Irodalmi Szemle, 1977
1977/10 - ÉLŐ MÚLT - Püspöki Nagy Péter: Bél Mátyás a Bodrogközről
lEILCO) MSiMľ Bél Mátyás a Bodrogközről Fordította, bevezetéssel és jegyzetekkel ellátta PÜSPÖKI NAGY PÉTER A hosszú évtizedekig tartó törökellenes háborúk és a kuruc szabadságharc évei alatt pusztuló Magyarország a Habsburg abszolutizmus keretében az 1711. április 30-án aláírt szatmári béke után lépett a polgári átalakulás korába. Az ország gazdasági helyzetének felmérését szorgalmazó rendeletek egymás után jelentek meg. Korábban a zavaros idők miatt, ebben a korban pedig az új telepeseknek adott időszaki kedvezmények következtében a lakosság száma gyorsan változott. A jobbágygazdaságok helyzetét és a nemesi birtokok nagyságát feltüntető régi hadiadójegyzékek elavultak. Az ország szabad területein 1647-ben, a török hódoltság vidékén pedig annak felszabadítása után 1696-ban volt az utolsó országos összeírás. A szatmári békét követő első 1712—15. évi országgyűlés ezért 1715-ben új, részletes országos összeírást rendelt el. Ezt aránylag gyorsan, már 1720-ban egy másik követte. Ezek az új összeírások falunként tartalmazták a lakók neveit (külön a nemesekét, jobbágyokét és a zsellérekét), a vetésterület nagyságát, az irtványföldek terjedelmét, a rétek és szőlők mennyiségét. Az összeírást záró észrevételekben pedig leírták a gazdálkodás módszerét, a falu jövedelmi forrásait. Ezek a hivatalos összeírások többé-kevésbé titkosak voltak, ezért természetesen nem jutottak el az ország helyzete iránt érdeklődő közönséghez. Az ország egészéről szóló összefoglaló leírás szüksége már ennél sokkal korábbi időben nyilvánvaló volt. Ennek az igénynek a hatására jelent meg már 1528-ban Lázár Deák igen gazdag helyrajzi adatokat tartalmazó térképe. Megközelítően ezekben az években (1526—1542) írta meg Oláh Miklós, a későbbi esztergomi érsek a „Magyar- ország ..című latin nyelvű történelmi földrajzát. A XVI. és XVII. században a rendszeres országleírásokat főként a német és francia útleírások igyekeztek helyettesíteni szerény sikerrel. Az újjáalakuló Magyarország korában Timon Sámuel (1675—1736) jezsuita atya is érezte ezt a parancsoló szükséget. Ezért írta meg az „Imago antiquae Hungáriáé..." (A régi Magyarország...) című kis országleíró munkáját, melyet 1735- ben adott ki. Mindez távolról sem felelt meg a követelményeknek. Az említett munkák nem a XVIII. század magyarországi valóságára vetetek fényt. A nagy, és egyetlen ember erejét szinte felülmúló munkát az ocsovai születésű, s 1714-től már Pozsonyban evangélikus lelkészként működő Bél Mátyás (1684—1749) vállalta magára. Művét a török hódoltságból felszabadult és a kuruc szabadságharc után újjászerveződő „Űj Magyar- ország” történelmi földrajzának, a Notitiának kéziratát 1723—1749 közt készítette el. Benne Erdély és a csatolt területek kivételével az akkori szűk értelemben vett Magyarországot, a mai Magyarország és Szlovákia területét írja le. A teljes művet a korabeli közigazgatás gyakorlata szerint négy részre osztotta. Az «lső rész tartalmazta a Dunán inneni kerület 16, a második a Dunán túli kerület 11, a harmadik a Tiszán inneni kerület 9, és a negyedik a Tiszán túli kerület 14 vármegyéjét, illetve az azok szintjén álló más közigazgatási egységeket. Mindebből csupán
