Irodalmi Szemle, 1978
1978/2 - Duba Gyula: Korfordulón (regényrészlet)
mint a viharok dúlta és szelek szántotta hómező, kegyetlen és hideg, letarolt, mint a nagy forgószelek után a tá], tőből kicsavart fáival és összetört bokraival, meg a földre sodort cseréptetőivel. Mikor szűnik már meg ez a tombolás, mikor nyugszik meg véglegesen a történelem vihara, hogy az emberek újra nyugalomban és békességben dolgozzanak? A gondolatoktól nehéz szabadulni, lépten-nyomon felkelti valami őket, és kínzóan .újraélednek. Még az ilyen ártatlan holtág, mint a Füzes-árok is drámákat Juttat eszébe, bár csak halak az áldozatai. De a pusztulás itt a legteljesebb. Sajnálta, hogy nem hozta el a szigonyát, hátha találna még a holtvízben élő csukát! Amikor a földjük végére ért, elindult a holtág mentén, a Pilinckébe való beletorko- iása irányában, a betongát felé. Állandóan érezte a poshadó víz és rothadó növényzet savanykás szagát, és az elapadt részeken a mocsarak bűzös illatát. A halódó vízben két döglött csukát látott még lebegni, kisebbeket, mint a berkenyefánál lévő óriás, ezeknek is a feje volt kint a vízből, mintha éppen csak levegőt szippantanának. Aztán egy avarral borított és megsárgult füvekkel tarkázott mederszakaszon egy másik nagy csukát fedezett fel a szárazon. A teste már bomlófélben, zöldesbarna, pikkelyes bőre megszür.kült és elszíntelenedett, és ahogy Péter megpiszkálta egy ággal, rothadó húsa cafatokban vált le a csontvázáról. Széles, csőrszerű állkapcsát szigorúan összezárta és a meder oldalába nyomta a fagyökerek közé, mintha a part földjébe bújva menekült volna a halála elől. — Miért jöttél ide, csuka — gondolta önkénytelenül a fiú, majd arra gondolt, hogy eltemethetné a halat —, maradtál volna a Pilinckében! Látod, szerelemvágyad a halál ba kergetett! — Aztán mégsem temette el, majd a hangyák és a rovarok eltakarják. Jól járnak vele. A betongát mögötti, száz méternyi, keskeny mederszakasz már hetekkel azelőtt teljesen kiszáradt és elvágta a halak menekülésének az útját a Pilinckétől. A halak a víz felmelegedésével és eilposványosodásával talán meg is érezték, hogy menekülniük kellene, de ezen a részen akkor már nem volt víz. A betongát alatti öblöcskében gondtalanul úszkáltak és játszadoztak a kishalak, összecsopo-rtosultak és szétrebbentek, ide oda cikáztak, majd megnyugodva lebegtek a vízben, néhány nagyobb busa úszkált közöttük. Péter a gátretesz fogas acélrúdjának támaszkodott és nézte a határt, amely újra néptelenné vált. Messzire ellátott maga körül, de alig látott a mezőn embereket. Az új lakók még nem dolgoznak a földeken, a vetéssel elkéstek, kapálniuk nincs mit, aratni sem fognak sokat. A kitelepítettek nem vetettek és nem ültettek kukoricát meg cukorrépát. Nagyon szegényes lesz az ősz a perzselő nyár után, olyan, mint két évvel azelőtt a front után volt. Lassan visszaballagott a földjükhöz, még egyszer megnézte a mederfenékbe merült döglött csukát, és tovább kapált. A Pilincke hídján lovaskordé jött át, s a mezei úton egyenesen feléje tartott. Ilyen könnyű, kétkerekű kordákat azelőtt nem láttak ezen a tájon, az új lakók hozták őket magukkal, más vidékek járművei, nem ebbe a határba valók. Zömök, sovány ló húzta a kordét, ülésén fiatal, kalapos kamaszfiú ült, Péterrel egykorú lehetett. A mezei útról letért a szomszédos ugarra, egyenesen Péter felé hajtotta lovát, aztán megállt mellette leugrott az ülésről, bricsesznadrágban volt, de mezítláb. Lova azonnal legelni kezdte a porcfüveket. — Jó napot, cimbora! — köszönt az idegen kamasz. Péter felegyenesedett és visszaköszönt. — Perizs-földeket keresek — folytatta a kamasz —, erre is kellene lenni Perizs- földnek. Ez a Katócé dűlő? — Ez ... a Perizsék földje tőlünk a negyedik. A mutatott irányba nézett, és elkáromkodta magát. — A kutya szentségit, hát ez is ugar... — Nem kérdő hangsúllyal mondta, megálla pította. — Mindenütt csak ugar és ugar ... Mi a francot eszünk majd a télen, ha csupa ugar, ez az átok határ...?! Nagy léptekkel átgázolt a gyomokon és kórókon, láthatólag nem szúrták meztelen talpát a hantok és ikórótövek, ostorával csapkodta a vadvirágokat, és megkereste a Perizsék földjét, amelyet a kitelepített paraszt után kapott a családja. Csípőre tett kézzel, kalapját a homlokára tolva nézegette a dudvatengert, csavargatta a fejét és bizo
