Irodalmi Szemle, 1978

1978/2 - Tóth László: Vita és vallomás (Beszélgetés Dénes Györggyel)

Tóth László

VITA ÉS VALLOMÁS

Beszélgetés Dénes Györggyel

Ha valaki végighallgatná e beszélgetés magnófelvételét, furcsa dolgot tapasztalna A beszélgetés ugyanis — hallatlanul udvarias — magázódással indul, majd körülbelül a felénél tegeződésbe csap át, ezt követően egy ideig a magázódás és tegeződés váltja egymást — mikor mi jön a nyelvünkre, majd tartós tegeződéssel zárul. Eddig, ha találkoztunk, mindig zavarban voltam: sosem tudtam, hogyan szólítsam meg Dénes Györgyöt. Bátyámozzam-e, uramozzam vagy elvtársozzam? Éppen ezért, hacsak lehetett, kerültem a megszólítást. Nyilván neki is gondot okozott a megszólításom. Csak arra emlékszem, hogy olykor fiatalemberezett engem. Tulajdonképpen most volt az első alkalom arra, hogy hosszabban elbeszélgethessünk — fürkésző szemmel ismergetve, s a beszélgetés végére kicsit jobban megismerve egymást. Futó találkozásoknál, pár peroes szóváltásoknál, telefonbeszélgetéseknél eddig még nem futotta többre időnkből, s talán kölcsönös, egymás iránti érdeklődésünkből sem. Hogy -mikor találkoztunk először? S hány éve ennek? Nem tudom. Azt sem, hogy milyen alkalom hozott össze bennünket. Nem tulajdonítottam a találkozásnak különösebb jelentőséget. S gondolom, ő sem. A nálamnál huszonhat évvel idősebb költő — mint annyi más előttem induló társamat a magyar szóban — egyszercsak ismerősömmé vált: ennyi volt az egész. Az én nemzedékem indulásánál Dénes György nem játszott nagyobb szerepet. Sem költői példaként — másfajta verseszményhez vonzódva, fintorogva toltuk félre a verseit; sem emberként, személyes jelenlétével. Távolmaradt a körülöttünk gyűrűző vitáktól is — ha mégis megszólalt, hangját alig lehetett hallani az ellenünk és mellettünk ágáló harsányabbak kórusától. Egymástól idegen, külön világ voltunk. Hogy az idő múlásával mégis sor került e két külön világ konvertálására — vajon mivel magyarázható?

# Hogyan éltetek gyermekkorodban? Milyennek látod a szüléidét?

— Apám eredetileg kőművesnek tanult ki, de építkezések alig-alig voltak abban az időben, így gyári munkásként, fatisztítóként dolgozott a gömörhorkai cellulózgyárban. De gyakran megesett, hogy nem dolgozhatott, mert vagy leállították a gyárat, vagy pedig sztrájkba léptek a munkások. A harmincas évek közepe táján a cseh nagykapitalisták teljesen le akarták szerelni a gyárat — ekkor járt a mi vidékünkön Gottwald eilvtárs is, hogy lépéseket tegyen ennek megakadályozása érdekében. Anyám mosni, vasalni járt módosabb házakhoz — olyankor, ha apám nem dolgozott, ő tartott el minket. Bár testvérem nem volt, mégis elég keservesen éltünk. Krumpli és bab — ez járta naponta, s tudtunk még egy malackát is nevelni. Apám egyébként egész életében a haladó eszmék híve voilt. Részt vett a Tanácsköztársaság harcaiban — a Tiszánál került román fogságba, ahol aztán tífuszt kapott, s így betegen vergődött haza. 1923-ban belépett Csehszlovákia Kommunista Pártjába. Nem hajlott könnyen, az eszméiért bármikor bátran kiállt. Egy alkalommal még kőművesállást is ígértek neki, ha kilép a pártból, de ő a több pénzért, nagyobb lehetőségekért sem hagyta cserben az elvtársait. Engem még egészen kicsi koromban megismertetett a betűkkel, s mire iskolába kerültem, már tudtam írni, olvasni. Olvasni ő is nagyon szeretett. Saját könyvünk ugyan kevés volt, arra pénz már nemigen került, de néhányra még ma is emlékszem. A Grimm-testvérek meséi, Andersen meséi és Verne Gyulától A tizenöt éves kapitány voltak az első olvasmányaim. Meg a Munkás és Paraszt Naptár 1936-os és 1937-es kiadása. Ezekben találkoztam először Háber Zoltán, Henri Barbusse, Forbáth Imre, Peter Jilemnický, Hidas Antal, Dömötör Teréz, Gergely Sándor, Alexej Tolsztoj,