Irodalmi Szemle, 1977

1977/8 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Koncsol László, Vojtech Kondrót, Mikola Anikó, Rácz Olivér, Tőzsér Árpád, Veres János, Karol Wlachovský: Ankét műfordításunkról

számára általában fordított nyelv — az iskolából, olvasmányaiból s a társadalmi érintkezés gyakorlatából. S épp ez az utóbbi kölcsönöz neki helyzeti előnyt a szlovák irodalom magyarországi fordítójával szemben. Ű az eleven, változó szlovák nyelvet ismeri, s nem annak normalizált sémáját.

De ebből a helyzeti előnyből nem lehet „megélni”. (Pedig nagyon sok műfordítónk megpróbálja!) A jó fordításhoz ugyanis szükséges az élő nyelv ismerete, de nem elégséges.

Az irodalmi szöveg (ha valóban irodalmi) nemcsak eszmei és esztétikai információt tartalmaz, de önmaga tudatával is teljes. Ami alatt azt értem, hogy a beszélt nyelv lehet véletlenszerű, esetleges, a közlő önkényének s a közlés pragmatizmusának kiszolgáltatott, s éppen ezért pongyola és lompos, de az irodalmi szöveg mindig tudatosan alakított, az egyes kifejezések történetével s a nyelv szellemiségével összhangba hozott nyelvi alkotás. A beszélt nyelvet elsősorban a különböző külső és belső tényezők alakítják (külső tényező pl. a társadalomnak a nyelvvel, mint kommunikációval szemben támasztott elvárása; belső tényező a beszélő nyelvi fantáziája, alkotó készsége], ezzel szemben a műalkotás nyelve bizonyos fokig autonóm képződmény is: nemcsak (sőt elsősorban nem) a szövegen túli vagy inneni tényezők alakítják, hanem a nyelv történetéből, törvényeiből következő belső rendszerező elv is. Az így létrejött erősen tudatos szöveget tehát semmiképpen sem lehet a beszélt nyelv esetlegességeinek alapján megérteni és megértetni. A jó műfordító ugyanúgy minden kiterjedésével egyetemben, nagy fokú tudatossággal érti és kezeli a fordított nyelvet, mint ahogyan az író értette és kezelte az alkotás közben.

Pontosabban és egyszerűbben: a fordított nyelvet „tökéletesen” ismerő műfordító asztaláról sem hiányozhat az etimológiai, az értelmező s a szakmai szótár, s a megfelelő szakkönyvek.

De persze előképzettséget a fordítónak mindenek előtt az egyetem hivatott adni. Magyar fordítói szakról ugyan nem tudok, de a magyar nyelv és irodalom tanszéke nagyon sokat segítene műfordítás-irodalmunknak, ha magyar szakos bölcsészeink legalább egy-két órában fordításelméletet is hallgatnának. De szervezhetnének akár műfordító szemináriumokat is, amelyekre meg lehetne hívni idősebb, már gyakorlattal rendelkező, de „előképzettség” nélküli műfordítóinkat is. Tudomásom szerint „Nyári Műfordító Tábor” néven valami hasonlóval a nyltral Pedagógiai Fakultás irodalomkommunikációs kabinettje már próbálkozik. Amíg a mi portánkon nem mozdul valami, addig műfordítóink akár oda is csatlakozhatnának. Csak gazda kéne a gondolathoz.

VERES JÁNOS

Hadd cseréljük fel a sorrendet: Kosztolányival értek egyet, aki alkotásnak tekintette a műfordítást, nem pedig reprodukálásnak. Módszerének részleteit világosan kifejtette.

— Az adottságokról és előképzettségről sokat lehetne elmélkedni, de ezt nyilván megteszik majd a teoretikusok. Én csak két dolgot emelnék ki. A) A tapasztalat azt mutatja, hogy a jó műfordítások javarészben költők, írók tolla alól kerülnek ki. Érzésem szerint e tény mögött valamilyen törvényszerűség rejlik. B) Ügy vélem, fontos, hogy a fordító jól ismerje azt a nyelvet, amelyen az eredeti művet írták. Aki nem érti az eredeti szöveget, az csak eléggé körülményesen tudja beleélni magát az adott mű tartalmi és formai világába s „csinálási fortélyaiba”, következésképp nem reaktiválódhat bensőjében ugyanaz a hevület, mely a mű szerzőjét fűtötte. Le kell mondania továbbá arról a sok összetevőjű élvezetről, melynek lényegét Mario de Micheli így fogalmazta meg: egy költő felfedezése a legteljesebb intellektuális örömök közé tartozik. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy nyersfordítás alapján eleve nem készülhet jó műfordítás (én is fordítottam .nyersből”, s nem sikertelenül), vagy hogy olyan ember nem válhat kiváló műfordítóvá, aki nem költő, illetve író. Mint mindenben, itt is érvényes a mondás: a kivételek erősítik a szabályt.

KAROL WLACHOVSKÝ

Nem vagyok hivatásos műfordító, legalábbis nem abban az értelemben, hogy a műfordítást foglalkozásomnak tekinthetném. Fordítani egyéb, irodalmi és kiadói munkám végeztével szoktam. Ezért nem is vagyok benne biztos, hogy az önök ankétján részt vehetek-e. De mivel minden tevékenység csak addig nem felelősségteljes, amíg a nyíl-