd a vers előtt, mintha megfejtésre váró rébusz előtt állna.

# Mit jelent neked a szülőföld? Mi jut erről a szóról eszedbe?

— A szülőföld nekem elsősorban azt a szűkén körülhatárolt területet, Pelsőcöt és környékét jelenti, ahol születtem. Ahol életem első huszonhét évét éltem, ahol gyermekkoromat töltöttem, ifjúvá serdültem, felnőttem, ahol először érintkeztem és ismerkedtem a világgal. De jelenti e fogalom a hazát is. Életemnek épp az volt a legtragikusabb időszaka, amikor a második világháborút követő években a szülőföld fogalma nem tágulhatott ki egyben a haza fogalmává is. Amikor már újra igazságos hazát, szebb s jobb életet reméltünk — ismét hazátlanokká váltunk. Az én családomat is veszély fenyegette: Csehországba akartak deportálni bennünket. Hiába volt régi, harcos kommunista az apám, hiába volt szlovák származású az anyám. S hiába szöktem meg én is a háború alatt a katonaságtól röviddel a bevonulásom után — a hadifogságból hazatérő barátaimtól csak évekkel később tudtam meg, hogy a szökésem utáni napok valamelyikén napiparancsban felolvasták az alakulatom előtt: a tábori csendőrök, mint katonaszökevényt, agyonlőttek engem. Válaszút elé kerültem hát azokban az időkben, maradok-e ebben az országban, vagy átköltözöm Magyarországra? Végül el is mentem de néhány hetes távoliét után visszajöttem. Bárhogy is lesz, maradok a szülőföldemen.