Irodalmi Szemle, 1977

1977/9 - ÉLŐ MÚLT - Szénássy Zoltán: Ady Endre Nagyváradon

SZÉNÄSSY ZOLTÁN Ady Endre Nagyváradon Utazni, látni, tapasztalni, Ady lábnyomait keresni hajtott a vágy a Kárpátok felé, bejárni Erdélyt, Nagyvárad az első város, mely elém hozza e szűkebb pátria üzenetét, a Békás szorostól a Kőrösök vidékéig. Bihar megye, vagy ahogy a nép nevezi, Bihar- ország, székhelye Nagyvárad — Erdély kapuja. Ezt a bihari síkságot jól ismerjük tör­ténelmünkből. Híres hajdúfészek volt. A város eszembe juttatja László király em­lékét, de ez a táj adta Arany János tollára Toldi Miklóst és hősi tetteit is. Minden idő­ben jelentős erősség állt a Kőrös mentén. Már a rómaiak korában a dáciai határon castrum [katonai tábor) állott. Ugyanígy volt a középkor folyamán, amikor Várad Magyarországnak és Erdélynek a török támadások elleni védőbástyája, volt Ez a város nevelte és indította harcba a két híres hitvitázót, Pázmány Pétert és Alvinczi Pétert, a katolikus és a protestáns eszmék vezérszónokait. Itt született és alkotott a magyar népszínmű megteremtője, Szigligeti Ede, akinek szobra az Állami Színház előtt áll. De ehhez a városhoz kapcsolódik a tanárköltő, Juhász Gyula emléke is, Innen viszi magával a. fájdalmas és reménytelen szerelem emlékét Ságvári Anna, az örök Anna iránt. És itt találom Ady szellemét is, akinek életében sorsdöntő szerepet játszott a Kőrös-menti metropolis. Nevezték ezt a várost még sokféleképpen: Pece-parti Párizs, Kőrös-parti Athén, vagy a Kossuth adományozta magyar Birmingham. Ady a Vér városának nevezte el, „hol Szent László óta emberek és fajták nagyon összevissza ölelkeztek”. A Vér városa című regénytöredékében a hold sejtelmes fényeit vetíti kedves városára: „... mégis augusztusban a legszebb, éjszakánként, a fényes Hold segedelmével a Tábor­hegy tetejéről nézve ,.. s a régi falakra a Hold emlékezőn bámul. —. Ezért olyan ez a város... holdas augusztusi éjszakákon, mint egy régi kalifa nyári álma. Egy-egy része nagyon új és fényes és fehér, de ódon szögletei ragyognak a Hold alatt.” Dutka Ákos, Ady barátja, így rajzolja meg. Várad panorámáját: „Ogy ült ez a város Erdély nyugati ablakában, hátával a bihari havasoknak fordulva, mint egy franciásan bájos, könnyelmű, de szemtelenül tehetséges, daloló sanzonéit, két lázas remegő karját kinyújtva a Sárrét, a Berettyó-völgy zsíros káptalani földjei felé.” Bölöni György Nagy­várad kultúrtörténeti jelentőségét emeli ki és a múzsák otthonának, Olimposznak neve­zi: „Nagyvárad volt a századeleji irodalomban a »Nyugat« mellett legszámottevőbb irodalmi csoportosulás, A Holnap hazája is. A város adott írókat, költőket, újságírókat, politikusokat, közéleti férfiakat, akik közül aztán sokan országos nevű emberekké let­tek. A magyar közéletnek szellemi bölcsője volt ez a város, egy kis Olimposz, istenek nélkül, de emberekkel.” Ady 1899. december 29-én érkezett ide. A költő élete Erdély területén egy háromszöggel behatárolható. Érmindszent, Nagyvárad és Csúcsa. 1900-tól 1916-ig, tehát amíg el nem hagyja szűkebb pátriáját, Várad valóságos fókusza volt élet­útjának. Debrecenből, ahol a Reggeli Ojságnál volt szerkesztő, írja a Kiváncsi néven ismert hódolójának: .......Debrecenből Kassára, Váradra, Pestre. A Budapesti Naplóhoz é s a Héthez szándékozom menni. Kiss József nagyon rokonszenvezik poézisemmel.” Végül is Nagyváradra ment. Azaz nem ment, hanem vitték. Laszkyné, a váradi Szabad­ság főszerkesztője szimatolta ki a tehetséges debreceni újságíró süvölvényt. Át is küldi Pásztor Bélát a szomszédba, aki aztán Ady Ígéretével jött vissza. A Szabadság kormánypárti, a Tiszák lapja volt. Adynak túl sok önállóságra még nem volt lehető­sége, hisz ebben az évben jelent meg első verseskötete Debrecenben, melyhez Ábrányi Emil irt előszót. És kinek is ajánlhatta volna Ady az első kötetét, mint az Édesnek, imádott szülőjének: „Édes anyámnaik, hálám és tiszteletem jeléül!” Ekkor érkezik Vá­

Next

/
Thumbnails
Contents