Irodalmi Szemle, 1977

1977/10 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Török Elemér: Változó falvak, változó emberek

-akadt néha egy kis szabad ideje, akkor inkább a bibliát vagy a kalendáriumot for­gatta. 1945 után Vaján község életében is új korszak kezdődött. A Bernát-birtokot felosz­tották a szegények közt. Ez volt az első forradalmi tett Vajánban. 1951-ben felépüli a kendergyár, mely több, mint 100 embernek, főleg nőnek biztosított munkalehetőséget. A kendergyár helyett ma a „Likotex” műanyag szigetelőelemeket gyártő korszerű üzem biztosit 220 munkásnak keresetet. A dolgozók 90 százaléka nő. Az üzemet most bővítik, ás még jobban korszerűsítik, így további 300 nőnek biztosít majd munkát. Ezzel a va- jáni körzetben meg is szűnik a nők foglalkoztatottságának gondja. De Vaján és kör­nyékének életében a legnagyobb ipari változást a hőerőmű és a Slovnaft olajfinomító részlegének felépítése hozta. Ez véglegesen helyben biztosította az ipari munkát, főleg a fiatalok számára. A mezőgazdasági jellegű Vaján és környéke ipari vidék lett, s a Va- jáni Efsz 4500 hektárnyi földterületét mindössze 420 szövetkezeti dolgozó műveli meg. Az egyesült négy község: Vaján, Iske, Bés és Deregnyő lakosságának ez csupán 10 százaléka. Kovács Ferencet, a hnb elnökét, aki egyébként építész, a község jelenéről faggatom, milyennek látja ő szülőfaluját? — Vaján ma már korszerű, szocialista jellegű község. A hajdani szegénység fogalma teljesen a múlté. 220 lakóházból csak 10 maradt meg régi állapotában, ezekben is ma­gányos, öreg nyugdíjasok laknak, akiknek már nem éri meg a lakást újjáépíteni. A 210 lakás a legnagyobb igényeket is kielégíti, három-négyszobásak, de nem ritka az öt-hat- szobás lakás sem. Vajánnak 930 lakosa van, tehát kisközség. Hányan végeztek az utóbbi évtizedekben közép- vagy főiskolát? — Kevés az olyan család, amelyben ne lenne érettségizett fiatal. Egyetemi szinten aránylag kevesen tanultak eddig. Ennek okát főleg abban látom, hogy a közeli üze­mek jó kereseti lehetőségeket biztosítanak, s a fiatalok a középiskola elvégzése után inkább dolgozni mennek. Rövid számolgatás után megtudom, hogy Vajánból eddig három orvos, öt mérnök és nyolc pedagógus került ki, s jelenleg négyen járnak egyetemre. — Szeretnek-e olvasni Vajánban? — Könyvtárunkban 3000 könyv van. Az állandó olvasók száma nyáron 20—30, télen 50—60 között mozog. Sugárzó fény árasztja el az egész pusztaságot. Olyan mozdulatlan a táj, mintha elbűvölte volna a ragyogás. Robog a kék Skoda, már magam mögött hagytam Kisrás- kát, Hegyit, egy újabb kis falu következik, Szalók. Befordulok a szövetkezeti telep felé, a bejáratnál ezt olvasom: JRD Nížina ... Alföld... milyen jelképes és találó nevet választott a három falu vezetősége közös szövetkezetüknek. Mert alföld ez a javából. Bár az egykori elvadult, vízöntéses, mocsa­ras, lápos alföldön ma már korszerű nagyüzemi gazdálkodás folyik, de még mindig emlékeztet itt valami a múltra: a szik. A 2010 hektárnyi művelhető földterület 34 százaléka szikes, melyen a gazdálkodás, az irányítás szakértelmet és odafigyelést igé­nyel. Erről beszélgetek Dzsogány Imrével, az egyesített szövetkezet 33 éves elnökével, aki 1968-ban szerzett Nyitrán agrármérnöki diplomát. Most végzi Pozsonyban az aspi- rantúrát. Szakdolgozatában a talajjavítás kérdéseivel foglalkozik. — A mi vidékünkön elég sok a szikes talaj, amit csak alapos talajjavító munkával lehet termővé tenni. Ehhez pedig jó szakemberekre van szükség, továbbá sok kísérleti munkára. Szövetkezetünkben adottak a lehetőségek, hogy megvalósítsam elképzelé­seimet. Jelenleg négy agrármérnökünk van, közvetlenül a termelésben hét szakközép- iskolát végzett dolgozó irányítja a munkát. Az adminisztrációban további kilenc dol­gozónak van ilyen fokú képesítése. Itt valóságnak tekintem elsősorban a szakképzettséget. De valóságnak érzem a ha­gyományos paraszti gazdálkodás változását is. Ma már világjelenség, hogy a belterjes gazdálkodás a gépesítésnél fogva egyre kevesebb munkáskezet igényel a termelésben. De másfelől az is igaz, hogy a belterjes gazdálkodás, a munkaigényes kultúrnövények (gyümölcs, zöldségfélék, dohány stb.) sok munkaerőt kötnek még le. A munkaerővel jelenleg még gondok vannak. A három­száz állandó szövetkezeti dolgozó átlagos életkora 45 év. A traktorosoknál és a műhely­

Next

/
Thumbnails
Contents