Irodalmi Szemle, 1977
1977/9 - ÉLŐ MÚLT - Turczel Lajos: Illyés Gyula és a két háború közti csehszlovákiai magyar irodalom
ron túlról küldött üzenetek, a Puszták népe, a Viharsarok, a Néma forradalom, a Bűntudat erősítették meg újra azzal, hogy e könyvek mélységes igazsága és biblikus hite meggyőzött bennünket is saját sorsunk átalakításának szükségességéről.” [Vass László: Sírásók és ébresztők. Magyar Nap, 1937. okt. 31. j. A népi írók magyarországi pöreinek idején kibontakozó tiltakozási hullám elindításában nálunk a Magyar Napnak — és a vele szorosan együttműködő népfrontos szervezetnek — volt a legnagyobb szerepe, s ebből a nagyszabású akcióból még a jobboldali lapok, s konzervatív szervezetek egy része sem mert kimaradni. Hogy Illyés a Magyar Napban mennyire otthon volt, azt már egy statisztikai adattal is jól éreztetni lehet: a tőle és róla megjelent közlemények száma meghaladja a harmincat. Nevével és írásaival más szocialista lapjainkban (Munkás, Az Üt, Kéve, Csehszlovákiai Népszava) és a haladó polgári orgánumokban (Magyar Üjság stb.) is találkozunk. A szocialista sajtónkban való népszerűségét Oroszország című könyvével alapozta meg, amelyből Az Út és a Munkás részleteket közöltek, Fábry Zoltán pedig recenziót írt róla. Az Illyés-versek közül a Magyar Napban és a Kévében hét jelent meg (Dózsa György beszéde a ceglédi piacon, Magyarok, Szomorú béres, A kálváriára, Egy barackfára, Az árokparton, Megjelenik], s a Kéve a Dózsa-versből készített két jelenetet is hozott. A remek szociográfiai műnek: a Puszták népé-nek is nagy sajtólja volt, s a Magyar Nap — két szemelvény formájában — közvetlen ízelítőt is adott belőle. A legnagyobb népszerűséget és hatást aztán Illyés Petőfi-könyve érte el (Petőfi, 1936), amely a népfront korszak idején haladó Petőfi-kultuszunk egyik jelentős mozgósító tényezője lett. Ennek a műnek rendkívüli hatásáról „A csehszlovákiai magyarság Petőfi-képe a két világháború között” című monografikus tanulmányomban (lásd: Portrék és fejlődésképek) részletesen írtam, úgyhogy itt most csak a legjellemzőbb adatokat elevenítem fel. Haladó sajtónk a könyvet már a megjelenése előtt lelkesen népszerűsítette, és nagy harcot folytatott az itteni terjesztés engedélyezéséért; közönségünk már a behozatali tilalom idején bőséges ízelítőt kapott belőle: egyrészt a sajtóban közölt szemelvényekből, másrészt azokból a Petőfi-előadásokból, amelyeket — éppen Illyés könyvének apropójából — Szlovákia-szerte tartottak; a könyv ihlette meg Laco Novo- meskýt annak a tanulmányak megírására, melyet a Magyar Nap 1938. márc 15-i különszámában Nem ellenetek, hanem veletek címmel publikált. II. Illyésnek a mi irodalmunkról írott kritikái a Nyugatban jelentek meg. Ez a magas színvonalú folyóirat nemcsak azért érdemli meg hálánkat, hogy aránylag folyamatos érdeklődést tanúsított bontakozó irodalmunk iránt, hanem azért is, mert többnyire mellékszempontok nélkül, objektívan ítélte meg a teljesítményeinket. A magyarországi sajtó nagy részére ez nem volt jellemző, a legtöbb lap — egy eleve alacsonyabb, elnézőbb mérce használatán belül — a politikaiideológiai profiljának megfelelően jó- vagy rosszindulatú elfogultsággal kezelte a „szlovenszkói” (és erdélyi s jugoszláviai) magyar könyveket, s értékelésükben az esztétikai, művészi szempontok erősen háttérbe szorultak. Illyés kritikáira a Nyugat tárgyilagos mércéje jellemző, ami természetes, hiszen ő ennek a mércének egyik alakítója volt. Bennünket érdeklő hat kritikája a 20-as és 30-as évek fordulóján — 1928—1933 között — született, tehát abban az időben, amikor irodalmunk a legsúlyosabb nehézségeken, botladozásokon már túljutott. Az értékelésre kiválasztott írók — Barta Lajos, Forbáth Imre, Egri Viktor, Mécs László, Morvay Gyula és Sáfáry László — az első irodalmi szakasz figyelemre méltó alakjai közé tartoznak.
