Irodalmi Szemle, 1977
1977/9 - NAPLÓ - Mártonvölgyi László: Szécsénykétől Budapestig
Nem lesz a költészet mindig betegség, Közeleg a nap. érzem fergetegjét, A lélekifjltó vihart. Belép az álmok ihletett betegje A dús aranykapun zengő ligetbe, Miért a bús Reviczky halt. A szenici évek költészetét — irta tovább Sőtér István — elsősorban egyre növekvő' izzó életvágya jellemzi, mely rokonítja őt Adyval s a századvég költői filozófusaival, Nietzschével és Bergsonnal. Különleges birodalom követének érzi magát, aki csak akkor érezheti itt magát boldognak a földön, ha megváltoztatja a megó'cskult világot. Vadul gyűlöli a fennálló társadalmi rendet — a proletárrá vált értelmiségi elégedetlenségével nézi a tiszakálmáni Magyarországot, c}e forrongásának célja, eszközei meglehetősen homályosak. A forradalmat az értelmiségtől várta. A jövő képe az Álom és valóságban jelenik meg, itt beszél valami kommunizmusról, ahol a szeretet közös asztala várja a társadalom tagjait, s megszűnik mindenfajta nemzeti gyűlölködés (nincs átok, nincs harc a népek közt). Egyetlenegy költeménye van Komjáthy- nak, melyből a proletariátussal való együttérzése csendül ki félreérthetetlenül. Ez az Induló cimű; (Föl-föl proletárok, előre hadak! / Ütött az óra, itt az idő...). Az utolsó anyag, melyet Komjáthyról Szenicen találtam, már a költő haláláról szólt. A szécsénykei származású költő (Sőtér hibásan idézi születési helyként Losoncot) állapota egyre romlott. Tüdő- és szívbajához súlyos idegbaj is járult. Budapestre ment fel gyógykezelés végett, ott érte a halál is. „Itt kell megemlékeznünk” — idézem Horcsin Antal könyvét — szeretett kartársunk, Komjáthy Jenő rendes tanár és költő elhunytáról, aki 1895. január 23-án Budapesten a Vöröskereszt kórházban meghalt, rövid szenvedés után. Az intézet homlokáról gyászlobogó hirdeté a szomorú hírt, a boldogultnak fájdalomtól sújtott nejénél a tantestület részvétét fejezte ki és koszorút helyezett el a felejthetetlen kartárs. koporsójára. Kartársunk költeményeiről a budapesti napilapok nagyon elismerőleg nyilatkoztak, költeményei A homályból cím alatt halála napján vaskos kötetben jelentek meg.” Mint sokkal később a nagy cseh szocialista költő. Jifí Wolker, Komjáthy is előre megírta epitáfiumát. Ki nyugszik itt — kinek mi gondja, Futó bolond, eszmék bolondja. Már nem rohan, már ő is itt pihen, Benntört a nyil nagy szive mélyiben . . . Nem zengi hír, mit művele, Lelketlen hervad hüvelye. Birhatatlanért tikkadt el ajka, Mig ringatá a könnyű sajka . . . Köd, álom, árnyék, eszmepára — ím ebből állott urasága. Szivének szomja volt a végtelen S fölötte elsuhant a dús jelen . . . Addig kerülte a világot Mig nem e rossz gödörbe hágott. Dobj rá követ! Itt nyugszik ő, Nem jelzi sírját büszke kő, Ah mert minden nem tudva lenni: Öledbe hullt, oh néma semmi. Mártonvölgyi László
