Irodalmi Szemle, 1977
1977/8 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Koncsol László, Vojtech Kondrót, Mikola Anikó, Rácz Olivér, Tőzsér Árpád, Veres János, Karol Wlachovský: Ankét műfordításunkról
hetek egy padra, ceruzával és jegyzetfüzettel, fölmehetek a hegyekbe, alkotóházba, nyaralóba, hétvégi viskóba — míg fordítani csak otthon, az íróasztalomnál, szótárak, lexikonok és kézikönyvek között, a házikönyvtár és az egyetemi könyvtár biztonságos közelében lehet, teljes aszkézissel, szinte semmi erkölcsi és elenyésző anyagi jutalom reményében. A jó és a rossz műfordító rendszerint ugyanazt a honoráriumot kapja, s a visszhang is ugyanaz ennek és annak a teljesítményére: a csönd. A műfordító persze mégis dolgozik, fogadkozásai ellenére, mert arra született, arra készült és talán az a szenvedélye. VOJTECH KONDRÓT Először a kérdés második felére válaszolnék. Igen, a műfordítás: alkotás. Legalábbis a versfordításnak egyértelműen annak kellene lennie. Vagy inkább: az én esetemben így van; a fordítást alkotásnak fogom föl. A magyar (bolgár, orosz, lengyel) vers tőlem származó szlovák szövegének is többé-kevésbé meg kell felelnie a versről alkotott elképzeléseimnek. Persze itt is számolni kell egyféle variabilitással, amennyiben az eredeti szöveg tartalmával, illetve alaki sajátosságaival való azonosulás -(külön bözés] fokára (mértékére) gondolunk. Ez pedig esetenként más és más, sőt azt is mondhatnánk, hogy a műfordítónak a fordított költővel való teljes azonosulása éppúgy lehetséges, mint az, hogy teljesen félre értelmezi a verset. (Az átköltés azonban valószínűleg nem jelent szó szerinti tolmácsolást — így hát mindem relatív! Mindenesetre nincsenek rá egyértelmű törvények, szabályok. Ezeket az egyes műfordítók és műfordítások szülik, s természetesen ideiglenes érvénnyel.) MIKOLA ANIKÓ Az adottságok közül a stílusérzéket és a versfordításhoz elengedhetetlenül szükséges ritmusérzéket tartom a legfontosabbnak. Előképzettség pedig annyi kell, amennyi az idegen nyelv alapos ismeretéhez szükséges. Kell még általános műveltség, valamint egy átlagon felüli anyanyelvi szókincs is. A jó műfordítás alkotás. RÄCZ OLIVÉR A kérdés második feléből kell kiindulnom: a műfordítás feltétlenül alkotás. Akár prózai, akár költői művek fordítása a cél, a műfordítónak nemcsak a két nyelvnek, az eredetinek és a fordítás nyelvének a tö'kéletes ismeretével, nyelvtani, szerkezeti, prozódiai sajátosságaival, a próza területén a nyelvhasználat, a költészet területén a ritmus és a rím sajátos lehetőségeinek ismeretével kell rendelkeznie, hanem a szépirodalom művészetének, tehát az alkotás mesterségének a szabályait is ismernie kell. Alkotás-e a műfordítás? Feltétlenül az. A világirodalom nagy alkotói közül alig akadt, aki ne foglalkozott volna műfordítással, s a seregnyi példa közül máris felsorolásra kínálkozik legalább a magyar irodalom klasszikusainak néhány kimagasló alakja: Cső konai, Bessenyei György, Petőfi Sándor, Arany János, Vörösmarty Mihály, Ady Endre, aki annyira alkotásnak érezte és vallotta a műfordítást, hogy Paul Verlaine Almát, Baudelaire és Jean Rictus verseinek szívével és költészetével legszervesebben összeforrott egy-egy fordítását besorozta a tulajdon versei kczé; Juhász Gyula, Tóth Árpád, Kosztolányi, Babits, Szabó Lőrinc, Radnóti Miklós, a kortársak közül Weöres Sándor, Vas István, a széppróza területén kimagaslóan Karinthy Frigyes, Szerb Antal — és folytathatnánk a sort, visszalapozva Kemény Zsigmondig, Jósikáig s újra eljutva napjainkig, Illyés Gyuláig, Garai Gáborig — szinte a patinás veretű nevek végtelenségéig. Ez pedig nem lehet véletlen. Bizonyos, hogy a felsoroltak neve nem azért vált ismertté, számos esetben világhírűvé, mert műfordítással is foglalkoztak, ám az is bizonyos, hogy éppen azért foglalkoztak műfordítással, mert valamennyien az alkotáshoz szükséges művészi adottságokkal, tehetséggel, hajlammal és egyetemes művészi érdeklődéssel rendelkeztek. A műfordítás — nemes, lélegzetfojtóan izgalmas, igényes művészi munka. Bizonyára ezt érezhette Vörösmarty, Arany János, amikor behatoltak Aiszkhülosz, Szofoklész gondolatvilágába, Shakespeare drámáinak bűvös körébe. A műfordítás — kötelez. Nem hiszem, hogy műfordító valaha is kellő és köteles tisztelet és kegyelet nélkül vállalta volna magára a művészi tolmácsolás feladatát: részt vállalni és részt kapni az alkotás szépségéből már önmagában véve is élmény és gyönyörűség, még akkor is, ha nem
