Irodalmi Szemle, 1978
1978/10 - ÉLŐ MÚLT - Vígh Károly: Simándy Pál (1891—1978)
Simándy, aki Losoncon is mindig a nagy összefüggéseket vizsgálta és küzdött a provincializmus ellen, soha nem veszítette el kapcsolatait a magyarországi szellemi élettel sem. Ezért amikor úgy vélte, hogy Magyarországon kialakulóban van egy széles alapokon nyugvó, népi gyökerekből táplálkozó szellemi mozgalom, elhatározta: visz- szatér hazájába. Nyilvános esten búcsúzott el híveitől és barátaitól 1931. június 5-én. A városháza dísztermében Győry Dezső, Darkó István és a losonci egyetemisták búcsúztatták. De az egész csehszlovákiai magyar sajtó megemlékezett távozásáról, méltatva a magyar kisebbség érdekében kefejtett több mint egy évtizedes tevékenységét. Simándy személyében az az ember távozott a városból, akinek nagyban köszönhető, hogy „Losonc akkoriban a felvidéki irodalom szűkített »Nagyvárada« szerepét” tölthette be, mint Ilku Pál írta évtizedek múltán Győry Dezső „Zengő Dunatáj” című verskötetének előszavában. Visszatérve Magyarországra, hosszas hányattatás után végül is útja elvezet Bajcsy- Zsilinszky Endre lapjához, a Szabadsághoz, és ezzel kezdetét veszi életének másik nagy korszaka. 1934 tavaszától a lap fizetett belső munkatársa lesz havi 100 pengőért. „Ekkor nem volt nálam boldogabb ember a földön” — írja emlékezéseiben az eseményről. A parasztság felemelkedéséért, a magyar kultúra felvirágoztatásáért munkálkodó Simándy Pál annak a Zsilinszkynak az oldalán találta meg a számára megfelelő szellemi és politikai közeget, aki évek múltán vezéralakja lett az országot kívülről és belülről egyaránt fenyegető náci imperializmus és fasizmus elleni harcnak. Az ő oldalán folytatta tevékenységét a független és demokratikus Magyarországért, népének társadalmi felemelkedéséért. Erről a szolgálatáról írta Bajcsy-Zsilinszky a következőket: „Apostolkodása a magyar nép szociális fölemelésének szolgálatában időben talán valamennyiünket megelőzte (utalva losonci időszakára], s nekem magamnak Simándy Pál munkásfiatalok között (1930). Balján Polónyi Pál, aki a polgárháborúban hősi halált halt.
