Irodalmi Szemle, 1977
1977/9 - Duba Gyula: Örök Ady
DUBA GYULA Örök Ady Boncolgatják Ady Endre életművét irodalomtudósok, történészek és esztéták, immár fél évszázada — mint ahogy ő boncolgatta egykor korát —, gyökereit vizsgálják, fejlődését elemzik, versei mélyére hatolnak és magyarázzák őket, közírói súlyát méricskélik. Örök — és helyes — emberi igyekezet: a kivételes emberi — szellemi jelenségeket meg akarjuk ismerni és érteni, hogy a magunkévá tegyük őket és tanuljunk belőlük. Más kérdés, hogy megérthetők-e egészében? Magyarázhatók-e teljességükben? Mindenesetre az igyekezet megvan bennünk, amikor képzelőerőnkkel és szorgalmas beleérzőkészségünkkel összevetjük meglevő ismereteinkkel, előfeltételezésekkel feszegetjük és körülkerítjük régi és új fogalmakkal — hogy meghatározzuk — azt a jelenséget, aki Ady Endre volt, van és lesz. Mondjuk róla, hogy forradalmár volt, társadalmi azonosulásában eljutott a proletariátusig, fanyalgunk, hogy romantikus érzelemgazdagsága és barokkos ornamentikával ötvözött, szecessziós nyelvezete már nem hat ránk meggyőzően, maijd úgy látjuk, hogy mégis ő a magyar polgári kultúra csúcsa és legpompásabb termése. Tiszta szívvel valljuk óriási költő voltát, közírói tevékenysége klasszikus hagyományunk, s lám, a novellái is műremekek. S más oldalról már újabb vélemény hallik: szerelmei korjelen- ségek voltak, önpusztító lelki magánya rokona a miénknek, sorsa emberi magasságokat felvillantó példaképünk. Igeneljük és fenntartásainkat hangoztatjuk vele szemben, megfeledkezünk róla, hogy újra felfedezzük, állítjuk, hogy szellemisége bennünk él, de nem tudjuk, hol, hogyan, s ő valóban bennünk rejtőzik és hat tovább, érzelmi kisugárzása az idegeinkbe és ösztöneinkbe épült, mint ama Kőmíves Kelemenné vére magos Déva vára falaiba. Előbb már feltettük a kérdést, hogy magyarázható-e, megérthető-e teljesen? A kételyeket sugalló véleménypárok után most azzal folytatnánk, hogy életművének teljes áttekintése és a birtokbavétel kudarca éppen nagyságának egyik jellemzője, s mindez azért lehetetlen, mert Ady egyediségében hasonlóan gazdag és tartalmas jelenség, mint az élet maga. Ezért lehet, hogy mindenki érti őt és megtalálja benne magát: a filológus és történész, az alkotó és az olvasó, öreg és fiatal, férfi és nő egyaránt. Ezért lehet folyamatosan elemzés és vita tárgya évtizedek óta, mert minden kor és nemzedék számára termékeny és izgató szellemi jelenség. Valijuk hát be részleges tehetetlenségünket, melyet gazdagságával szemben érzünk és nyugodjunk bele a keserű tapasztalatba, hogy az számunkra teljességében át nem fogható és nem birtokolható. Világa méreteiben és bonyolult összefüggéseiben mintha a végtelennel lenne rokon: minél többet vallunk belőle a magunkénak, annál inkább tisztábban látjuk a még meghódításra váró horizontokat. Minél bensőségesebben érezzük a miénknek, annál távolabbi fényekkel csalogat, mintha érvényes vonatkozásainak a rendje terjedő irányzatú lenne, mint a galaktikák. Mérhetetlensége, mellyel hömpölyög az időben immár az elemi érvényű értékek kétségbevonhatatlan bizonyítéka. A legtermékenyebb szellemi erőket pél
