Irodalmi Szemle, 1977

1977/8 - LÁTÓHATÁR - Duba Gyula: Az író és a táj (Négy kérdés Ladislav Ballekhez

Ipolyságon élnek régi barátaim és családunk ismerősei, velük mostanában is találkozni szoktam, kivált azokkal, akikkel együtt futballoztam városunk csapatában. Kortársaim, játékosaim, gyermekkori pajtásaim ők. És semmi mást nem vizsgálhattam rajtuk, csak azt, hogy mindig jó barátok voltunk és maradtunk. Ipolyság jó példája volt együttélésünknek, s az ma is. Korosztályom a szlovákok és magyarok békés egymás mellett élését magától értetődő dolognak tartotta.

3. Milyen társadalmi és művészi program késztetett szép könyved, a Délvidéki posta (Južná poštaj megírására? Mint alkotóművészt-prózairót mivel gyarapítónak Dél-Szlovákiában szerzett tapasztalataid?

A Délvidéki posta az első a közül a három, vagy talán négy könyv közül, amely az utóbbi harminc évünkkel foglalkozik, tehát egyben azokkal az esztendőkkel is, amelyeket jómagam is átéltem és átélek. Hisz mindez az én személyes történelmem is. Egy dél-szlovákiai fiú gyermekkorát meséli el, s cselekménye a háború után játszódik. Ebbe a korba és környezetbe helyeztem átfogó regényem, a Pomocník (Segítőtárs) cselekményét is, ez a könyv az idén lát napvilágot a Smena Könyvkiadó gondozásában. Egy dél-szlovákiai kisváros

— amelyet Palánknak neveztem el — a színhelye azoknak az elbeszéléseknek, amelyeken jelenleg dolgozom. Délre csábít egy másik téma is, bár ezt egy bizonyos időre alighanem félreteszem.

Ennyi mű már elegendő bizonyíték arra, hogy semmi sem közömbös számomra, ami Dél-Szlovákiával kapcsolatos. És azt sem titkolom, hogy ezt a tájat örömmel „vezettem be” a szlovák irodalomba, amely eddig alig méltatta figyelemre. Elhatároztam, hogy mesélni fogok erről a tájról az embereknek, már csak azért is, mert ugyanúgy megérdemli, mint bármely más vidék. Történelme, jellegzetes és különös hangulata, más tájaktól eltérő arculata van, ráadásul két nemzetiség lakja. Erre szívesen mutatok rá mindig. S mindez történeteim elvitathatatlan, szerves tartozéka.

4. Dél-Szlovákia élete a szlovák és magyar írók közös témája. Az egyes alkotóknak eltérők lehetnek a nézőpontjai, különbözők a tapasztalatai, de a téma egyúttal össze is kapcsolhatja őket. Te miben látod a téma integráló funkcióját és a magyar és szlovák írók együttműködésének lehetőségét?

A közös problémák közelebb vonzzák egymáshoz az embereket. így van ez Dél-Szlovákiában is. Közös a sorsuk; életük sok tekintetben hasonló vagy azonos. Összeköti őket a munka, a közös haza, a közös szülőhely, az állampolgárság — s a mindebből adódó egyforma jogok és kötelességek. A dél-szlovákiai emberek, szlovákok és magyarok úgy építik a közös életet, hogy mindegyikük a sajátját, a maga részét adja hozzá. És ez még színesebbé, érdekesebbé teszi az életet. Mindkét nemzet ad valamit a másiknak, de kap is tőle — s így hatnak egymásra. Mindez természetes módon történik, mert ez szabad akarat és természetes érdeklődés dolga, és így lesz ez továbbra is, hiszen az emberek, ha legszemélyesebb érdekeikről van szó, nem konzervatívok és nem érzelgősek, szívesen eltanulják egymástól azt, ami a javukra szolgál. Ebből a szemszögből nézve is érdekesnek vélem az életet Dél-Szlovákiában, mindkét fél számára természetesen.

Valóban, Dél-Szlovákia élete a szlovák és a magyar írók közös témája. Ebben az esetben is érvényes, hogy a közös gondok közelebb hozzák egymáshoz az embereket. Egyforma az erőfeszítésünk. A nézőpontok és tapasztalatok különbözhetnek, de épp ezáltal lehetnek izgatóak a másik számára. Azok az emberek, akik alapjában véve ugyanazért küzdenek, s akiknek hasonló a munkájuk is, rendszerint megértik egymást, és örömmel és készségesen kicserélik tapasztalataikat. S ha az embereket valami egymáshoz közelíti, megnő bennük az az igény, hogy megismerjék, jobban megértsék a másikat. Van közös témánk, s ez a fontos. Oíyan körülmények ezek, amelyek teret nyitnak a konstruktív tettek előtt.