Irodalmi Szemle, 1977
1977/9 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Tóth László: Vita és vallomás (Beszélgetés Veres Jánossal)
TÖTH LÁSZLÓ Vita és vallomás BESZÉLGETÉS VERES JÁNOSSAL Veres János nyúlánk jegenye-ember. Mintha azért nőtt volna ilyen magasra, hogy közelebb legyen a csillagokhoz. Vágyai valóban megemelik, fölröptetik őt, de sorsa, élete konokul a földre húzza. A természet fura játéka lehet, hogy benne a világra naivan rácsodálkozó kisgyermeket s a világot józanul szemlélő és mérlegelő, olykor el-elkomoruló bölcs aggastyánt egyesítette. Nemcsak emberként — költőként is ilyen: amikor a legmagasabbra szárnyalna, gyökerei visszafogják. A csehszlovákiai magyar irók közül őt nevezhetném a vidéki Író prototípusának. Nem önnön elhatározásából lett azzá: eleve így rendeltetett. Érzésem szerint bárhol is élne a világban, mindenütt vidéki csehszlovákiai magyar Író maradna. Mert másnak lenni képtelen, vállalva sorsszerű helyzetének megemelő pillanatait és kényszerű buktatóit is. A beszélgetésre háromszobás rimaszombati lakásuk egyszerűen berendezett, de jó Ízlésre valló lakószobáját találjuk legmegfelelőbbnek. Egymással szemben ülünk le, s amint azt az első személyes találkozás teszi szükségszerűvé, ismergetjük egymást. Én a magnetofont babrálgatom s a jegyzeteim közt lapozgatok, ő mélyen tüdőre szívj* a méregerős Čárda füstjét és várja, hogy kérdezzek. # Negyvenhét éves vagy. Eddigi életed nagy részét a betegség rabolta el. Többet voltál betegnyugdíjban, mint állásban. Legújabban 1970-től. íróként, ha eltekintenénk attól, hogy a kényszerhelyzet hozta így, szabad foglalkozásúnak is tekinthetnélek. Általában hogyan telik el egy napod? — Kezdhetjük az estével is? 0 Az estével? — Igen, Így visszafelé. Abból kell ugyanis kiindulnunk, hogy esténként általában késő éjszakáig olvasok az ágyban. Reggel aztán kilenc óráig is eltart, míg valamelyest összeszedem magam. Először a járási lap részére fordítok — szerződésben. Minden héten le kell adnom egy bizonyos terjedelmű anyagot. Ez körülbelül délig eltart, majd elmegyek anyámhoz ebédelni. Ebéd után mindig le kell feküdnöm. A szervezetem kívánja meg a pihenést. Még a szanatóriumban hozzászoktam, az első betegségem idején, s most megint megtehetem. Ha ebéd után nem alszom egy-két órácskát, akkor csapnivaló a nap további része. Mire fölkelek és eszem valamit, épp hazajön az asszony meg a gyerek. írni és műfordítani általában ilyenkor jut egy kevéske időm, amíg a fiam tanul, az asszony pedig — aki pedagógus — a másnapi tanításra készül. Aztán a gyér rekkel foglalkozom, ami egyrészt ugyan kötelesség, de kellemes időtöltés is a számomra. Vacsora után általában tévézünk. Ezt már mindháiman annyira megszoktuk, hogy esténként szinte odaláncolódunk a készülékhez. Első hallásra persze úgy tűnhet, hogy ezzel csak az időt pazarlóm, illetve az Írástól meg a műfordítástól rabolom el, de nem így van. Esténként egyszerűen nem tudok dolgozni. Soha nem is tudtam. A műsor után
