Irodalmi Szemle, 1977

1977/10 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Gál Sándor: Önmagunkról, irodalomról, vadászatról (Beszélgetés Gyimesi Györggyel)

— Az első könyved fülszövegében azt írtad, hogy a vadászat költséges szórakozás, s hogy „anyagi viszonyaidhoz képest” aránytalanul nagy tételeket teszel áldozati oltá- vára. Az utóbbi időben többen megkérdezték tőlem, mekkorák lehetnek ezek a tételek, A kérdésre nem tudtam felelni, mivel ilyen természetű dolgokról soha nem beszéltünk. Afrikába, a könyvedből tudjuk, Nagy Endre hívott meg vadászni. De a Kaukázusban már a saját zsebedre vadásztál. Elárulnád milyen összegbe kerül jelenleg egy ilyen vadászexpedíció?

— Az érdeklődőknek egészen pontos információkkal szolgálhatok, mivel állandóan figyelemmel követem a különböző utazási irodák által szervezett vadászexpedlciók „árfolyamának” alakulását. Tudni kell, hogy minden külföldi vadászat legnagyobb kiadási tételét a lelőtt vadért befizetendő elejtési díj jelenti. Ennek nagysága a trófea minőségétől függ: minél vaskosabb egy szarv, minél súlyosabb egy agancs, annál „vastagabb” a lődíj. Meg kell mondanom, hogy a Szovjetunióban sem kótyavetyélik el olcsó pénzen természeti kincseiket. Részletesen írtam róla, hogy világrekord iszobraagan- csomért 15 000 rubelt kértek. Mivel ilyen összeg nem állt rendelkezésemre, agancs nélkül jöttem haza. De agancs nélkül is drága az ilyen kirándulás: szibériai vadászatom kereken 27 ezer koronába került.

— Mi kell egy jó vadászathoz?

— Virágos réten legelő őzbak, naplemente bíborában húzó vadkacsák, havat szántó,, nagy agyarú vadkan: szemet-lelket gyönyörködtető természet, hangulat... Számomra pedig, mindezen túl még — amit mostanában igen gyakran hiányolok — a magány.

— És a jő vadászkönyvhöz?

— Kellemes, élménydús vadászatok sorozata, ezek hiteles és szakszerű leírása. S még valami: az a kevéske többlet, ami a vadászíró tehetségéből, rátermettségéből és egyéniségéből fakad.

— Lőttél elefántot, kafferbivalyt, kaukázusi túrt, medvét, jártál Afrikában, a Kauká zusban, Szibériában. Ügy néz ki, hogy mindent, amit magad elé kitűztél célul, elérted. Elégedett vagy?

— Nem! Az elégedettség tunyasághoz, szellemi renyheséghez vezet. Az elégedetlenség és a magammal szemben támasztott igényesség adja a tettekre sarkaló erőt. Munkámban, életemben, így a vadászatban is, természetesen.

— A vadászat, mondjuk sport, vagy nemes szórakozás. Az orvosi, az írói munka — hivatás. De mindegyik egész embert kíván. Hogyan győzöd idővel, erővel?

— Érdekes, ezt gyakran megkérdezték már tőlem. Nem tudom az okát, bár a „nem érek rá” nagyon gyakran elhangzik. Ennek ellenére a fáradtságnak nem volna szabad általános jelenséggé válnia. Ami engem illet, nem érzek fáradtságot, hisz valójában nem is volt mibe belefáradnom. Mindennapi munkám nem jelent különösebb megterhelést, a vadászat nem munka, az írás pedig számomra szórakozást jelent. A passziótól meg lehet csömörleni egy időre, de belefáradni? Nem, nem vagyok fáradt, inkább elégedetlen önmagammal, mert ésszerűbb életmóddal sokkal többet tehetnék, mint eddig tettem.

— Könyveidben több helyen hangsúlyozod, hogy „nem a csont a fontos, hanem az élmény”. Ebből arra következtetek, hogy számodra a vadászat nem a mindenárom trófeaszerzést jelenti. Mi az a belső láz, ami mégis mindig új és új vadászatok felé hajt?

— Nehéz ezt megmondani. Számomra a vadászat nemcsak szórakozás, passzió — amióta írok: tudatos élménygyűjtés is —, hanem sokkal több: szenvedély, a természet- járás kényszerének levezetése, élményeket adó kikapcsolódás. Egy-egy sikeres vadászat olykor évekig tartó előkészületek eredménye. Aztán dörren a puska, pontot tesz a várakozás, a türelmetlen sóvárgás végére... hogy már másnap új tervek felett töprengjek. Mert ilyen az ember. Magam sem lehetek más. Ilyen vagyok: örökké elégedetlen.