Irodalmi Szemle, 1977

1977/9 - NAPLÓ - Csanda Sándor: Andrej Plávka 70 éves

Andrej Plávka 70 éves

Andrej Plávka, nemzeti művész, a mai szlovák irodalom egyik legjelentősebb egyénisége, a Szlovákiai írók Szövetségének elnöke 1907. november 18-án született a liptói Szielnicén. Liptószentmiklóson érettségizett, majd jogot tanult Prágában, s már diákkorában verselgetett. 1930-tól 1945-ig az YMCA (protestáns ifjúsági egyesület) titkára volt Losoncon, Hradec Královén, Bratislavában, Besztercebányán. Atkívan részt vett a Szlovák Nemzeti Felkelésben, a felszabadulás óta pedig fontos tisztségeket töltött be a Megbízottak Testületében, s mint a Tatran Könyvkiadó igazgatója a hatvanas években ő irányította a csehszlovákiai magyar könyvkiadást is. Viszontagságos életéről őszintén vall magyarul is kiadott visszaemlékezéseiben: a Sóvárgó szerelmesben (Madách, 1974] s ennek folytatásában. Számunkra külön is érdekesek életművének magyar vonatkozású részletei, többek közt Simándy Pállal való együttműködése a losonci YMCÁ-ban. Nem szégyenli bevallani, hogy ekkoriban Simándy (családi nevén Gombos Ferenc) volt a nála tovább látó és haladóbb felfogású: „Akkoriban nem egyszer vitáztunk Gombos kollégával az emberi társadalom igazságosabb berendezéséről. Ű annyira volt előnyben velem szemben, hogy olvasta Marxot és Lenint, én viszont még tiszta szlovák nemzeti felfogásom fogságában éltem, s a szociális kérdéseket még mellékesnek vélve azt gondoltam, hogy a szlovák probléma megoldásával szociális kérdéseink is automatikusan megoldódnak. Az internacionalizmus nem nagyon tetszett nekem, főleg, mert úgy vélekedtem, hogy a szlovákok eddig még nemzeti tekintetben sem élhették ki magukat, s a nemzetközi küzdelemben vállalt partnerség eredményeképp a rövidebbet húzhatják. Gombos ellentmondott, s azzal érvelt, hogy éppen ellenkezőleg, a munkásosztály győzelme biztosítja majd valamennyi nemzet önredelkezését.”

Plávkának már 18 éves korától kezdve megjelentek első versei a Slovenské pohľadyban, s 21 évesen önálló verseskötetet adott ki Z noci i rúna (Éjszakák és reggelek) címmel, amelynek költeményei hagyományos dallamosságukkal a népköltészetre emlékeztetnek. Egyik kritikusa szigorúan elmarasztalta a gyűjteményt, s talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy következő kötete csak 12 év múlva jelent meg. Amint a költő visszaemlékezéseiben is említi, elsősorban Hviezdoslav és Ivan Krasko volt rá nagy hatással, s később a szürrealizmus kifejező eszközeinek érvényesítésével is megpróbálkozott, noha nem csatlakozott a csehszlovák szürrealisták csoportjához. Ez az irányzat a fasizmus uralomra jutása után különösen megerősödött a szlovák költészetben, mert a lírikusok jelbeszédeket, rejtjeleket használtak az emberiség szörnyű, sötét éjszakájának kifejezésére. A nemzeti szellemű szlovák költészetben felébredtek a régi oroszbarát hagyományok is. Plávka költészetét a szülőföldjéhez, Liptó- hoz való törhetetlen ragaszkodása is jellemzi: „Erdőknek himnusza, vizek csobogása, / Mosolygó lány szeme, pásztor dúdolása, / Vén rengeteg ölén búsuló boróka, / pufók gyermek arca, kemény tenyér kérge, / őseimnek sínján füvet termő hantok, / a daloló összhang színfoltjai vagytok!” (Farkas Jenő ford.)

Andrej Plávka már a harmincas években kísérletezett prózaírással is, és sokáig, gyötrődve kereste egyéni kifejezésmódját a lírában. Önkritikával szól