Irodalmi Szemle, 1977
1977/1 - NOTESZ - Páskándi Géza: Az anekdota kisded metafizikája
mronFJF^žZ PÄSKÄNDI GÉZA Az anekdota kisded metafizikája Sorok Mikszáth emlékére Ha Pieter Bruegel Eldorádóját nézem, a már-már mesés anekdotizmus dereng felém. Mert nem szabad azt hinnünk, hogy az anekdotának [ismert, élő vagy valaha élt személyekhez kapcsolódó, rájuk jellemző, többnyire derűs, szellemes és rövid történetek stb.) több köze van az anek- dotizmushoz, mint például a költeménynek a költői (poétikus) fogalmához. Az anekdotizmus az esztétikai ábrázolás egyik világnézete. A rögtönző művészi megismerés kontrasztra épülő formája. Az anekdotizmus a türelmes (toleráns) humor kihegyezettebb formája. Viszont minden kihegyezettség (erős, csúcsos körvonalzárás) bizonyos agresszivitást, támadókedvet villant. Mert a kihegyezettség olyan Ítélkező lezártság, amely ellen abban a pillanatban nincs fellebbezés. Az embert viszont minden olyan lezártság izgatja, amely ellen — úgy tűnik — nincs apelláta. Nem olyan harsány, mint a vicc, de éppolyan helyzetszerű (általában). Felvetődött kérdésre adott gyors jellemző válasz, vagy jellemző kérdés-feltevés a helyzetben. Maga a tény, hogy az anekdotizmus a „jellemzőre” koncentrál (vagy arra ami elhihetően jellemző) már azt is magában rejti, hogy valami „árulkodót” tárunk föl. Az anekdotizmus tehát a kis árulkodás, a „kicsi leleplezés”. Pontosabban: önleleplezésnek rangrejtett leleplezés. Persze efölött ott lebeg a jóindulat, a megbocsátás szelleme (általában!). Ha viszont az anekdota rosszindulatúbb vagy már-már gyilkos: akkor azt vehetjük észre, hogy az anekdo- tizmuson belül a humor egész skálája éppúgy jelen van, mint — teszem azt — a paródiában. Ezen belül például a paródia lehet elnézőbb, de maró, sőt gyilkos indulatú is. Mi adja mégis az anekdotizmus kapcsán az enyheség (türelmesség) érzetét, még ha az anekdota határozottan leleplező is. Néhány dolog: az, hogy az anekdota hőse önmagát leplezi le (akarva-akarat- lan), a másik: a rövidség, a csattanősság (tartam-hiány) kicsinyíti, súlytalanítja a „jellemzőt", továbbá az ember megítéléseiben mindig óvatosabb, ha csupán egyetlen dolgot ragad ki összefüggéseiből, mert felteszi: e mellett még vannak más (esetleg: jobb) tulajdonságai is. És végül: az anek- dota-hősnek vagy azért nézzük el gyengéjét, mert különben nagy ember, vagy azért, mert mi véljük magunkat túl nagynak hozzá képest. Az anekdota annál jobb, minél inkább a „kicsiny jellemző” által ragadja meg a „nagy jellemzőt”: a részecske árulkodik az egészről (például egy ilyennek és ilyennek ismert hadvezér egyetlen jelentéktelen gesztusa vagy mondata kifejezi — teszem azt — egész vezetési módszerét). Az apró jellemző szinekdokhéja lesz a nagynak: képviselője. A kicsi és a nagy, a hosszú időt kívánó és a rögtönzéssze- rüség kontrasztja adja a hatást. A helyzet némiképp epigramma-szerü.
