Irodalmi Szemle, 1977
1977/8 - Batta György: Színek Fábry Zoltán portréjához II.
BATTA GYÖRGY Színek Fábry Zoltán portréjához II. Fábry és a kassal múzsa egy temetésen látták egymást először. Megismerkedésük után barátság, ma]d szerelem szövődött közöttük, melynek gyümölcse az a 260 levél is, me lyet a stószi író Máriának írt. Ezekből állítottam össze ezt a kis válogatást, amely hitelesen és drámaian dokumentálja Fábry Zoltán élete talán legizgalmasabb szakaszának minden eseményét. A levelezés 1956-ban kezdődött és egy héttel F. Z. halála előtt fejeződött be. LEVELEK MÁRIÁHOZ V. 1956 Mária kedves, itt volt és elment. Hozott és vitt is talán. Én valahogy olyan koldusnak éreztem magam: mit adhattam én? Sokszor kétség fog el: mostani állapotomban kötött- kezűnek érzem magam. Bénultnak, bénítottnak. Örülök és köszönöm, hogy itt volt: más volt, mint a többi, jó volt és meleget hagyott itt, simogatást. Délután és este szokatlanul gyors ütemű volt a pulzus-kihagyás, feküdtem mozdulatlanul. Rossz levelet kaptam: újra halál-hír. Ojra infarktus. Egy barátom halt meg három hete. Decemberben volt kórházban, teljesen gyógyultnak érezte magát és mosakodás közben hirtelen meghalt. Szép halál, de engem megriasztott: az Ady-könyvet akarom még megcsinálni. Tegnap azonnal nekiültem. Egy félévet még legalább! De egy év is kellene! Ne haragudjon, drága, hogy ezeket megírom, de tudnia kell, mi van bennem, mi izgat, mi bánt, minek tudok örülni és mit tudok megköszönni magának. A könyvemet még mindig nem lát tam. Nem küldik és ez is bosszant. Tegnap már táviratot küldtem, magyarázatot kértem. Nálunk még mindig hó van, túloldali domboldal reggelenként még fehéren köszönt, mintha mindig így akarna maradni. Az ember el sem tudja képzelni, hogy ez az erdő még zöld is lehessen. Dehát remélni kell: talán kizöldül a tavasz még neknünk is. Tegnap voltam először az országúton sétálni. Milyen boldogok maguk, hogy mehetnek, ahová akarnak. Nekem a természet volt a legjobb barátom, s most hogy leszek meg nélküle? Az országúti kis séták nem pótolják a hegyi és erdei utakat. Az erdő! Ez az igazi természet, és én ki vagyok rekesztve belőle! Sajnos, nem írhatok jót magamról. A fájdalmak erősödnek, nem tudok dolgozni. Most ehhez a levélhez menekültem, hogy mégis csináljak valamit és sietek is vele, hogy idejében megkapja; elkeseredettségemben is örömöt jelentsen mindkettőnknek, hogy ezt még meg tudom csinálni. Keserű üdvözlet ez. De mégis magához száll. Fogadja azzal a szeretettel, amivel küldöm: ölelem. Sokat dolgoztam és Lilkó segített. Gépelt és tökéletesen rendbehozta az archívumomat, melyet — hogy télen ne kelljen a nagy hidegbe kartotékokért kijárni — itt helyezeti el, úgy, hogy most minden kéznél van. Persze, kissé kifáradtam, hisz az „Ojra Hitler árnyékában”-ról már hat cikk íródott és a Kiadó is sürgeti az Ady igazát, úgyhogy, most minden mást hagyva, ennek kell ülnöm.
