Irodalmi Szemle, 1978
1978/2 - Tóth László: Vita és vallomás (Beszélgetés Dénes Györggyel)
Illés Béla, Egon Erwin Kisch, Ivan Olbracht, Prerau Margit, J. R. Becher és Kahána Móziís nevével. Megrázó riportokat olvastam bennük a rozsnyői bányatelep dolgozóiról, a fü- leki zománcedény-gyár munkásainak embertelen munkakörülményeiről, tudósításokat a spanyol polgárháborúról, a Magyar Tanácsköztársaságról, az új szovjet alkotmányról. A forradalmi szellemmel tehát már a családon belül, apámnak köszönhetően kapcsolatba kerültem. © Gondolom, inkább zárkózott, magának való gyerek voltál... — Dehogy. Ha visszatekintek gyermek-magamra, inkább nyíltnak látom magamat. Igaz, olykor szívesen voltam egyedül is — ilyenkor elvonultam a többiektől töprengeni, elgondolkozni egyről-másról. Általában véve azonban nagyon szerettem a társaságot, sok pajtásom volt, rengeteget métáztunk, futballoztunk — rongylabdával persze, blgéz- tünk, golyóztunk, csavarogtunk, fészkeket fosztogattunk, cseresznyét loptunk — éltük a magunk világát. 0 Akkoriban, de még az én gyerekkoromban, az ötvenes évek elején-közepén is, a csemeték a természettel való közvetlen kapcsolatban, mondhatnám: a természet gyermekeiként nőttek föl. Ennek a kapcsolatnak a kiegyensúlyozott fizikai és pszichikai fejlődésre gyakorolt kedvező hatásáról, gondolom, nem kell sokat beszélnünk. A mai gyerekek kapcsolata a természettel — nemcsak városon, hanem egyre inkább falun is — már jóval közvetettebb, lazább. A tenyérnyi parkok, a betonerődítményekké lett ját szóterek, homokozók, az egy-két órás séták véleményem szerint semmiképp sem azonosíthatók a mi természetünkkel. Hogyan látod gyermekeink helyzetét ebben a tekin tetben? — Lakóhelyük szerint két nagy csoportra osztanám a gyerekeket: falusiakra és városiakra. Bár a falusiak helyzete valamivel jobb, már rajtuk is erősen érezteti hatását az urbanizálódás kisugárzása. Szociális és kulturális helyzetüknél, lehetőségeiknél fogva korunk gyermekei nagyon jól élnek, szinte mindent megkapnak, amire csak vágyakoznak. Nem akartam hinni a fülemnek, amikor az egyik csallóközi faluban azt mesélte a hnb elnöke, hogy némelyik szülő gépkocsit ígért gyermekének, ha sikeresen leérettségizik. Szóval, ez van. Míg egyfelől nagyon sokat nyertek a gyerekek, másfelől viszont szinte mindent elvesztettek. Amit nyertek: a szülők részéről biztosított jólétet és kényelmet. Sok helyen a mesebeli „Terülj, asztalkám!” járja. Gyermekeinket leszoktatjuk arról, hogy az életben mindenért meg kell küzdeniük. Az ilyen gyakorlat kevésbé alkalmas erős, öntudatos, küzdeni tudó emberek nevelésére. Hozzá kellene szoktatnunk őket ahhoz is, hogy nemcsak igazság, hanem igazságtalanság is van a földön, nemcsak győzelem — bukás is, nemcsak sikerélmény — csalódás is. így bizony. Ez is hozzátartozna testi-lelki edzésükhöz... A mai gyerekek a mi gyermek korunkhoz viszonyítva elvesztették az Édent. Ki jár ma mezítláb a tarlón? Ki csiná' töklámpást őszi estéken? Ki süt csöves kukoricát pislákoló parázsban? Ki mászik fel a senki cseresznyefájára, hogy az ingét és hasát megtömje a gyümölccsel? Lehet-e még kis halakkal játszani a folyók öbleiben? Ki golyózik, ki métázik, ki bigézik közülük? Ki rágcsálja el a káposzta torzsáját, vagy a sárgarépát? Ki tud fára mászni, fészekbe nyúlni? Ki eszeget ma galagonyát, somot, csipkét, kökényt, tottyos vadkörtéi? Soroljam még? Minek? Elveszett az Éden, a romantika. Bár lehet, hogy csak nekünk tűnik így. Talán a mai fiatalok már nem is érzik a meg sem talált Éden, a meg sem talált romantika hiányát. # Vissza tudsz-e még emlékezni az első versedre? Mikor írtad, s minek a hatására? — Hogyne. Persze hogy vissza tudok. Tizenhárom éves lehettem, amikor az elsőkel összetákoltam. Természetesen Petőfi hatására. Persze, furcsa kis dolgok voltak, mégis talán ezek és Petőfi adták az indítást ahhoz, hogy később is Írjak verseket. # Azóta rendszeresen, megszakítás nélkül írsz? — Ä, dehogy. Az első próbálkozások után abbahagytam. Csak miután elvégeztem Pelsőcön a nyolc elemit, a tornaijai polgáriban kezdtem újra. Pontosabban: versben írtam az iskolai dolgozatokat, ami — mondanom sem kell — nem nagyon nyerte meg a tanáraim tetszését. De néhányan — Tompa Anna, Vietorisz Erzsébet, Kolárcsik Géza
