Irodalmi Szemle, 1977
1977/1 - NOTESZ - Páskándi Géza: Az anekdota kisded metafizikája
Mikszáth Kálmán anekdotizmusáról sokat szóltak már és sokan. Az ironikus modernségek ez a mindmáig legnagyobb mestere nemcsak regényeiben, de novelláiban, karcolataiban is nem egyszer eljut a legképtelenebb helyzetek megragadásáig. E mögé azonban a derűs logika lámpásával világit, anélkül, hogy az egész emberi létezésre nézve, a finalitás kérdéseibe bonyolódva bármilyen konklúziót is levonna. Az anekdotizmus ilyen értelemben a legegészségesebb, legönmegtartóbb humorformák egyike. A bölcs mosoly, a bölcs felülnézet kifejeződése. Az anekdotizmus képviselője ugyanis azzal, hogy egy kicsinységben is meg tudja ragadni a nagy jellemzőt, a fölénynek olyan példáját adja, amely önmegtartó, túlélésre jogosító. Az anekdota-mondó egy kicsit „istenül”, hiszen — pláne, ha a történelmi emberről szól — bebizonyítja: fölötte áll, a legapróbb megnyilatkozásaiban is észreveszi a nagy törvényeket. Demokratikus igényű is lehet, mert a nagy embert csipkedő anekdotám ugyanakkor esélyeimet igyekszik kiegyenlíteni vele szemben. A „röviden elintézni” itt csak aláhúzza a fölényt: mint az ökölvívó, akinek nem kell tizenöt menetet végigküzdenie, ellenfelét az első menetben üti ki. A tartam lecsökkentése s a „csattanó” ilyen rövid idő alatti meglelése a fölény legékesebb bizonyítéka. Királyi türelmesség ez. Persze: ez a könnyedség ne tévesszen meg bennünket. E mögött a szelektivitás [a kiválasztani tudás) nagy képessége áll. Nem az ellenfél gyenge, hanem én vagyok erős. Az anekdotizmus a legderűsebb irónia, mert az anekdota mondója (kitalálója) annyira távol van az anekdota hősétől, hogy az ránézve semmilyen veszélyt, kockázatot nem jelent. Az istenek, ha valóban lennének, az ember iránt általában anekdotikusan viselkednének s az irónia súlyosabb formáit az egymás közti (istenek közti) hierarchiában érvényesítenék. Ahhoz, hogy valaki az anekdotizmust a Mindennel szemben és a Semmi iránt is érvényesítse, vagy nagy emberi frivolság (etikátlan könnyelműség) szükségeltetik, vagy pedig: a történelem mozgásainak, lehetségeseinek, ismételhetőségének fényes ismerete, amely szemernyi szkepszissel és a viszonylagosság fölismerésével is társul. Mikszáth Kálmán ez utóbbiek közé tartozott. Ezért láthatjuk benne a tréfás népmese és Csokonai után a mai magyar groteszk egyik fő forrását és epikánk talán legnagyobb teremtő lángelméjét.
