Irodalmi Szemle, 1977
1977/8 - NAPLÓ - Zsilka Tibor: A szlovák irodalom fordításának poétikai kérdései
átültetésére gondolunk itt elsősorban: Ho], a keď nad hlavou palošík im blyskne: / to až hen v Budíne srdce pánom stisne! — A szó eleji bilabiális zárhangok (p-b] előfordulása nem eredményez tökéletes alliterációt, ám az alliteráció a fordításban tökéletesebb: Hát még ha a /okos fejük felett villan, / fenn Budán is megfagy a vér az urakban. A fordításban összesen négy szó kezdődik /-fel, vagyis itt expresszívebb a hanghatás, mint az eredetiben. De ez valóban ritka jelenség, viszont arra akad példa, hogy pl. a belső rím előfordulása helyett — mintegy kárpótlásképpen — alliterációt találunk a fordításban: a na tom Kriváni zámok muroyaný = Kőfallal derített vár áll a Krivánon. A szöveg archaikus kifejezései (del'ako, znati, mladí načiara, šopkajú stb.) mind elmaradnak, kicserélődnek egyáltalán nem régies színezetű magyar szavakkal. A műfordító a jelen kor olvasói igényeinek megfelelően transzformálja át a szlovák eredetit. Ez annál is inkább helyénvaló eljárás, mert a magyar szövegben így is bőven akad kifejezés, amely visszaidézi a kort, megteremti a kellő koloritot: karabély, szekerc-e, szablya, dolmány stb. Farkas Jenő ültette át magyarra Andrej Sládkovič Marina című költeményét is. Ha a fordítást összehasonlítjuk az eredetivel, azt tapasztaljuk, hogy a fordítást kissé a depoetizálás jellemzi, s hogy a költői stíluseszközöket nem mindenütt sikerült a műfordítónak átplántálnia a magyar szövegbe. A. Sládkovič műve ugyanis tömérdek stílusalakzatot tartalmaz, s köztük előkelő helyet foglalnak el az ismétlésre épülő alakzatok (anafora, epizeuxis, dia- kopé stb.). Költészetében főleg a verssor eleji ismétlés, az anafora gyakori. Az ana. forák átültetésével a műfordító igen nehezen birkózott meg, feltehetőleg az eltérő nyelvi rendszer okozza a legtöbb problémát e tekintetben. Valószínűleg a flektáló nyelv hajlékonysága, gazdag nyelvtani szinonimiája több lehetőséget nyújt e téren, mint az agglutináló magyar nyelv hosszú szóalakjaival. Persze, van rá példa, hogy a műfordító egy-egy versszakot minden formai tökélyével együtt át tudott ültetni magyarra. Ékes bizonyíték erre a 41. versszak. Ez a strófa verssorának elején 9-szer ugyanazt a szókapcsolatot tartalmazza, azaz 9-szer ismétlődik meg benne a „možno ml”, hogy a végén antitézissel záruljon a strófa: Nemožno mi fa neľúbiť! Mármost érdemes idézni itt a versszak magyar változatát, annak illusztrálására, hogy még az Ilyen nehéz feladattal is megbirkózhat a versfordító: Lehet, lemondok ajkadról, drágám, lehet, nem nyerem el kezed, lehet, messzire bolyongok árván, lehet, hogy kegyvesztett leszek, lehet, az ajkam eleped szomjan, lehet, magányom eltemet, lehet, pusztában élek titokban, lehet, kioltom éltemet, lehet, nem élet nékem az élet, de nem szeretni nem lehet! A fordítás itt nemcsak a szöveg sajátos poetizmusait tartotta meg, hanem a fordító kissé archaizál is (nékem, éltemet). Itt az antitézis mellett. Illetve azzal egyetemben megmaradt a kettős tagadás is, a litotesz, ami végső kicsengésében enyhe állítás, és szintén stilisztikai-poétikai alakzatnak számít. A versfordítások vizsgálata kapcsán azt a következtetést lehet levonni, hogy a műfordító számára a legnagyobb feladat a költemény tartalmi mozzanatainak átmen. tésével visszaadni a vers költőiségét, a hangtani jellegzetességeket, a tömérdek stilisztikai alakzatot, amelyeken át esztétikum sugárzik ki az eredeti alkotásból. A prózai szövegek fordítása más kérdéseket vet fel. 2. A prózai szövegek vizsgálata során az időrendet tartjuk szem előtt. Először Martin Kukučín Ház a hegyoldalban című művének fordítását vizsgáljuk meg; a regényt Hubik István ültette át magyarra. Már elöljáróban le kell szögezni, hogy a műfordítónak az adott téma „fekszik”: a falusi milliót, annak jellegzetes kolorlt- ját adekvát stíluseszközökkel plántálta át. Külön vizsgálatot érdemelne Kukučín gazdag frazeológiájának minden szempontból tökéletes, stllisztikailag teljesen adekvát tolmácsolása Hubik fordításában. Ennél azonban fontosabbnak tartjuk a környezetrajzzal összefüggő sajátos lexikális szint összevetését. Tudvalevő, hogy Kukučín regénye dalmáciai környezetben játszódik le, s az író tudatosan arra törekedett, hogy minél kifejezőbben tükrözze regénye az ottani élet jellegzetességeit. Ugyanakkor a regény a század elején született (1903— 1904J, s Így nem véletlen, hogy benne az archaizmusok még szaporábban fordulnak elő, mint a költészetben. A műfordító ezeket szinte mind mellőzte, kihagyta, Illetve nem archaikus kifejezéssel pótolta. Viszont a modernizálás a környezetfestés belső, a struktúrából adódó rendjét sehol
