Irodalmi Szemle, 1978
1978/2 - Duba Gyula: Korfordulón (regényrészlet)
akadályba ütközött, a sebességváltó páka nehezen mozdult el, majd megakadt, a gép ben valahol recsegve tiltakoztak Péter mozdulata ellen a fogaskerekek. — Érzékenyebben! — kiáltott rá Kismisi —, összetöreted a sebességváltó szekrényt, érzéssel told el a pákát, ne ráncigáid, mint egy szőlőkarót! Péter kínosan elmosolyodott, és még erősebben lenyomta a pedált, aztán óvatosan próbálta a pákát az egyes sebesség helyzetébe tolni, a fogaskerekek újra megroppantak, de most halkabban, és a páka váratlanul a helyére ugrott. — Lassan engedd fel a pedált, és fokozatosan adjál gázt a motornak! Szinte milliméterről milliméterre engedte fel a sebességváltó pedálját, s közben a jobb lábával gázt adott. De lábainak az összjátéka tökéletlen lehetett, mert a motor járása a gázpedál süllyedésével egyre gyorsult, a traktor mégsem mozdult el a helyéről. Már olyan sebességgel pörgött a motor, hogy az egész gép rázkódott bele, és a hangja magas tónusú üvöltéshez hasonlított, aztán a gép nagyot ugrott, szinte helyből futva meglódult. A tehetetlenségi erő mindkettőjüket hátravetette. Az eke felvisított és csikorogva futott utánuk. — Kapkodva indítottál. A kettessel jobban vigyázz! így egy hét alatt tönkretennéd a gépet. A kettes sebességet simábban sikerült kapcsolnia, de a tengelykapcsoló pedálját most is érzéketlenül engedte fel, és a traktor nagyot ugrott. Péter úgy érezte, mintha láthatatlan erők ki akarnák rántani alóla az ülést. A hármas sebességet már jól kapcsolta, a gép egyenletesen és gyorsan futott velük, arcukon érezték a levegő áramlását. — Kisebb gázzal hajts, mert szétrázatod az ekét! Ahogy engedett a gázpedálon, a traktor azonnal lassabban futott. Péter már nyu- godtabb volt, élvezni kezdte, hogy a nagy erejű, dübörgő gép engedelmesen alkalmazkodik keze és lába alig észrevehető mozdulataihoz. — Micsoda gép — mondta lelkesen —, nagyszerű szerkezet. A nagy dombok lábánál Kismisi segített visszakapcsolni a sebességet. Itt állandóan nyomnia kellett a gázpedált, a traktor kipufogóján mélykék füstpamacsok röpködtek a levegőbe. Szántani is megtanította őt Kismisi. Péter szántás közben is a traktor sárhányóján ült, figyelte, milyen messze jár az első kerék a lucernaföld szélétől, hogy az első barázda pontosan a helyén húzódjon, és egyenes legyen. Ahhoz igazodik majd a többi barázda, ezért az első — irányadó. A kettőseke friss barna csíkokat rajzolt a tábla két szélén, aztán körbejárva fogyasztani kezdte a lucernást. A széles ekék könnyedén és mélyen merültek a földbe, a traktor motorja egyenletesen, szabályosan zúgott, mint az egészséges lélegzés, gondolta, megnyugtató, a gép nem erőlködött, fáradhatatlannak bizonyult. Felfelé a domboldalon élesebben berregett, lefelé kissé elhalkult, de a munka üteme és a szántási sebessége ugyanaz maradt. Szorgalmas óriás bogárként mászta a dombokat. Kismisi alig figyelte már az első kereket, úgy látszott, mintha a traktor magától is jó nyomon haladna, a barázdában, mint a jó ló, amely megszokta a munkát, és gazdája nélkül is tudja, hogy mit kell tennie. — Csehországban mit dolgoztál? — kérdezte Péter Kismisitől. — Ott is traktoron jártam, Zetoron. —■ A Škoda jobb traktor vagy a Zetor? — A Skoda erősebb, de a Zetor biztonságosabb. A Skodára vigyázni kell, mert meredek úton vagy domboldalon könnyen felágaskodik, mint a ló, és ha nem vigyázol vele, hanyatt vágja magát, te meg alatta maradsz. Éppen, mint a ló, amelyik le akarja vetni a lovasát. — Nagyon erős gép, érzem a remegésén, hogy milyen erős. — Valóban a nagy belső energiát érezte a gép acéltestének finom remegésében. — Harmincöt lóerős, komoly teljesítmény. Aztán újra a volán mellé ültette őt Kismisi. — Kettessel járj, de vigyázz, hogy el ne görbítsd a barázdát! — Leheveredett a vadkörtefa alá, Péter pedig egész nap szántott, a policájt csak az utolsó barázdáknál ült vissza az ülésre, hogy befejezze a szántást. Akkor már késő délutánra járt az idő. — Még este előtt otthon leszünk — vélte Kismisi —, legalább kicserélem a motor ban az olajat. — Segíthetek, ha akarod.
