Irodalmi Szemle, 1977

1977/8 - FÓRUM - Somos Péter: Még egyszer a (színházi) kritikáról

A színházi nyelv, a színpad törvényeinek ismerete tehát valóban alapíöltétele a jó kritikának. De Kmeczkó ismét kilő egy nyílvesszőt a kritikusok felé és ismét túllő a célon. Olyan feltételeket is szab a kritikusoknak, melyek teljesíthetetlenek, mivel ésszerűtlenek. Mindenki előtt világos — már a cikk megjelenése előtt tudtuk —, hogy a színházi alkotógárda sokkal több időt szentel egy mű színpadra állításának, mint amennyi egy kritika megírásához szükséges. Itt az ab ovo, ugyan is a cikk szerzője itt alapjaiban támadja a kritikát.

Kmeczkó azt írja, hogy míg a színház alkotógárdája hetekig próbálja a darabot, javítják, alakítják a legjobb megoldást keresve, addig a kritikus néhány óra tanulságát sűríti bírálatába. Ebből az következik — amit már Kmeczkó nem említ —, hogy a kritikus csak tévedhet, tehát a kritika fölösleges. De mit szólna a szerző ahhoz a színész- jelölthöz, aki azzal bizonygatná tehetségét, hogy száz verset tud fejből?

Kritikus legyen a tollán, aki túljut Kmeczkó kettős akadályain, melyek szerint:

— ha hasonlít az írása egy másik kritikára, az gyanús. Valószínűleg összebeszéltek;

— ha viszont különbözik a véleménye a többi kritikától, akkor félrevezeti a közvéleményt, színházat egyaránt.

így valóban nehéz jó kritikát írni. De akkor, hogyan kell? — kérdezhetné most bárki. Milyen legyen a jó kritika és ki írja?

Szabályok rá természetesen nincsenek. Mégis megkísérlem fölvázolni a feleletet. Vegyük tehát sorjában — hátulról.

Csak az írjon, aki ismeri és szereti a színházat, folyékonyan beszéli a nyelvét, sőt ezen a nyelven gondolkozik is. (Ennek természetes alapfeltétele a kellő elméleti és gyakorlati felkészültség.)

Hogyan írjon és mit írjon aki ír? (Szabvány veszély! Elkerülni!) Tehát csak arról írjon, amiről valami lényegeset tud elmondani. Ha ez a dráma, írjon a drámáról. Ha ez a rendező koncepciója vagy egy színész alakítása, esetleg a díszlet eredetisége, és tudja is, hogy miért, akkor ezt írja meg. Szóval bármiről (jobb esetben mindenről) írhat, amit fontosnak tart.

Ezek szerint milyen lesz a jó színikritika?

Olyan, amelyik a színházat totalitásában, önálló értékrendszerrel méri és amelyiknek: végcélja — hogy Kmeczkó szavaival fejezzem be a mondandómat — a közönség lesz.

Alojz Klimo: Hangverseny. 1948. Linómetszet