Irodalmi Szemle, 1977
1977/1 - DOKUMENTUMOK - Veres Péter levelei
dósénál is, a politikusénál is. Sajnos kevés íróban fedezem fel. Éhez kevés, hogy sokat tud az ember. Ez nemcsak tudás, hanem „judiucium” is. Egyetemes ítélőképesség a shakespeare-i értelmében. A Mama igen jó novella — volna ha — szerintem — nem volna ennyire kihegyezve! A „tendencia” nemcsak akkor tendencia, ha politikai hanem akkor is, ha erkölcsi, vagy akármilyenféle. Nem arról van szó, hogy az írásnak ne legyen tendenciája (ezt nekem van legkevesebb jogom megjegyezni) hanem arról, hogy az írást soha se rendeljük alá, semmilyen kívülről oktrojált célnak. Belülről a dolgok logikájából kell az igazságnak „kijönni”. A novella nagyon jó kristálytiszta igazság és valóság egészen az önmagának küldött levelekig. Ennek nincs meggyőző ereje, nincs hitele. Amellett pedig — te nyilván nem tudsz róla — ezt az önmagának küldött levél véget én már olvastam valahol. Az is valami novella volt. Bátorkodnám is ajánlani, hogy ha majd kötetbe illeszted, gondold át mégegyszer. Az öregasszony sorsa annyira mai, hogy szinte kordokumentum értékű. Olvasás közben arra gondoltam — érdekes kérdés — hogy vajon ezekből a „felszabadult” modern és egyben vészesen individualista nőkből milyen öregasszonyok lesznek. Az az érzésem, hogy közülük csak az lesz elviselhető, akinek gyermekei vannak és az, akinek igazi szellemi-lelki kultúrája lesz. De ez kevés. Éhez intelligencia kell. A többi undok boszorkánnyá válik, ugyanúgy mint a régi világ kiöregedett utcalányai. A múlt hetek valamelyikén gondoltam rá, amikor láttam Margit lányomat és a hathónapos kisfiát szemmel-tekintet- tel beszélgetni, hogy vajon nem hiányzik-e ez a csecsemőotthonokban nevelt gyerekeknek. Itt van közel hozzánk egy ilyen gyermekmenhely és a kis gyerekecskék (2—3 évesek) egészen bamba kinézésűek. De mindegyik ám és mind egyformán! Nem él az arcuk! Kis birkák ... Hiányzik az arcukról a szeretet dialektikája — az anya és gyermeke egymást értő mosolya — veszekedése. No de ez már más kérdés, majd megírom, ha nem egyebütt, a naplómban. Éppen csak eszembe jutott: ez az igazi elidegenedés jó reklámal Ember lehet-e az emberfia, az édesanyával való lelki párbeszéd nélkül? További jó munkát! Ki kell törnöd a szocialistának nevezett irodalom összeszűkült köréből! Bpest, 1962. jun. 2. Veres Péter ui. Az Irodalmi Szemlééknek megmondhatod, hogy a Fábián Zoltán szorgalmazására és a magam lelkiismeretétől is szorongatva összeszedtem nekik nehány kis csokor olvasónaplójegyzetet. Egy részét már le is gépeltettem, de nem jutok hozzá, hogy mégegyszer átnézzem és a gépelést kijavitgassam. Nagyon nehéz a ti számotokra megfelelő irát küldeni. Az én írásaim között nem igen van elvont „literatúra”, még ha akármennyire irodalomról beszélek is. Mindenesetre menni fog és majd válogathatnak valamit belőle.