Irodalmi Szemle, 1977

1977/9 - ÉLŐ MÚLT - Varga Imre: Ady Endre és a mimusok

lenzéki pártok ... Ök a helyzetet eleve abszurdnak Ítélték, nem fogadták el,, s állandó tagadásukkal csak mímelték a politikai cselekvést. A politika (s a költészet is) még attól a cselekvéstől is megfosztotta magát, amire-az új állami keret lehetőséget adott volna. Tudjuk már, hogyan viselkedtek az ellenzékiek. S a körülményeket feltétel nélkül elfogadó aktivisták sem segíthettek politikai értelemben. Némely szektás kommunisták nemzeti kérdés iránti érzéketlensége is a feladott posztok számát szaporította. Nacionalizmus az egyik oldalon,, kozmopolitizmus a másikon, két malomkő között őrlődött [el] a nemzetiségi lét terve. A kérdés persze sokkal bonyolultabb, mint azt itt rögzítettem, hisz a magyarországi emigránsoknak a kisebbség-politika iránti közömbössége irodalmi téren valódi aktivitássá, a dilettantizmus elleni harccá változott. S ha hiszünk a jó irodalom tudat- és társadalomformáló erejében, a probléma még szövevényesebbé válik. Az emigránsok és az önképzőköri zugírók harca politikai és: irodalmi vonatkozásai nagyrészt tisztázatlanok — s a munka ránk vár.

Ady Endre és Szlovákia kapcsolatai — földrajzi értelemben — nem túlságosan jelentősek. Két hónap gyógykezelés a Tátrában, Lédával való [utolsó?) találkozás Pozsonyban, egy rejtélyes utazás (a tátrai kezelés után) a Szepes- ségben vagy Sáros megyében. Költészete viszont a szlovákiai magyar költészet (és tudat) legtáplálóbb termőtalaja volt. Mécs László, Ölvedi László, Merényi Gyula, Sárosi Árpád, Győry Dezső Ady hatására írt verseit, versorait, szóösszetételeit kitörölve könyveikből, alig-alig maradna a lapokon néhány sor, néhány mondat.

Vajon a történelemben addig példa nélküli létforma — a nemzetiségi helyzet — poétái tudták-e folytatni Ady internacionalizmusát, forradalmiságát, s a lelket megülő istennel való perlekedést? Tud/zarták-e folytatni? Hiszen az Ady életében még érvényes nemzeti jogok a határok megváltozásával e te rületen érvényét vesztették. Vajon mi által maradhatunk itt magyarok, vetődött fel a kérdés, ha az a régi jog már nem véd, mert nem tartozunk (államilag) a nemzethez. Mi lehet táplálója költészetünknek, ha a nemzet régi fogalma nem érvényes, azé a nemzeté, aminek ege alatt az államváltozás idejére középkorúvá vagy korossá vált költők — Kersék János, Sárosi Árpád, Telek A. Sándor — felnőttek. Dobjuk el a Kölcsey, Vörösmarty, Petőfi-féle nemzeti lírát mindenestül? A régi állameszmény ugyanis az új haza jogait sérti. Vagy teremtsünk új magyar lírát? Nem baj, ha munkánk korszerűtlen, avult és erőtlenebb mint a példaképé, a körülmények folytán legalább ugyanolyan hősi, mondogatták s le-leirták poétáink. Nem oda, urak, a hősiesség csak a teremtésben nem válik komikussá, az utánzók hősi pózait csak gúnyolni tudom. A majdani eszme még csak alakult, miszerint önellátókká kell lennünk, azaz hogy önállókká, s: európai szinten. Ismétlem: az értelmiség nem mert házépítésbe kezdeni az alkalmas telken, hanem az albérleti élet módozatait forgatta fejében..

Ha a nemzet számunkra már érvénytelen fogalom, a haza más világi terület,, mi köt mégis a határokon kívüli velünk egynyelvűek műveltségéhez, közösségéhez s nemzeti múlt dicsőségéhez? Bizonyára többször elhangzott a húszas: évek eleijén ez a kérdés is. Talán a fajiság? — emelte föl a fejét egy kis csoport, a kérdésben mondva a választ is. Ez a szemlélet aztán megkísértette költészetünket és ifjúsági mozgalmainkat is. A Sarló kezdeti lépéseit is ez alatt a transzparens alatt teszi. Szabó Dezső prófétái: A faj legtisztább rétege a paraszt. Elegyedjünk, fiaim, a falusi nép közé; ott a jövőt ígérő életerő. Igen ám, ez a szemlélet megint elkülönülésre, nacionalizmusra biztat. Űjabb modellt a parasztkultúra mutatott: a nemzetek közötti kapcsolatét. S ezt .kellett korszerűsíteni. Ez a fölismerés viszont nem a morá-J szintjén történt, hanem; 3. politikáén, s elrugaszkodott erősen a fajiság dcagreiáitóL A'mozgalom és a .szervezők tanultak egymástól. A „népi” művelődésügyi, etnográfiai , jelentéséből vált poli-