Irodalmi Szemle, 1977
1977/9 - ÉLŐ MÚLT - Varga Imre: Ady Endre és a mimusok
VARGA IMRE Ady Endre és a mimusok El tudunk-e képzelni egy érzelmek pallérozására, fejlesztésére emelt épületet? Magunk elé tudjuk-e idézni az érzelmek iskoláját? (Nem az ismert könyvre utalok most, hanem a képzeletben fölhúzott épületre.) Tehát működik (egyelőre csak Álomországban) az érzelmek iskolája, ahol az első szemeszterek egyik fő tantárgya a versolvasás. Népdalt hallgatni, verseket olvasni leginkább érzelmi tartalmukért szoktak az emberek. Emóciói minden ép embernek vannak, természetüket viszont nem mindenki ismeri eléggé, s még kevesebb azok száma, akik indulataikat szabályozni is tudják. S alig néhány ember adottsága az érzelmek érzékletes kifejezése, azaz képpé, hanggá, színné, formává alakítása. Némelyek önismereti és önkifejezési igényeinek elegendő a giccs, a problémátlanság „művészete". Vagyis az álproblémák művészete. Egyik közeli szomszédunk valamennyi operaelőadást végignézett a tévében, a készülék előtt gubbasztva, sósrudacskát rágicsálva. Az ám! Csakhogy nem a melódiát és a cselekményt figyelte, hanem a (női) szereplők pompázatos ruháját. Olvadozott a gyönyörűségtől. No nem a zenétől s nem az eseményektől. Ezek csak zavarták volna e nagyszerű koreográfiájú divatbemutatót. Puccini, Mozart — hegedűjüket markolva — meg- szégyenülten sompolyogtak a színfalak mögé. Az orkesztra kiürült, haza mentek a zenészek. A szereplők immár fülbemászó melódiákra fülelve idétlenked- tek a divatot jelentő deszkákon. Jaj de szép! Milyen cukor! Pihegett — sóhajtozott asszonyismerősöm a képcső kékes villózásában. Tanulságot? Azt azért mégsem; megpróbálom csupán szöveggel kisérni a fönti képet. Funkciójukból kiszakítva, vagy eredeti helyzetüknek nem megfelelő szerepbe kényszerítve könnyen válhatnak gicsessé a dolgok. (De válhatnak — művész-egyéniség kezenyomán — a giccset, giccses életmódot s kultúrát parodizáló művé is. Ld. Pop art!) A szó nemes értelmében felfogott funkcionalizmus nem engedi szétdarabolni az alkotást, s nem enged rést az érzelgősség és a giccsszemlélet behatolására. A versolvasás és versértés alapfokáról írtam e dolgozat első soraiban. S aztán elhangzott valamiféle figyelmeztetés is, melynek lényege; veszélyes ennél az alapfoknál lecövekelni. A félműveltség a giccséletforma egyik benső okozója. Dehát a versolvasás magiszterének azok az emberek szeretnének látszani, akik poétikát írnak, témát és személyiséget felaprózó (felkoncoló) dolgozatokat; rímről, verslábakról, a szóhangsúly változásairól, a strófaszerkez,eitek fejlődéséről, verstani miegyébről. Ez lenne hát a felsőfok? Ugyan. E jóravaló „magiszterek” hasonlatosak azokhoz a tudós elmékhez, akik mindent. tudnak ugyan a tyúktojáról, ismerik sárgájának és fehérjének alkotóit, a héjazat tu lajdonságait, ám egy rántottét sem tudnának megsütni uzsonnára. A költő versolvasó is. (Persze, nemcsak a saját verseinek olvasója.) Mióta
