Irodalmi Szemle, 1977

1977/1 - FIGYELŐ - Monostori Imre: „Mintha kristály-szobra lennél hajdan lávázó hitednek” (Sárándi József: Tűzoltók napja)

jelenünk bizonyosságait keresi, amelyek itt és most léteznek, amelyek „világunk szövetébe szőtten élnek”. Az „aszályok vándora", a „lét vándormunkása” megállapodott, letelepedett, és a körültekintésre, a közeire nézésre is berendezkedett.

A napofckal és a tárgyakkal való kapcsolatteremtés, a fölfedező kedv, a szoros kötődés igénye a tárgyi világhoz gyakran párosul költői kísérletekkel Erről tanúskodik a kötet egyik értékes darabja, a Tárgyak is. A kopogós konkrétság és tárgy- szerűség jellegzetes példája ez a próza- vers, amelyben nyomon követhetjük az egész kötetre is jellemző költői törekvést: a résztől, majd a részek szintetikus egységétől közelíteni az egész felé. A jelenségtől a lényeg felé. így: „Babák jönnek, az ember kicsinyített másai. Rongyból. Kaucsukból. Gumiból. Fából valók. Jól öltözötten és ruhátlanul. Mindahányan a gyerekek élettelen partnerei. Agresszivitásuk kiszolgáltatottjai. A tehetetlenség vér- telen vértanúi. Kéz-láb-törzs-fej nélküli torzók”.

A játékosságra törekvés felerősödését jelzi viszont az a mozzanat, hogy Sárándi előző kötetéből szó szerint is átvesz ötletcsirákat és a szemünk láttára növeszti fel, teljesíti ki őket. (A tűzoltók napja ragyogóan szellemes versének, a Virágoknak például a „Sörvirág Borvirág / Nem Tiszavirág” strófácska volt az előzménye). A Virágok és a Napok sziporkázó ötletvariációi a piciny valóságelemek sokarcúságá- nak, színességének, gazdagságának fanyarul játékos, vibrálóan asszociatív felidézései és birtokba vételei. Költői játékok ezek az írások, de eredendő humorosságukban is meg tudják őrizni azt a felelősségteljes komolyságot, amellyel a költő a tárgyi, a természeti és a társadalmi valóság egy- egy szeletének teljességét: a jelenséget és a mögöttes tartalmat egymással szembesítve bemutatja.

Az élő és holt világ rendjének, megannyi szabályának a fölfedezése törvényszerűen juttatta el Sárándi Józsefet a lírikus világképének központi, leglényegibb összetevőjéhez: önmagához. Az önmagával létesített kapcsolat szinte mérhetően intenzívebb mint korábbi verseiben. Látszatra ugyan köznapibb, ám a privát élményvilág versbe vagy prózába foglalása legtöbbször nem pusztán személyes érdekes- ségű, hanem kollektív emberi érzések közvetítését is jelenti. A Levél anyámnak Emlékországba című versprózájában például a személyes fájdalom változatlan hőfoka és Sárándi elbeszélő művészetének varázsa kapcsolja egybe a lírai ént és a rezonanciára hajlandóságot érző külvilágot. Szerelmi költészetének legjavában is sikeres ez a kapcsolatteremtés. A Benned bujdosom ciklus azon darabjaira gondolunk, melyekben „szemérmetlen” (azaz: álszemérem nélküli) nyíltsággal siet megörökíteni a szerelem nagy pillanatait. A vad „paráználkodást”, a profán szentségimá- dást, a szép szerelem utáni nosztalgiát, a lehetetlenfinom burokba foglalt emlékeket.

Az önmaga és a világ fölfedezésének ez az „intezíven totális” formája, melyet Sárándi az utóbbi időben választott és művel, magával hozta a művészi kifejező erő intenzitásának növekedését is. Képi világot teremtő ereje talán nem volna fölfedezésre érdemes akkor, ha ez a képi meg- formáltság nem lenne több és lényegesebb az alapvető esztétikai követelménynél, a valóság érzéki formában történő tükrözte- tésénél. Sárándi képanyagának legsikerültebb elemeiben azonban jelhalmozott asz- szociatív erő feszül, vibrálást keltő költői lelemények sokasága él. Olyanok, amelyek a versbefogadó érzelmi-gondolati reakciói során mindenkor teljes visszhangra találnak. Az ő látómezejében a szennyezett Duna „veszetten sompolyog”, a döglött halak láttán pedig „Pecázó fiúk kavicsos dühe csobban”. (Kisvárosi Immáron költői szemléletté érett (a Napokban vagy a Virágokban látotthoz hasonló) szkeptikus derűje gyakran a szójelentás kettősségének végigvitelében érhető tetten: „Tiszta lapokkal és tiszta padlásokkal kezdett a történelem. Nem kukoricázott ga- bonátlanodni a padlás. Sőt füstölthúsne- műtlenedett is. A szalonna és a zsírozó pedig habozás nélkül olvadt a közösbe”. (Tárgyak)

Azt persze nem állítjuk, hogy hibátlan kötet a Tűzoltók napja, hiszen a számos szép költői megnyilatkozás mellé fáradtabb, kevésbé izgalmas versek is bekerültek a könyvbe. Ennek ellenére is bizonyos, hogy Sárándi József második kötete fajsúlyos, jelentős művészi teljesítmény; néhány különösen értékes darabja pedig (az említettek többsége mellett az Alom az egyszeri feketéről is) líránk egészébe helyezve is maradandó alkotás.

Monostori Imre