Irodalmi Szemle, 1977

1977/10 - Kövesdi János: Tisztítótűz (regényrészlet)

darúgásban, kézen kívül minden testrésszel kezelhető a labda. Ennélfogva a foci rokona is egy kicsit. A játékszabályok cseknem megegyeznek a röplabdáéi val. Helycsere is van benne. Szerválás előtt az adogató először földre ejti a labdát, s csak azután rúgja át a hálón, a pálya túlsó felére. A beadás után egyet-egyet pattanhat a labda, de közben a játékosnak érintenie kell. Két passz lehetséges, a harmadikra a labdát át kell suppolni a hálón. Amelyik csapat tizenöt „gólt” kap, az elveszti a mérkőzést.

A nap ádázul perzselt, hogyis ne, hisz az esztendő óriási napóráján május negyedik hetére csusszant a mutató. így nem csoda, ha az író urak néhány percnyi íjáték után a fehér trikójukat is ledobják magukról és a vízhűtésről áttérnek a léghűtésre.

A két csapat nevet is kapott. A Kriváň kiadó csapata mérkőzött az „írószövetségi válogatottal”. Gecse — némi túlzással — olyanformán érezhette magát, mint Venczel a csehszlovák fociválogatottban, amikor az valamelyik klubcsapattal mérkőzik. Ez persze amolyan feltevés csupán, külsőségekre alapozva. Gecse tényleges kedélyállapotáról belső monológjából értesülhetünk inkább: Semmi nem tud úgy feloldani, mint a játék ... Legjobban focizni szeretek. A kollektivitás harmóniája a legszebb benne. (Az újságírók csapatával hetenként edzeni is szokott. Már telefonáltak, hogy mi lesz. Bejön, nem jön be? Inkább nem megy. Nem utazhat mindig 50 kilométert a városba.) De a nohej- ballt is tudom élvezni. (Egyetemista korában gyakran nohejballozott a Lafran- coni udvarán.) A mozgás egyik fő életelemem. Egészen jól megy csapatunknak a játék, talán még győzhetünk is. Bár itt most nem az a cél. A szurkolókat egészen izgalomba hozták hajráink. Micsoda lármát csapnak! Bad’ura úgy ordítozik, mint egy Slovan—Sparta meccsen. Egy kicsit idegesít a jelenléte. De nicsak, a csinos kis Milada is itt van. Nemrégen jöhetett. (Hol járhatott vajon?) Ha jól hallom, nekünk szurkol. Amióta felfedeztem, hogy néz bennünket, egyre gyakrabban lefordul lábamról a labda. Meg kell emberelni magam, elvégre nem vagyok már diák. Hopsza, fogja csak Spišák doktor, mozgassa meg a százhúsz kilóját, ezt önnek szántam. Ne hozza szégyenbe az irodalom- történetet. Vegye rá a bozontos mellére. Fantasztikus, hogy milyen szőrös a mellkasa. Tisztelt doktorom nagy testével és komor képével ön egy angol mastiffet idéz emlékezetembe. Mozgása egészen felvidít. A technikája viszont csaknem tiszteletébresztő. De meleg van, ugye? Nagyon izzad? Ö, sajnálom. Ha tanácsolhatok valamit — borotválja le sűrű szőrzetét. A bírónőnk is erre gondol talán — nézze, hogy bámulja magát. Vagy más indítékai vannak? Mit mond, ne pimaszkodjam? Hogy nem vesz fel az irodalomtörténetébe? Sebaj. Ügyis fiatal vagyok még az ilyesmire. De azt a vörös rókát, ott ni, azt felveszi, nemde? Ne feledkezzék meg róla, kérem. A szlovák irodalmi közvéleményből nem hiányozhat a magyar nemzetiség ilyen jeles literátora. De miért mászik az föl a bírói kosárba? És hová fut Javorová? Telefon? Hogy miért nem komálom Demetert? Bizonyára nem a neve miatt. Hortobágyi Demeter — hát nem szépen hangzik? Túlságosan is. Őszinte leszek, doktor. Émelyeg a gyomrom az olyan pasasoktól, akiknek egy dologról három, s ha kell több véleményük is van. Mosolyog? Sejtem min, most azt gondolja: Ketten vagytok a házban magyarok és mégis rágjátok egymást. Még csak nem is ültök egy asztalnál. Ez már így van, doktorom. Ha két magyar összeakad La Specia utcáin, biztos, hogy hamarosan hajbakap, tán össze is verekszik. Ám a dologban nincs mit a szemünkre vetnie. Maguk is hasonlóképpen vannak ezzel. De most megbocsásson, össze kell szedni magunkat, vesztésre áll a csapatom.

Nagyot puffan a labda — némely játékosnak túl kövér a lábfeje. Körülményesen jut el egyik lábról a másikra, és súlyosan, nehézkesen száll, mint a vadliba. Hiába, nem ligajátékosok bűvölik itt a labdát, hanem ifjabb-öregebb írók oldozzák magukból az írás magasfeszültségét. A korosabbak is becsülettel küzdenek, nem csalódhat a közönség. Galambrajként röppen fel a kacaj, ha Bubu, a humorista olykor lyukat rúg a levegőben.

A harmadik szetnek is vége. 2:l-re győzött a „válogatott”. Ez volt a papírforma, elvégre náluk jóval alacsonýabb volt a korátlag. Néhányan a fürdő- medence felé tartanak, mások eltűnnek az alkotóház oldalkapuján. Hirtelen