Irodalmi Szemle, 1977
1977/9 - ÉLŐ MÚLT - Turczel Lajos: Ady Endre és szlovákiai kapcsolatai
dagodő, mélyülő és újuló kapcsolat Ady utóéletének egyik legragyogóbb dokumentuma. Fábry Ady-tanulmányai és egyéb írásaiban lépten-nyomon felbukkanó Ady-hivatkozá- sai, Ady-idézései és mottói a legtöbbször és leghangsűlyozottabban azt az Adyt ébresztik és vonják harcba, aki az imperialista háború esküdt ellensége, az emberség formálójának nagyerejű megfogalmazója. És ez teljesen természetes, hiszen Fábry Ady emberi és költői nagyságát a háborúellenes verseiben látta meg. És ez nem is lehetett másképp: az ifjú Fábry, aki az első világháborúban nacionalistává hecceit gyermekkatonaként vett részt, a lövészárkok poklából iszonyú élményekkel, testileg-lelkileg összetörve és addigi világnézetében, életszemléletében meginogva tért vissza, Ady antimili- tarista költészetén keresztül döbbent rá, hogy a háború a legnagyobb embertelenség, és a toll emberének legszentebb feladata az ellene folytatott harc. Fábry Adyban azt a következetes és rendíthetetlen antimilitaristát csodálta és követte, aki már az első világháborút megelőző években szenvedélyesen harcolt a közelgő háború ellen, és akit egy pillanatra sem ingatott meg a háborús hisztéria. Egyik versében azt írta, hogy „külön szenvedek emberként, magyarként”. Háború miatti kétszeres, kettős szenvedésének legmegrendítőbb kifejeződése az Ember az embertelenségben című vers, s annak is legemlékezetesebb két sora: „Ember az embertelenségben,. Magyar az űzött magyarságban.” Ez a két sor, amelyről Schöpflin Aladár azt állítja, hogy a „legszebb szó”, amit költő a háborúra írt — Fábry számára valóságos vezérigévé, vezérmottóvá vált. A nagy idéző senkit és semmit sem idézett annyiszor, mint ezt a rövid versrészletet, amelynek — Ady egész háborúellenes költészetének igézetén belül — döntő hatása volt a fábryi híres vox-humána koncepció kialakulására. Amint láttuk: Fábry Ady-rajongását, Ady-telítettségét a háborúellenes Ady alapozta meg és teljesítette ki. Ehhez társult később a forradalmár Ady: a feudalizmusban megrekedt magyar világ kíméletlen ostorozója, a változás és változtatás hirdetője és sürgetője. Ennek az Adynak az ébresztésére és felmutatására a két világháború közötti időben ugyancsak nagy szükség volt. Elsősorban azért, mert a magyarországi társadalmi rendszer — az 1918—19-es forradalmak bukása következtében — lényegében/ változatlan maradt, sőt népelnyomó brutalitása és antidemokratizmusa még fokozódott. A forradalmas Ady mozgósító jelenléte lépten-nyomon tapasztalható azokban az. írásokban, melyekben Fábry — a „szlovenszkói küldetés” szellemében — az ellenforradalmi Horthy-rendszert, a német és az olasz fasizmusnak egyre inkább behódoló- magyar politikát támadja. A Horthy-rendszer nyitányának számító fehér terrort és keresztény kurzust Ady szavaival „Úr-Hunniá”-nak bélyegzi, amely Siófokjával és- Orgoványával minden elképzelésnél bestiálisabb volt, s gátlás nélkül „űzött, üldözött, gyilkolt proletárt, zsidót és értelmiséget.. Ady igéivel, verseivel Fábry sokszor lesújtott a csehszlovákiai magyarság úri és polgári köreire is: a régi világot visszavágyó földbirtokosi-klerikális ellenzékre és a masaryki és beneši demokráciára esküsző szervilis aktivistákra. Visszautasította, kipellengérezte a reakciósok, soviniszták Ady-gyalázásait és hamisításait. Velük szembe a Magyar jakobinus dalá-nak költőjét idézte, aki „demokratikus hittételre szólította Közép-Európa népeit”. A reakció kisajátító törekvéseit Fábry felháborodottan s megsemmisítő gúnnyal utasította el: „Ady le van foglalva. Munkások éneklik, parasztok, zsellérek zümmögik a szabadító hitet, Ady ajándékát, bíztatását, perzselő bújtogatását... A pozsonyi ifjúmunkások, a csallóközi zsellérek a vállukra kapják, kilopják maguk közé, a helyére, a változatlan életbe. Füttyös daccal kalapjuk mellé tűzik rózsának, s elviszik vándorlásra, országutakra, menhelyekre, börtönökbe, és a fák között és a tarlókon tavaszként lobog a hangja, szegénységben erővé szürkül, és a munkásotthonok színpadán kórus adja tovább: másképpen lesz végre. Ady itt él, és csak így élhet történelemként, küldetésként, halhatatlanságként. Ide kéredzkedett..., mert csak itt és innen remélt eredményt, más világot, változást, szerepének, missziójának kiteljesedését”. III. Azt a jelentős hatást, melyet Ady lírája a szlovák költészetben és irodalmi életben váltott ki, Csukás István alapos és tüzetes monográfiában dolgozta fel /Ady Endre a szlovák irodalomban, Budapest 1961). A költő szlovák népszerűségét a nemzetiségi
