Irodalmi Szemle, 1977
1977/8 - NAPLÓ - Zsilka Tibor: A szlovák irodalom fordításának poétikai kérdései
SSmiFIL,® A szlovák irodalom fordításának poétikai kérdései A műfordításnak nemcsak nyelvi, hanem kommunikációelméleti és szemiotikái vonatkozásai is vannak. Ennek következtében a műfordításelmélet magában foglal kultúr-, illetve irodalomtipológiai kérdéseket is. Más ugyanis az az olvasó, aki az eredeti szöveget olvassa, s más az az olvasó, aki a fordításból ismeri meig a műalkotást. A két olvasótípus közötti különbséget befolyásolja az eredeti alkotás létrejötte és a fordítás közt meglévő időtávlat. Tipológiai alapon vizsgálva a kérdést voltaképpen két esettel kell számolnunk: 1. A műfordító kortársának művét fordítja. így születik az egyidejű vagy szinkronikus műfordítás. 2. A műfordító egy korábban írott művet ültet át saját nyelvére. Minél nagyobb az időtávlat, annál valószínűbb, hogy a műfordító aktualizálja a szöveget, sőt általánosítja is a múltban lezajlott eseményeket, történeteket, ami alatt azt értjük, hogy valamelyest megfosztja a korhoz kötődő ^sajátos vonzataitól és színezetétől is. Igaz, ez az eljárás nem mindig szükségszerű, ám ez a gyakoribb eset. Ezáltal teszi lehetővé a műfordító, hogy az átvevő irodalom olvasója kellőképpen megérthesse a szöveget, ami az esztétikai élmény előfeltétele. Ha a műfordító egy irodalomtörténeti- leg előbb keletkezett alkotást ültet át saját nyelvére, voltaképpen kétféle eljárást választhat — a hisztorizáló vagy a modernizáló eljárást. A hisztorizáló eljárás abban rejlik, hogy a műfordító igyekszik maradéktalanul átmenteni az eredeti mű korrajzát, sajátos koloritját, archaizmusait, régies kifejezéseit, valamint azokat a valóságmozzanatokat, amelyek a fordítás idején már elévültek. A modernizáló műfordítás viszont újít, kerüli a régies kifejezéseket, nyelvi elemeket. Már itt érdemes leszögezni, hogy a szlovák irodalom magyar nyelvre való átültetése jobbára a modernizáló eljárást példázza. A műfordítás fentebb ismertetett tényezői természetesen szorosan összefüggnek a nyelvi tényezőkkel. Minthogy a szlovák és a magyar nyelv között lényeges genetikai és tipológiai eltérések mutatkoznak, a fordítás nem az alsó nyelvi szinteken, azaz a hangtani és alaktani szinten megy végbe, mint amikor csehből fordítanak szlovákra, hanem úgy, hogy az egyes nyelvi elemek teljesen kicserélődnek. Mármost felvetődik a kérdés, hogyan valósul meg a transzformáció, s milyen változtatásokat eredményez. A bevezetőben felvázolt kérdéseket a továbbiakban konkrét szövegeken vizsgáljuk meg, mintegy eleve lemondva a teljesség igényéről. Ellenben szükségesnek látszik külön választani a költészetet a prózától, mert hiszen mind a versfordítás, mind a prózai szövegek fordításának vizsgálata más-más jellegzetességeket hozott a felszínre. A versfordítás jellegzetességeinek bemutatására Rácz Olivértől és Farkas Jenőtől választottunk szöveget, míg a prózafordítást sorrendben a következő műfordítók szövegei képviselik — Hubik István, Koncsol László és Tóth Tibor. 1. A versfordítás jellegzetességeit érintve először a hangtani szint átültetésének, átmentésének szentelünk figyeilmet. Erre lehetőséget nyújt P. 0. Hviezdoslav „Vé-
