Irodalmi Szemle, 1977
1977/8 - NAPLÓ - Zsilka Tibor: A szlovák irodalom fordításának poétikai kérdései
res szonettek” című versciklusának 4. szonettje, amelyben a költő az esztelen öldöklést, a fegyvercsörtetést és ágyúdörejt nemcsak a szavak jelentésével, hanem megfelelő hangtani eszközökkel is kifejezi. Ennek ecsetelésére az első két versszakot idézzük: A národ oboril sa na národ / s úmyslom vraždy, s besom skaziteľa. / Kres spráskal pušiek, zahrmeli delá: / zem stene, piští vzduch, rvú vlny vôd, / kde bleskom kmitla hrozná Astarot. / A jak v žne postať zložila líha zrelá / pod kosou, radom váľajú sa telá; / v cveng ša- biel špľachce čŕstvej krvi brod ... A Hviezüoslav-szöveg hangtani kifejezésmódja, expresszív hanghatása szinte kézzelfogható tulajdonsága az idézetnek: sok benne a mássalhangzó, főleg a kellemetlen hatású zárhangok szerepe jelentős (p, t, k], de még fontosabb, hogy a tömérdek mássalhangzó-torlódás a fegyverek csörte- tését és az ágyúdörej hangját idézi fel. Gondolunk itt főleg a következő hangkapcsolatokra: sk-, kr-, -št-, -st-, cv, špľ-, -stv-, br-. Az idézet eme tulajdonságaival korrespondeál a lexikális szint is, hiszen a hangutánzó szavak közvetlenül tükrözik a szöveg tartalmát, az általa kifejezett valóságmozzanatokat: spráskal, zahrmeli, stene, piští, rvú, cveng, špľachce. A fordításban az eredeti szöveg hangtani szintje kissé „átcsiszolódik”, finomabbá válik. Ennek ékes bizonyítéka, hogy a hangutánzó szavak előfordulása háromra csökken (nyögött, bőgtek, csattogott), s ezzel egyetemben — alkalmasint a magyar nyelv törvényszerűségei folytán — a más_ salhangzó-torlódások száma is megcsappan. Ellenben megszaporodnak más kifejezőeszközök, amelyek az eredetiben nemigen lelhetők meg: az expresszív kifejezés- módot az impresszív kifejezésmód váltja fel, amiről a jelzők elszaporodása is tanúskodik [vad, pusztító, rőt, érett). íme, a fordítás: Egymást rohanták le a nemzetek / az öldöklés vad, pusztító dühében, t Az ég lángolt, és ágyúk rőt füzében / nyögött a jöld, bőgtek a tengerek, / hová Asztarté lángcsóvát vetett. / S érett kalászok aratásaképpen / halál kaszált a testek sűrűjében, / kard csattogott a vér gázlók felett. A változtatások abból is adódnak, hogy Rácz Olivér műfordítói módszere erősen modernizáló jellegű. Ennek eredményeképpen elmaradnak az archaikus kifejezések (skaziteľ, kres, čŕstvej, postať) stilisztikai- lag adekvát megfelelői. Sőt a műfordító használ olyan kifejezéseket is, amelyek az adott szövegkörnyezetben valóban az újszerűség, majdhogy neologizmus erejével hatnak (egymást rohanták le, aratásaképpen). A modernizáló jelleg Farkas Jenő műfordításaiban is dominál, ámde korántsem olyan mértékben, mint Rácz Olivérnél. Általában ő is elhagyja mindazokat az ar- chaizmusokat, amelyeket már a szlovák olvasó is alig-alig ért. De míg Rácz Olivér műfordítói poétikáját a szépítgetés, csiszolgatás jellemzi, mindez Farkas Jenő fordításairól nem mondható el egyértelműen. Vizsgált fordításaiban inkább a költői- ség némi csökkenése tapasztalható az ere detivel szemben, ami abban mutatkozik, hogy olykor a stilisztikai alakzatok, sőt a rímek előfordulása is megcsappan nála. Ján Botto Jánošík halála című költeményében pl. a belső rímek gyakoriak, viszont a műfordító csak igen ritkán tudja őket átmenteni a magyar szövegbe. A következő, idézet négy verssorából háromban (1., 2. és 4. verssor) megtalálható a belső rím: Raz junák zapískne — z dvanásť pušiek blyskne; / druhý raz za piskne — tisíc chlapcov zvýskne; / tretí raz zapískne —•- šabllčky zazvonia / zhora od Považia, zhora od Pohronia — A műfordító a három belső rím közül egyet sem tudott visszaadni a magyar szövegben: Egy füttyentésére tizenkét cső. lángol, / másik füttyszavára ezren állnak lábon, / harmadik füttyszóra kardok süvöl- tése / zúg a Garam mentén, cseng a Vág völgyében ... Ám a műfordító formaérzékére vall, hogy súlyosabb mondanivaló kihangsúlyo, zására a belső rímet ő is használja, még ha kissé változtat is a szövegen: No, baba, ba béčka, za vreští z pr ípecka: / „Rúbte mu do pása, tam je jeho spása!” — így hangzik az eredetiben az a rész, amikor a vén banya segítségével elfogták a betyárt. A 2. verssorban Farkas Jenő is megtartja a belső rímet: Ám a kemencénél fölsikít a néne: „Sújtsatok övére, ott az üdvössége/" Mégsem adekvát a fordítás az eredetivel hangulati szinten, mert a néne nem eléggé pejoratív kifejezés, hogy teljes mértékben helyettesíthetné az ide jobban megfelelő banya szót. Annál is inkább, mert ő okozza Jánošík vesztét. A néne a rím kedvéért került a szövegbe, amit az is igazol, hogy másutt is rímhelyzetben fordul elő. A műfordító hellyel-közzel átmenti a hangtani szintet is, sőt még tökéletesíti is némileg. Az I. ének eme két sorának az
