Irodalmi Szemle, 1977

1977/8 - LÁTÓHATÁR - Beniak, Valentin: Válasz a sírból (vers)

Igric valék én hajdanán: e percben kisebb úrnak látsz tán? Villával döfték át ruhám, s űz a kaszás a Krivány táján. Meghívód, úrnőm, itt hevert sokáig e remetelikban: merengnek rajt’ a századok s egyenlők lettünk mind a sírban.

Mi változott a földtekén?

Az ég gyöngébb vagy erőnk nőtt meg? Bohó vagy s nem látod, szegény, hogy mások konyháján mi főhet.

Veri az igric a dobot: a postilion bohóccá hibbant. Merengjenek a századok, egyenlők lettünk mind a sírban.

Ne légy álomszuszék, szívem, le azzal a kecskeszakállal, patrulhoz érünk iziben, s rossz a pecsét, nem enged által.

Hogy járhatnánk túl az eszén?

A browningod, remélem, itt van! Merengjenek a századok: egyenlők lettünk mind a sírban.

Égett a hárs, lángolt a hárs pozsonyi híres temetőben, alatta gyönge szűz vigyáz, hullajtva könnyét, ontva bőven; fehér márvánnyá lényegült, sírunk fölött felhőkre villan, míg merengnek a századok, s egyenlők lettünk mind a sírban.

Mit látni fentről idelent? Talpnyomait az ég Urának, s lám, boldogok a holtak, mert táplálhatják lentről a fákat.

Forog az öntözőkerék, mondjad megint, bár szádba’ víz van, hogy merengnek a századok, s egyenlők lettünk mind a sírban.

Koncsol László fordítása

Ľudovít Fulla: Madárország. 1961. Linómetszet